|
M |
ózes ötödik könyvét kezdtük el olvasni (1Móz 1,1-46). Már ott vannak az ígéret földje határánál, és Mózes visszaemlékezik Isten munkájára, és mindarra, ami történt. Elmondja miért is lett negyven év a vándorlás. Olyan szomorú és megdöbbentő milyen romboló a hitetlenség és engedetlenség. Íme, mennyire meghosszabbítja azt, amin gyorsan keresztül lehetne jutni. Mert hit által minden lehetséges, azonban a hitetlenség kudarcot hoz létre.
Mózes szíve hálás, mert látja, hogy az Ábrahámnak adott ígéret beteljesedett. Annyian vannak Izráel fiai, mint égen a csillag. Ezt mondta, ígérte Ábrahámnak az Úr, és íme, a valóság. Mert Isten ígéretei beteljesednek, akkor is, ha ezek nem a mi óránkhoz igazodnak. Isten csodálatos, nincs Hozzá fogható, minden szava igaz, és amit igéjében kijelentett, azt meg is cselekszi. Ismered Őt, így ismered Őt? Boruljunk le most Előtte és dicsérjük Őt!
Isten odafigyel övéire, nem hagyja őket erőn felül kísérteni, és megadja időben a szabadulás lehetőségét, ahogyan Pál apostol írja. Az Úr tisztában van erőnkkel, és nem akarja, hogy akár a szolgálatba is belerokkanjunk. Ha összeroppanunk, akkor az már nem szolgálat, akkor az már nincs összhangban Isten Lényével. Azért nem kell összeroppannunk, mert az Úr Jézus roppant bele a kereszten bűneink, nyomorúságaink, terheink súlyába.
Megtudjuk azt is, miért tartott negyven évig a vándorlás. Nem Istenen múlt, hanem a nép maga hosszabbította meg azt. Gyakran Istent okoljuk dolgaink rossz alakulásáért, de ha őszintén magunkba nézünk, meglátjuk, hogy mindennek hitetlenségünk, és engedetlenségünk az oka. A hitetlenség oka pedig az, hogy nem az ígéretekre építünk, nem azt követjük, amit Isten mond, hanem félelmeinkre, és a környezetünkre nézünk. A nép a nyolc követ félelmére, a Kánaánban élő emberek termetére és erejére nézett. Nagyon lényeges, soha ne a környezetre, az ellenségre, vagy a félelmekre nézz, hanem mindig az Úrra! Bízz Benne, hidd, hogy úgy lesz, ahogyan Ő mondta. Ezt kellett Péternek is megtanulnia, azonban ő is elbukott, mert egy idő után már nem az Úrra nézett, hanem a hullámokra. Itt a hiba, mi is gyakran a hullámokra nézünk. Isten megígéri, hogy megment, de ha nem történik meg azonnal, a tekintetünk a hullámokra siklik, és akkor süllyedni kezdünk. Ne engedjük, hogy a hullámok, a gondok, a félelmek magukra vonják figyelmünket. Hárítsuk el, azzal a bizonyságtétellel, az Úr maga mondta, hogy ne féljek, és nekem adja a földet. Izráel bízhatott abban, hogy Isten fog harcolni értük. Volt tapasztalatuk, volt mire visszaemlékezni. A jelen problémái előtt állva, tekintsünk vissza Isten korábbi tetteire. Nézzünk a keresztre, lássuk mit tett értünk az Úr, legyen bizonyosságunk, hogy az a kereszt a győzelem szimbóluma. Ott le lett győzve a bűn, és a gonosz.
Mózes rámutat, ne feledjék, a pusztában is az Úr hordozta őket. Pont úgy, ahogyan az ember felveszi a nehéz terepen a gyermekét, és viszi, agy a gyermek nem fárad el, és célba ér. IlyenAtyánk van, Aki Krisztusban eljött és felvesz, mint jó Pásztor és hazavisz, célba visz. Nem rajtunk állnak a dolgok. Nem a mi erőnktől, képességünktől függ. A szabadulás, gyógyulás Isten népe között, soha nem véletlen, hanem Isten munkája, az Ő ajándéka. És ha ezt bármilyen területen átéltük, legyünk hálásak.
Fontos még azt meglátni, mindig akkor tegyük meg Isten akaratát, amikor mondja, amikor hit által Őreá építve mehetünk előre. Izráel, amikor Mózes és a két követ a honfoglalásra bátorította őket, nem indult el, mert félt. Amikor meghallották Isten ítéletét, hogy negyven évig tart a vándorlás, és akik Egyiptomból kijöttek nem mehetnek be az ígéret földjére, akkor akarnak harcolni. Azonban ez már nem hit, hanem engedetlenség. Így nem sikerül, nem lesz eredménye. Tegyük, amit az Úr mond nekünk. Menjünk és hirdessük az evangéliumot, mégpedig akkor, amikor arra felszólít. Ne féljünk a körülményektől, az emberektől, hanem vigyük bátran Jézust!
Véget ér Péter apostol első levele is (1Pét 5,1-14). Két dolgot szeretnék kiemelni, az egyik: „Minden gondotokat vessétek őreá, vessétek, mert neki gondja van rátok”. Csodálatos lehetőséget kapunk, nem kell összeroppanni a terhek, a gondok alatt. Rámutat az apostol, a tanítvány életében másképp működnek a dolgok. Nem kell már egyedül cipekedni, nem kell már rohanni, nekiugrani, kapkodni, ahogyan a világ teszi. Nem! Miért? Mert eljött az Isten Fia és azt mondta, hogy menjenek Őhozzá mindazok, akik megfáradtak, és megterheltettek. Aki úgy látja, nem bírja tovább, ne várja meg, amíg összeesik, és ne is adja fel. Ne mond, nem bírom, feladom, nincs értelme.
Akkor mit tegyünk? Az ige elmondja: Minden gondunkat vessük Rá Kire? Az Úr Jézus Krisztusra. Isten azért küldte a Fiát, hogy minden terhet, gondot, a bűn szorongatását, adjuk át Neki. Vessük Rá, helyezzük Rá, mert Ő a kereszten mindezt magára vette. Jó látnunk, hogy nekünk kell mindezt Ráhelyezni, Ő nem veszi le rólunk. Ha bármilyen ok végett magunk visszük tovább, és nem élünk a lehetőséggel, össze fogunk roppanni, el fogunk veszni. Lássuk meg, nem véletlenül mondja, hogy vessük Rá a gondokat, mert tudja, hogy magunkban nem boldogulunk. A mögöttünk lévő évek is azt bizonyítják, Nélküle nem boldogulunk. Vessük hát Rá minden bűnünket, és az élet terheit, és meglátjuk, Ő valóban gondoskodik.
Látnunk kell még azt is, hogy az ördög vereséget szenvedett ugyan, de előttünk félelmetesnek mutatja magát. Elrettent, mégpedig ordításával. Tudja, hogy az erőtől, a hatalmas hangtól megrettenünk. El akar nyelni, el akar ragadni Krisztustól. Azonban ne rémüljünk meg, mert a hangja ugyan nagy, de láncra van verve, vagyis mozgástere korlátolt. A Jézus tanítványát, ha engedelmesen követi Urát, nem érheti el, a lánc visszatartja. Csak a hangja nagy, ordítani tud, nem árt neked, mert a lánc visszatartja. Ezért Jézusra nézz. Mennyire más a sátán, mint az Úr Jézus. Sátán ordít, nagy hanggal gyakorol ránk nyomást. Az Úr Jézus, mint pásztor csendesen hív. Őt kövessük.
Péter második levelet is ír, mert szükség van rá, másrészt van mit írnia (2Pét 1,1-11). Az apostol tudja, hogy amíg itt van ebben a világban, azért van itt, hogy elmondja mindazt, amit az Úrtól kapott. Mi is azért vagyunk még itt, azért könyörült, hogy adjuk tovább, amit Tőle kaptunk. Mert aki ismeri Őt, annak van mit írnia, mondani, az tud bizonyságot tenni. Aki naponta átéli a kegyelmet, bőségesen megtapasztalja munkáját, az tud mit mondani. Ami a szívünkben van arról tudunk beszélni. És ha Vele van tele a szív, akkor van mit mondani.
Az Úr nem csupaszon, üres kézzel dob bele a világba. Aki hitre jut, az nem elszegényedik, csak megszabadul a világ fölösleges dolgaitól. Az Úr pedig felkészíti őt a keskeny úton való haladásra. Nem kell félnünk, sem megijedni, mert Ő mindennel megajándékozott minket, ami az élethez és a kegyességhez szükséges. Felszerel mindazzal, amire szükségünk lehet a vándorlás közben. Azonban ezeket az ajándékokat birtokba kell vennünk, és használni is kell. Ne tegyünk úgy, mint az idősebb fiú, aki otthon volt, az atya minden java az övé volt, mégis szolgaként élt, mert nem hitte, hogy minden az övé. Te hiszed? Élsz ezekkel a javakkal?
A legnagyobb ajándék, hogy aki Krisztusban van, az isteni természet részesévé lett. Ez a természet más, mint a sajátunk, amit örököltünk őseinktől. Ez a természet hiábavaló. Az isteni természet, Jézus természete, így már úgy akar élni, mint Jézus. Már nem ízlik a bűn, a rossz, hanem azokat elutasítva, Isten akaratát cselekszi.
A világ a kívánságra épít. A természeti emberbe bele van épülve a kívánság, a vágy, a gonosz ez által éri el célját. Vonzza, és sodorja az embert. Mindig kíván valamit, soha nem tud megelégedni. A kívánság pusztulásba viszi az embert, a világot. Advent üzeni, állj meg ember, ne engedj a kívánságnak. Ha pedig nem tudsz ellenállni, kiálts, mert kaphatsz isteni természetet. És erre a természetre a kívánság már nincs hatással. Isten országában a gyermeki bizalom érvényesül. Atyámnak gondja van rám.
Istenre bízom magamat
1. Istenre bízom magamat, Magamban nem bízhatom; Ő formált, tudja dolgomat, Lel-
kem ezzel biztatom. E világ szép formája Az ő keze munkája. Mit félek? - mondom me-
részen: Istenem és Atyám lészen.
2. Öröktől fogva ismerte, Hogy mire lesz szükségem, :/: Éltem határát kimérte, Szüksé-
gem s elégségem. Lelkem, hát ne süllyedezz, A hitben ne csüggedezz! Egy kis bajt
nem győznél-e meg? Hogy tántorítana ez meg?
3. Tudja Isten kívánságod, Ád is, mert csak ő adhat, :/: De bölcs, Uram, te jóságod, Tu -
dod, sok elmaradhat. Tudom: gondod reám nagy, Mivel édes Atyám vagy; Mint akarod,
hát úgy légyen! Másként hinnem volna szégyen.
4. A valóságos igaz jót Az Úr meg nem tagadja; :/: Nagy gazdagság és rakott bolt Nem
fő jó, ritkán adja. Ki az Isten tanácsát, Megszívleli mondását, Azt ő Lelkével serkenti,
Gondját is megédesíti.
5. E világnak dicsősége Igen hamar elmarad, :/: Kit ma gondok sújtnak, végre Holnap
diadalt arat. Csak Atyámban bízhatom, Ő megsegít, jól tudom, Mert az igazaknak Atyja
Hű szolgáját el nem hagyja.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése