Jézussal az életre

S

zomorú látni, mennyi mindent megtett népéért az Úr, és ők mindezek ellenére, csak zúgolódtak és lázadoztak (4Móz 17,1-15). Ellátta őket mindennel, amire a vándorlás alatt szükségük volt. Adott nekik kenyeret és vizet, kaptak húst. Mannáról is gondoskodott számukra naponta. Vezette Izárelt felhő és tűzoszlop által, védelmezte ellenségtől, és ők mindezek ellenére hitetlenül zúgolódtak. Nem tetszett nekik sem az út, sem a vezetés, sem Mózes és Áron, mindig mást akartak. Miért? Mert a szívük visszahúzta őket, lényük még mindig Egyiptomhoz kötődött. Hát nem szabadulásért kiáltottak? De igen, azonban valami másra vártak. Azt gondolták Kánaán ölükbe hullik, nekik még vándorolni sem kell, és különösen nem akartak rendet, fegyelmet Isten akaratának való engedelmességet. Ők a maguk módján akartak élni, ám Isten országa a rend országa. Büntetés nélkül nem lehet benne rendetlenkedni.

Mi hogyan viseltetünk az Úr iránt? Milyen szívvel indulunk ma? Hálával megyünk utunkra felismerve Isten gazdag ajándékait, gondoskodását és jelenlétét, vagy mi is zúgolódunk? Hányszor bennünk is ott van, miért így vezet az Isten? Miért kell ennyi nyomorúságon átmenni? Ne engedjük elhatalmasodni ezeket a gondolatokat, hanem csendben forduljunk Urunkhoz, lássuk meg, hogy Ő milyen úton járt értünk, és mennyit szenvedett azért, hogy életünk legyen, és bővelkedjünk. Ő olyan úton vezet, a keskenyen, ami életre vezet, azonban az élet mindig szenvedéssel jár. Gondoljunk arra, hogy egy édesanya milyen szenvedéseken megy keresztül, amíg az új élet megszületik. Az új életre és az új életben is szenvedéseken keresztül vezet az út, azonban ezen az úton nem vagyunk magunkban, mert, ahogy az ének mondja: „Velem vándorol utamon Jézus, gond és félelem el nem ér,”

A lázadásnak meglett a következménye, tűz égette meg mindazokat, akik illetéktelenül járultak az Úr elé. A bűnös ember nem állhat Isten elé, mert Ő megemésztő tűz, és Izráel ezzel a valósággal szembesült. Akkor ki mehet Isten elé, ha ilyen veszélyes Ő? Azért küldte el Jézust, hogy Benne lecsökkentse ezt a veszélyt, transzformálja szeretetét, lényét. Isten Jézus Krisztusban közelíthető meg biztonságosan, Ő az Út az Atyához. A keresztet fektette le Urunk az ég és a föld között tátongó szakadék fölé, ezen a hídon bátran mehetünk.

Izráel népe azonban ilyen megdöbbentő esemény után sem néz önmagába. Nem bűnbánatot tartanak, hanem bűnbakot keresnek, és Mózes és Áron személyében meg is találják. Nem magukat tartják felelősnek, hanem őket teszik a történtekért felelőssé. Isten az életünkben bekövetkező fájdalmas, néha nehezen érthető eseményeken keresztül is formálja a szívünket, azt akarja, hogy meglássuk bűneinket és merjük azokat vállalni előtte. Azonban mi gyakran másokat okolunk, másokban keressük a hibát. Azonban ez nem visz előre, inkább álljunk meg és elcsendesedve tekintsünk az Igébe és önmagunkba, lássuk meg, vállaljuk őszintén hibáinkat és megbánva azokat, induljunk rendezni dolgainkat.

Isten dicsősége megjelent a sátor fölött, milyen jó, hogy Isten dicsősége Jézus Krisztusban megjelent ebben a világban. Az Úr dicsőségének megjelenése ítéletet és kegyelmet hoz. Mert Isten ítéletében mindig ott van a kegyelem is. Jézus magára vette az ítéletet, számunkra pedig felkínálta a kegyelmet.

Mózes és Áron él a kegyelmi lehetőséggel, ám nem öncélúan használják fel, hanem népük érdekében járnak közre. Engesztelést mutatnak be, hogy megálljon a csapás. Mennyi nyomorúság van körülöttünk, tudunk-e így közbenjárni a szenvedőkért, a sok nyomorban élőért, a bűn alatt roskadozókért az emberi ragadozás áldozataiért, hogy Urunk könyörüljön és irgalmazzon nekünk. Vagy félre vonulunk megnyugodva, hogy milyen jó, hogy minket nem ér mindez. Pedig felelősséggel tartozunk atyánkfiaiért.

Júdás apostol elmélyed a múlt történéseiben, mint egy régész hozza felszínre Sodoma és Gomora megsemmisült városainak emlékfoszlányait (Júdás 8-13). Mindezt azért teszi, hogy életüket, a rajtuk végbement ítéletet példaként hozza fel a ma gyülekezete számára. A múlt nem csak történelmi emlék, hanem figyelmeztetés is, Isten megbünteti a bűnt, mivel azonban a bűnöst szereti, még kegyelmi időt kínál számunkra.

Vannak azonban, akik nem veszik a figyelmeztetést komolyan, a bűn útján járnak és másokat is arra csábítanak. Ezek az emberek ösztönéletet élnek, ez azonban veszélyes, mert pusztulásba sodornak. Azonban nem kell kiszolgáltatottakká válnunk, mert Jézus Krisztus ösztöneink felett is Úr, és atyáinktól örökölt hiábavaló természetünk helyett új, krisztusi természettel ajándékoz meg. Aki azonban elszakad a krisztusi természettől, azt elborítják ösztönei és így gyümölcstelenné válnak, sőt kétszer fognak meghalni. Mert, aki bűneiben marad, kétszer hal meg. Aki azonban már ebben az életben meghal a bűn számára, és feltámad a Krisztussal, az egyszer hal meg, mert a halál által életre születik. A most kétszer született ember számára a halál az új, az örök élet szülőszobája lesz.

Velem vándorol utamon Jézus

1. Velem vándorol utamon Jézus,

Gond és félelem el nem ér.

Elvisz, elsegít engem a célhoz,

Ő, a győzelmes, hű vezér,

Ő, a győzelmes, hű vezér.

2. Velem vándorol utamon Jézus,

Ott az oltalom hű szívén.

Ha a szép napot fellegek rejtik,

Ő az éltető, tiszta fény.

Ő az éltető, tiszta fény.

3. Velem vándorol utamon Jézus,

Ez a vigaszom, baj ha jő.

Bármi súlyosak rajtam a terhek,

Segít hordani, ott van Ő,

Segít hordani, ott van Ő.

4. Velem vándorol utamon Jézus,

Bár az út néha oly sötét.

Soha nincs okom félni a bajtól,

Amíg irgalmas karja véd,

Amíg irgalmas karja véd.

5. Velem vándorol utamon Jézus,

Túl a sír sötét éjjelén.

Fenn a mennyei, angyali karban

Nevét végtelen áldom én,

Nevét végtelen áldom én.

Isten áldásával.