Minden gondotokat őreá vessétek!

A

z Úr segéd eszközöket ad Mózes számára a nép vezetéséhez és irányításához (4Móz 10,1-36). Ezüst harsonák hangjelzéseivel közölheti akaratát, irányítja Isten népét. Isten figyelmes és mindent megad Mózes számára, hogy könnyen és egyszerűen terelgethesse Izráelt. Így ad meg számunkra is mindent, ami a keskeny úton való vándorláshoz szükséges. Mi is hangjelzést kapunk, a jó Pásztor hangja irányít, Ő szabja meg, mikor álljunk, és mikor induljunk, Ő jár előttünk és töri az utat. A hangjelzésre azonban figyelni kell. Azért szól az Úr, hogy azt komolyan vegyük, és aszerint cselekedjünk. De vajon így van-e? Komolyan vesszük-e szavát, vagy csak meghallgatjuk, mert jó hallani, különösen a szép ígéreteket, az áldást hirdető igéket, azonban az utasításokat, parancsokat, Isten elvárásait cselekedjük-e?

A kürtöt használja Isten embere a tábor elindítására. Ez mintegy riadót jelez, amikor megszólal, indulni kell. Tovább nem lehet az egyéni dolgokkal foglalkozni, hanem együtt és egymásután szép rendben kell haladni. Isten országa rendet sugároz, és benne megvannak a játékszabályok, melyeket be kell tartani. A harsonák az öröm napjaira is figyelmeztetnek. Igen van öröm napja, és ez a szabadítás és Isten kegyelmének az ünnepe. Lehet és szabad örvendezni az Úrban, de tudunk-e örvendezni. Pál apostol is arra bátorítja a Filippibelieket, hogy örüljenek az Úrban, és ezt mindenkor tegyék. Mindig örülni az Úrnak. Azt jelenti ez, hogy minden helyzetben átélem, hogy jelen az Úr. Ha örülünk jelenlétének, tűnik a félelem, mert a nagy Hadvezér áll mellettem, vele szemben senkinek nincs esélye. Ezek szavak, vagy valóság is a mindennapjainkban? Rábólintunk, igen így van, de valóban így van?

Ezután először felemelkedik a felhő. Milyen nagyszerű látvány lehetett, amikor a felhőoszlop felemelkedett, majd megindult előre a pusztában. Láthatták velünk van az Úr. Jó Isten gyermekeként abban a tudatban élni, hogy velem van az Úr, így bátran megindulhatok, még ismeretlen terepen is, hiszen a Gazdám előttem jár és Ő jól ismeri az utat. A szövetség láda is együtt vonul a néppel, szemlélteti számukra Isten jelenlétét, hatalmát, ezáltal bizalom és bátorság árad szét bennük. Mózes még kéri is az Urat keljen föl, tehát nem akarja elhagyni, nem akar nélküle indulni. Bár mi is mindig kérnénk, jöjjön velünk, sőt a legjobb az lenne, ha csak akkor indulnánk, amikor az Úr is indul. 

Azonban Izráel nagyon hamar leveszi szemét Istenről, önmagára és a körülményekre tekint és panaszkodik, rosszul megy a sora. Mihez képest? Hiszen rabszolgák voltak Egyiptomban? Ott igazán nem volt jó soruk, hiszen pont annak terhei miatt kiáltottak az Úrhoz, kérték a szabadítást. Már megszépült volna a múlt? Már elfelejtették a sok szenvedést? Milyen nyomorultak is vagyunk, nem elég nekünk Isten, az Ő gondoskodása, hanem nyafogunk, hogy rosszul megy a sorunk, mert valami nincs azonnal.

Talán az elmúlt egy év alatt megszokták a kényelmes életet a Hóreb-hegy tövében (11,1-15)? Nincs ínyükre a vándorlás, hogy közben nem lehet akár mikor vadászni, vagy ételt készíteni, hanem teljesen az Úrra kell bízni magukat. A hitünk mindig akkor derül ki, amikor Isten kér tőlünk valamit, vagy amikor megvon tőlünk valamit, amikor megváltoztatja az addigi körülményeket. Amíg fiatalok és egészségesek vagyunk örülünk, de amikor megöregszünk, és jönnek a fájdalmak, az öreg kor különféle problémái, vajon zúgolódunk-e mi is? Nincs-e ott a szívünkben rosszabb lett a sorunk? Mi sem szeretjük elfogadni a változásokat és rábízni magunkat a változásban is az Úrra.

Lássuk meg, hogy Isten nem örül népe nyafogásának, panaszkodásának, hanem haragszik. Hiszen eddig mindent megkaptak egyre jobban kiformálódott az életük, jól ment a soruk, hiszen láttuk még a pusztában is mennyi áldozatot tudtak az Úr elé vinni. Isten azért haragszik, mert nem hála van a szívükben. Ahol van hála ez eddigi jókért, áldásokért ott türelem is lesz. Vajon mi is csak azt látjuk ami nincs, vagy hálát adunk azért amit kaptunk, amink van. Hiszen Isten népéhez fogható gazdag közösség nincs más, mert a gazdagság nem csupán anyagiakkal mérhető.

Figyelemreméltó, hogy a köztük lévő nem zsidó népek, tehát Isten gyermekei kezdték az elégedetlenséget, de átragadt rájuk. Átvették a pogány népek szokásait. Nem ők csillapították az idegeneket, hanem inkább együtt siránkoztak velük. Már nem jó a manna sem. Már megunták. Mintha korunkat látnánk, soha ennyiféle élelmiszer, ruházat, és luxus dolog nem volt elérhető, mint ma, mégis hányszor panaszkodunk, siránkozunk.

A manna szinte az ölükbe hullt, hiszen csak annyi volt a feladatuk, hogy összeszedjék és elkészítsék. De nem nekik kellett megtermelni, hanem az Úr ajándékozta nekik. A jólét, a kényelmes élet valóban megkövéríti szívünket. Nem elég, ami van, mindig jobb  és több kellene.

Igen felgerjedt az Úr haragja, már másodszor látjuk a haragvó Urat, bizony félelmetes kép ez. De vajon a mi életgyakorlatunk, önzésünk, kapzsiságunk és sirámaink, ma nem bosszantják, ma nem ingerlik haragra. Isten gyermekei a világ fiai mintájára elégedetlenek, panaszkodók és siránkozók, pedig hány és hány népnek sokkal rosszabb a sora, mint nekünk. Hány helyen halnak éhen gyermekek, fagynak meg az utcán idősek. Hány ember nem részesül orvosi ellátásban, nem csillapítják fájdalmát, nem kap mindennap meleg ételt és ellátást. Nézzünk magunkba és tartsunk bűnbánatot, majd változtassunk, mert nekünk is szembe kell nézni az Úr haragjával. Hiszen mindent csak a magunk javára fordítunk, nem törődünk másokkal és mégis siránkozunk.

Ez már Mózesnek is sok volt, belefáradt, a nép hálátlanságába. Még Mózes is belefáradt, még ő is eljutott oda, hogy nem bírja tovább. De mindezt az Úr elé tárja. Azt gondolta, hogy Ő mindig képes lesz az egész közösség gondját egyedül hordozni, eddig nem gondolt rá, hogy meg kellene osztani a terheket, a feladatokat, és most összeroggyan alattuk. Azonban odafordul az Úrhoz. Kimondja magából, ami a szívében van. Az Úr pedig meghallgatja és megoldást ad a számára.

Szinte folytatja az újszövetségi Igénk az eddigiek megerősítését, amikor Péter így szól a szenvedő gyülekezet számára: „Minden gondotokat őreá vessétek” (7). Arra bátorítja őket, hogy mindent, ami most foglalkoztatja őket, jelenük, jövőjük tegyék rá az Úrra. Engedjék, hogy gondjaikat és félelmeiket Ő cipelje, hiszen azért jött, ezeket magára vévén elhordozza. Mit jelent az Úrra vetni gondjainkat? Amikor vonattal utazunk, és leszállva hordárt hívunk, az felpakolja táskáinkat a kocsijára és az viszi csomagjainkat tovább, mi pedig táskák nélkül szabadon és könnyedén lépegetünk mellettük. Nincs gondunk rájuk, mert a hordár viszi őket. Furcsa lenne, ha levennénk néhányat a kocsiról és mi cipelnénk, mert akkor mindenki azt mondaná, minek a hordár. De nem cselekszünk-e mégis sokszor így Jézussal, kéri a csomagot, de visszavesszük, és mi cipeljük tovább. De akkor minek oda Jézus? Nem csupán dísznek használjuk Őt. Miért van ez így, mert üres a hitünk, nem bízunk Benne, és nem hisszük, hogy nála legnagyobb problémáink is jó helyen vannak. Mert vagy hordár, vagy nem hordár. Vagy hiszünk, és mindent igazán Rábízunk, vagy nincs értelme a hitünknek, üres, tartalmatlan az.

Másrészt azt is látjuk, hogy az ördög is jelen van, és kihasználja az alkalmat, igyekszik azonnal elnyelni. Hogyan nyel el, nem úgy, hogy megjelenik és bekap, hanem az át nem adott gondjaink által nyel be. Eléri, hogy mindig féljünk, aggódjunk, azzal foglalkozzunk, amivel nem kellene, így nem marad lehetőség szolgálni. Azonban ellen lehet állni. Hogyan? Nem azt tesszük, amit ő mond, hanem amit az Úr Jézus mond nekünk. Hisszük igazán, azt, amit az Úr Igéjében kijelentett, hiszen Ádámot és Évát is azért nyelte el a gonosz, mert nem hitték Isten szavát, hanem a kígyó szavát vették komolyan. Ma elkezdhetjük az igazi bizalmat, ma valóban mindent átadhatunk az Úrnak, mi pedig élhetünk szabad életet, az Ő neve dicsőségére.

 HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat

1. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat, Ha bánt szíved keserve, Ő néked nyugtot ad. Ki az eget hordozza, Oszlat felhőt, szelet, Napját rád is felhozza, Atyád ő, áld, szeret.

2. AZ ÚRRA bízzad dolgod: Könnyebbül a teher; :/: Ezer baj közt is boldog, Aki nem csügged el. Minek a gond, a bánat? Mit gyötröd lelkedet? Az Istent kérjed, várjad, S megnyered ügyedet.

3. A TE irgalmasságod Van rajtam, Istenem, :/: Te jól tudod, jól látod, Hogy mi használ nekem. Sorsomat úgy intézed, Amint te akarod; Bölcs a te végzésed, Ha áld, ha sújt karod.

4. UTAD van számtalan sok, Uram, és eszközöd; :/: Reánk is szent áldásod Bőséggel öntözöd. Művednek akadálya, Szünetje nincs soha; Úgy téssz, amint kívánja Gyermekeid java.

5. BíZZáL, bánatos lélek! Mit bánt a bú, a gond? :/: Él még, ki annyi vészek Torkából már kivont. Bajaidból kiment ő, Szűnnek keserveid; Rád még a jó Teremtő Víg napot is derít.

6. ŐBENNE vesd halálig Jó reménységedet: :/: Ő biztos révbe szállít A bajból tégedet. Bár késik a segítség És nem találsz vigaszt: Eloszlik gond és kétség Előbb, mint véled azt.

7.      Ő MEGCSELEKSZI végre Velünk azt, ami jó; :/: Ösvényünk erőssége Te vagy, Mindenható! Bár nehéz földi pályánk, Könny lepi és tövis, De örök pálma vár ránk: Utunk a mennybe visz.

Isten áldásával.