A
|
hol jelen van
az Úr, ott békesség és rendezettség található. Ezt látjuk most Izráel népe életében
(4Móz 8,1-26). Ez a sok ember, akik nemrégen rabszolgaként, mások akaratát
kiszolgálva éltek, most népként funkcionálnak. Nincs kapkodás, idegeskedés,
hanem ráhangolódás az Úrra. Így azután békességben, rendben zajlott le a nép
számbavétele, a szentsátor elkészítése, majd felszentelése.
Mindezek után sem hagyja népét magára az Úr, hanem tovább vezeti őket
Mózes által. Csodálatosan formálja övéit, egyre mélyebbre és egyre előrébb
viszi őket. Urunk mai népét sem hagyja magára, formál és alakít, előre segít,
azonban az előre jutás érdekében nekünk is úgy kell Isten szavához alkalmazkodni,
mint Mózes tette. Mai igénkben is átvesz egy mintát és ahhoz ragaszkodik. Nem
viszi bele saját elképzeléseit, nem akar jobb mérnöknek, kovácsnak látszani,
mint Isten. Alázattal ragaszkodik a fentről kapott mintához. Mennyivel
nagyszerűbb lenne az életünk, ha mi is az Úrhoz fordulnánk minden, a házasságunk,
gyermekeink, munkánk kapcsán támadt kérdéseinkkel, és a tőle kapott válaszokat
meg is cselekednénk. Ami az isteni mintára készül, beválik, mert az Úr nem
végez fércmunkát.
A lámpatartó kivitelezésére kerül sor, rajta hét méccsel, ez jelzi, hogy
Isten a világosság. A sátor, és az élet fényét az Úr adja meg. Mi pedig már
tudjuk, hogy igazi, tartós fényt küldött világunkba az Úr, Jézust. Ő mondta
magáról: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben,
hanem övé lesz az élet világossága” (Jn 8,12). Lám Isten már az
elektromosság feltalálása előtt gondoskodott fényről, ami segít tájékozódni
ebben a sötét világban. Azt ígéri Jézus, hogy aki az Ő fényében jár, az nem fog
sötétben botorkálni, akkor sem, amikor az emberek többségét sötét veszi körül,
amikor nem tudják mit is csináljanak, merre menjenek. Számunkra akkor is lesz
biztos fényforrás, csak annyi a dolgunk, hogy elinduljunk fényénél. Bár
mindenki ennek a fénynek a világosságánál járna.
A következőkben megláthatjuk az Úrnak való szolgálat feltételeit. Először
is a kiválasztással kezdődik. Az szolgálhat az Úrnak, akit Ő kiválaszt, és erre
válaszként egész lényét teljes életét Neki szenteli. A léviták egészen az Úréi
voltak, magánéletükkel együtt. Életük és vágyaik középpontjában Isten állt,
számukra az Ő akarata volt a fontos. Ki áll életem középpontjában? Kinek az
akarata fontos? Ki tudom mondani, amit Jézus mondott: ne úgy legyen Atyám, a
hogyan én akarom, hanem amint Te?
Ezt követően az odaszentelt életeknek is meg kell tisztulni. Bűnös
szívvel, vétkektől terhelt élettel nem lehet az Urat szolgálni. Így kell Isten
mai szolgáinak, egész népének megtisztulnia, mi már nem szertartás és áldozat
által, hanem az Ige olvasása, az Úrral való közösség által tisztulhatunk meg.
Az Úr Jézus bemutatta az áldozatot és kiontott vére megtisztít minden bűntől.
Ezt nem lehet kihagyni, mert Jézus vérén kívül a bűnre nem létezik más
tisztítószer. Ehhez a művelethez bűnbánatra van szükségünk.
A léviták magukra veszik a nép bűneit, majd ráhelyezik az áldozati
állatok fejére. Így veszi az áldozat magára a bűnt és lesz tiszta és szabad,
Isten népe. A mi bűneinket az Úr Jézus vette magára, már keresztelő János
felismerte ezt, amikor így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki hordozza a
világ bűnét” (Jn 1,29). A bűn terhe alól úgy szabadulhatunk fel, ha átadjuk az Úrnak, vigye Ő. Hova viszi? A keresztre!
Péter apostol felhívja olvasói figyelmét, hogy új élet részesei lettek,
és ezzel egy kezdet jött létre (1Pét 4,1-6). Ez teljesen új, teljesen más, mint
az eddigi életük volt, eddig az emberi vágyak irányították őket, most pedig
Isten akarata. Isten akarata és az emberi vágyak nem azonosak. Az emberi vágyak
a kívánságokon alapulnak, és önmagunkra irányulnak. Az emberi vágyak motorja az
önzés. Isten akarata pedig mások felé fordít, motorja az Ige, és arra ösztönöz,
hogy kiragadjuk a posványból az embereket.
Ehhez azonban szükséges egy határozott döntés, amit az apostol így
fogalmaz meg: „Bizony, elég volt abból, hogy a múltban.” A múlt le van
zárva, a kegyelem által, már nincs közöm hozzá. Benne van az is ebben, hogy
aki átéli a bűnből, a pogány életből való szabadulást és kilép a friss levegőre,
a bűn áporodott levegőjét megutálja. A pogány kicsapongó életforma nem a
tanítvány útja. Péter látja, hogy ez a döntés és elhatárolódás nem könnyű,
hiszen a rokonok, ismerősök, munkatársak zöme azon az úton jár. Ha mi nem
futunk velük együtt, keserítik az életünket. De az Úr ad erőt, hogy haragjuk,
csúfolásuk ellenére végigjárjuk az utat. Sőt legyen bizonyságtevő, lélekmentő
az életünk. Jó, ha mindig a célra szegezzük a tekintetünket, mert a
tanítványságnak és a kicsapongó pogány életnek is van végcélja. Az elsőnek örök
élet, az Úrral való örök és boldog együttlét, a másiknak pedig, távol az
Úrtól, az ítéletben. Ma még választhatjuk, a keskeny utat, amely az életre
visz. Lehet, hogy néha túl keskenynek érezzük, de célba visz, életre vezet.
HALLD MEG A HÍVÁST
1. Halld meg a hívást, Jézusodét,
Még ma kövesd Őt, fogva kezét,
Áldva a karját tárja feléd,
Édesen így szól: „Jöjj!”
Ó, mi szép s dicső lesz majd a nap,
Hogyha lelkünk tiszta lesz s szabad,
S minket az égi hon befogad,
„Itt vagyok, Jézus, lásd!”
2. Halld meg, ó, gyermek, drága szavát,
Nyisd meg a szíved, add magad át,
Édes a béke, mit neked ád,
Bátran azért csak jöjj!
Ó, mi szép s dicső lesz majd a nap,
Hogyha lelkünk tiszta lesz s szabad,
S minket az égi hon befogad,
„Itt vagyok, Jézus, lásd!”
3. Higgy a szavának, nem taszít el,
Szívedhez ott ver szíve közel,
Hű szeretettel karja ölel,
Jöjj csak, ó, bűnös, jöjj!
Ó, mi szép s dicső lesz majd a nap,
Hogyha lelkünk tiszta lesz s szabad,
S minket az égi hon befogad,
„Itt vagyok, Jézus, lásd!”
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése