Igen, és ámen

 

M

egvolt Isten találkozása Jákóbbal, kijelentette magát neki, de Jákób nem fordul meg (1Móz 29,1-30,24). Semmi változás az életében megy tovább a maga útján. Azonban Isten nem hagyja őt magára, mert terve van vele. Azonban az iskolát tovább kell folytatnia. Isten tudja, eljön az idő, amikorra Jákób megtanulja a leckét és meglátja, életváltozásra van szüksége.  Itt még ez a fordulat nincs meg.  Még mindig maga intézi ügyeit. Hogyan indulunk el a héten? Az Úrra bízzuk magunkat, vagy a hétvégi istentisztelet után is minden marad a régiben. Jákób életvitelén nem látszik a nagy Istenélmény. Nem sugárzik belőle Isten jelenléte, és a tettei sem azt tükrözik, hogy ő Isten képviselője. Sok még a tanulnivaló, rengeteget kell formálódnia Isten kezében. Hol tartasz? Kiformálódott már benned a Krisztus? Ő látszik rajtad keresztül?

Megérkezik Háránba, bekerül Lábán családjába, és ott minden az akkori világ rendje szerint megy végbe. Lábán nem ismeri Ábrahám és Izsák Istenét. A maga dörzsölt módja szerint halad az életben. Csak a maga érdekei számítanak. Jákób megtanulja ennek az életmódnak a csínját-bínját. Rádöbben, hogy nem is olyan jó, amikor őt csapják be. Kiderül, Lábán nagyobb csaló, mint Jákób. Hiába szerette meg Ráhelt és szolgált érte hét esztendőt, mégis Leát adták először hozzá. A saját útjához ragaszkodott Jákób, úgy gondolta tud ő maga is boldogulni, hát most megtanulja milyen is a világ Isten nélkül. Lábánnak nem probléma, ha Jákóbnak két felesége lesz.  Beindul a verseny. Mert ez verseny, küzdelem a javából. Ebbe sodródott Jákób. Itt senki nem imádkozik, és nem vár az Úrra. A két feleség az eddigi környezetében tanultakkal próbál a másik fölé kerekedni.  Testvérek harcolnak egymás ellen. Ez a helyzet Jákób számára próba, vajon mit tesz? Hogyan oldja meg ezt a helyzetet. És nem látjuk, hogy Istent keresné. Mindenféle próbálkozást látunk Ráhelnél is, hogy a meddőségtől megszabaduljon. De nem fordul az Úrhoz. Úgy látszik Rebeka nem mondta el fiának, hogy ő is meddő volt, de imádkoztak, és Isten meghallgatta őket. Beszéljünk Isten életünkben elvégzett munkájáról. Beszéljünk megtapasztalásainkról.

Eljött az idő, amikor Isten megemlékezett Ráhelről, ami itt azt is jelenti, megmutatta, Ő a megoldás. Nincs szükség emberi praktikákra, mert Ő tud segíteni. Istennek ott is van megoldása, ahol mi nem találunk megoldást. Vigyázzunk, mert a gonosz és a világ is ad tippeket. Arra buzdítanak, ne várjunk Istenre, vegyük kézbe dolgainkat mi magunk. Így azután könnyen még messzebb távolodunk Istentől, és olyan dolgokba bonyolódunk, amit Ő nem hagy jóvá. Bízzunk az Úrban, keressük Őt még jobban. Igyekezzünk megismerni Őt. És Isten megismerése biztonságot ad. Ha tudom ki Ő, ismerem hatalmát, elmúlik a félelmem. Akkor a legválságosabb helyzetekben is kapkodás nélkül élhetek. Ha Bételnél visszafordul Jákób mindezt a sok csalást, a vele járó szenvedést megspórolhatta volna. De ő ment tovább, és ez lett belőle. Azonban Isten még ebből is tud jót kihozni. Felhasználja Jákób botlásait is országa építésére, de ez már kegyelem.

Pál a második korinthusi levélben a Vigasztalás Istenéről beszél, aki megvigasztalja övéit szenvedések közepette (2Kor 1,1-22). A gyülekezet megtapasztalja a Krisztusért való szenvedést, és az apostol rámutat, hogy az Úr ilyen esetekben sem hagy magunkra. A korinthusiak Jézusért szenvedtek. Vállalták hitüket, beszéltek Isten kegyelméről, a kereszten elvégzett szabadításról, az új élet lehetőségéről. Elmondták, hogy Krisztus meghalt ugyan, de feltámadt. Mindez bolondságnak tűnt az emberek előtt. Pál elmondja, ne csüggedjenek, az Úr megvigasztalja, és megszabadítja övéit. Pál úgy ír Isten vigasztalásáról, hogy maga is megtapasztalta. Nem csak vigasztalást, hanem a szenvedést is. Elmondja, erejük feletti terheket hordoztak az evangélium hirdetése közben,  már halálra szánták magukat. Aztán felismerték, hogy mindez Istentől való lecke. Megtanultak, nem magukban, hanem Istenben bízni. Nagy kísértés, hogy magunkban bízunk. Bevetünk minden trükköt, hogy megoldjuk a dolgokat, vagy megszabaduljunk a veszélyekből. Az ige arra tanít, bízzunk a szabadító Istenben. Másrészt ezek a helyzetek felkészítenek a jövőre, ahogy Pál írja, benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít. A keskeny úton a próbák, a szenvedések egymást követik, a megtapasztalt szabadítás, erősíti az Úrba vetett bizalmunkat. Kimunkálja bennünk, amit Pál mond, ezután is megszabadít az Úr. Az Ő hatalma ma is érvényes. A hívőknek nem csupán múltjuk, hanem jelenük és jövőjük van.

Csodálatos, Isten ígéretei Jézusban teljesedtek be, váltak igenné. Minden Őbenne és Őáltala valósult meg.  Ezért jöhetünk Hozzá bátran. Istennél az igen, mindig igen. Amit ígér azt meg is cselekszi. Ő nem ember, hogy hazudjon. Amikor Jákób történetét olvassuk, nehogy azt gondoljuk, Isten is olyan, mint Jákób. Jákób teljesen emberi, mert még nem született újjá. Az Úr pedig isteni, ami azt jelenti, nem olyan, mint mi. Hozzánk hasonló lett, kivéve a bűnt. Ő nem a bűn, hanem az engedelmesség útján járt. A Hozzá térő bűnösön azonban megkönyörül, és újjá teszi.

Isten Krisztusban erősíti meg a tanítványokat. Minél erősebb a Vele való kapcsolatunk, annál erősebb keresztyénekké válunk. Ő tesz erőssé a szenvedések elhordozására, hitünk bátor megélésére.

 

 

Uram, a te igéd nekem

 

1. Uram, a te igéd nekem A sötétben szövétnekem; Mind igazak és ámenek, Amik

szádból kijöttenek, Azért amit nem látok szemmel, Béveszem szavadra hitemmel.

2. Bízom hozzád erős hittel, Hogy te mindent megcselekszel, Amit szent igédben

ígérsz: Hogy kegyelmesen hozzám térsz, És megbocsátván bűneimet, Megadod örök

életemet.

3. E nagy jót neked köszönöm, Mely nekem arra ösztönöm, Hogy a Jézust, kiért velem

Közöltetik a kegyelem, Tartsam lelkem megtartójának, Szeressem, engedvén szavá-

nak.

4. Igazgass, Uram, engemet, Hogy megőrizzem hitemet; Ha von magához e világ, Én

mint Krisztusba oltott ág, Tőle vegyem tápláltatásom, Míg az élők közt lesz lakásom.

 

 

Isten áldásával.