M
|
ár eltelt egy
év az egyiptomi szabadítás óta (4Móz 9,1-14). Hosszú utat kellett megtenniük,
sok félelem, nyomorúság, és sok csodálatos esemény maradt a hátuk mögött. Megtapasztalták,
hogy a megváltoztathatatlannak vélt helyzetük megváltozott, a rablánc lehullott,
és újra szabadok. Már nem is tudják mit jelent szabadnak lenni, mert bele lehet
szokni mindenbe, még a rabszolga életbe is. Átélhették, hogy Isten azonban nem
felejtette el őket, nem mondott le róluk, mert az Ő számára nincsen
bebetonozott állapot. Ő a szabadítás Istene. Ha valami elkeserít, és úgy gondoljuk,
ezen már nem lehet változtatni, kiáltsunk az Úrhoz, mert Ő minden élethelyzetnek
Ura. Nála készen van a szabadítás.
Az elmúlt időszak alatt Isten néppé formálta őket, törvényt adott
számukra és istentiszteleti helyet. Sok tennivaló hárult rájuk, vétkeztek
közben és kegyelmet nyertek, kegyelemből élnek, mint ahogy mi is. Most meg kell
állni, és emlékezni kell Isten hatalmas csodájára, a szabadításra,
a kegyelemre. A páska nemcsak közösségi, hanem egyéni ünnep is. Személyesen
kell hálát adni a szabadításért, mert e kegyelem nem kollektív, hanem
személyes. Mindenki maga éli át, tapasztalja meg a kegyelmet és szabadul fel a
bűn hatalma alól. Az Újszövetségben pedig még jobban erősödik ez a személyes
vonal, már Keresztelő János személyes bűnbánatot és megtérést hirdet. Az Úr
Jézussal való kapcsolatunk is személyes, az elhívás is mindenkinek személyre
szabottan szólt, és kinek-kinek magának kellett dönteni arról, hogy elindul-e
követni Őt. Ez a szakasz arra is figyelmeztet, hogy ne felejtsünk el megállni
és hálát adni az életünkben elvégzett csodáiért.
Azonban új probléma merül fel, mégpedig valaki az ünnep ideje alatt
tisztátalan, mi a teendő ilyen esetben? Mózes nem maga ötletel, nem akar
mindentudó színben feltűnni, hanem Istent kérdezi, előbb kérdez, azután felel
azoknak, akik hozzá fordultak. Példa ez számunkra is, merjük elismerni, ha nem
tudunk valamit és forduljunk bizalommal az Úrhoz. A feleletre pedig várni kell.
Isten nem igazodik a mi tempónkhoz, ezért meg kell tanulni várni Rá.
Az Úr nem akarja, hogy bárki kimaradjon ebből az ünnepből, annak
áldásából, ezért számukra másik napot
határoz meg. Itt is átragyog Isten szeretete, nem az a lényeg, hogy le legyen
tudva ez az alkalom, hanem szívből és őszintén vegyen benne részt mindenki. A
tisztátalanná vált emberek úgy látják,, hogy megrövidülnek, ha kimaradnak az
ünnepből, az áldozatból. Nem nyűg, nem egy kötelező program az istentisztelet,
hanem áldás helye, amiből ha kimaradnak, veszteség éri őket, mert kimaradnak az
Élettel való közösségből. Bár így látnánk mi is, hogy nem akkor rövidülök meg
ha elmegyek az istentiszteletre, hanem ha kimaradok belőle, mert az Úr
jelenléte nélkül szegényes marad az életem. Őt semmi nem pótolhatja.
Mindennek a vége pedig már közel van, írja az apostol (1Pét 4,7-11),
mennyivel közelebb van már a mi számunkra. Mindez az olvasóknak azt jelentette,
hogy tartsanak ki a hitben, a szenvedésekben, mert véget érnek az üldözések, a szenvedések, amikor eljön az Úr. A
földi vándorlás alatt mindig azt kell szemeink előtt tartani, hogy mindennek a
vége közel van, ami azt is jelenti, hogy egy elmúlhatatlannak látszó rendszer,
de a jólét, vagy a gazdasági problémák vége is közel van. Semmi nincs
bebetonozva, minden elmúlik, mindennek és mindenkinek lejár az ideje. Ezért a
tanítványoknak nem kell félni, mert tudják, minden az Úr kezében van, és Ő
érkezik.
Azonban amíg tart az életünk az a feladatunk, hogy bizonyságtétellé
váljunk. Ne adjuk fel a szeretetet, milyen érdekes, hogy a rosszban, a
gonoszságban milyen kitartóak is tudunk lenni, de a szeretetbe hamar
belefáradunk, és feladjuk. Péter arra mutat rá, hogy az elutasítások közepette,
amikor a környezet nem méltó a szeretetre, akkor se adjuk fel, mégis
szeressünk, és szolgáljunk.
Mivel szolgáljunk? Mindenki azzal az ajándékkal, amit kapott. Mert
mindenki kapott valamit, Isten kegyelmének, nem egyforma, hanem sokféle
ajándékai vannak, ezért ne a másikét irigyeljük, ne úgy akarjunk szolgálni,
mint a másik, hanem a saját ajándékunkat fedezzük fel, és azzal szolgáljunk. Ha
egy tálentumot kaptunk, ne a másodikra várjunk, hanem használjuk az Úr
dicsőségére, az egyet, mert azért kaptuk. Minden szolgálatban az a lényeg, hogy
általa, ne mi legyünk a középpontban, hanem Isten dicsőíttessék.
Ó HÁLA AZ ÚRNAK
Ó hála az Úrnak,
zengjünk Néki hát,
Mert úgy szeretett
hogy id'adta Fiát.
A kínra, halálra
küldötte el Őt,
Megnyitni a mennyet
a bűnös előtt.
Szívem áldd a Királyt,
az Övé ez a föld,
Szívem áldd a Királyt,
Neve mindent betölt.
Jöjj bűnös az Úrhoz,
mert Jézus az út,
Ó fogadd szívedbe a drága Fiút!
Ó teljes az üdv amit ád ez a vér,
Ó drága a kincs amit Isten ígér.
Ha bánva bűnét jön a leggonoszabb,
Az Úr néki még ma bocsánatot ad.
Szívem áldd a Királyt,
az Övé ez a föld,
Szívem áldd a Királyt,
Neve mindent betölt.
Jöjj bűnös az Úrhoz,
mert Jézus az út,
Ó fogadd szívedbe a drága Fiút!
Szent az mit az Úr mond és szent amit ad,
És szent az öröm mely az Úrban vígad.
De még magasabb lesz az égi öröm,
Ha Jézus előtt vigadunk odafönn.
Szívem áldd a Királyt,
az Övé ez a föld,
Szívem áldd a Királyt,
Neve mindent betölt.
Jöjj bűnös az Úrhoz,
mert Jézus az út,
Ó fogadd szívedbe a drága Fiút!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése