Álljatok meg!

Ú

jra egy szomszédos néphez szól az Úr a prófétán keresztül (Ez 26,1-21). Mert a szomszédhoz, a környezetünkhöz is van szava Istennek. Elmondja Ezékielnek, ő pedig továbbadja Tírusz számára. Isten postásai az ő gyermekei. Nekik mondja el, rájuk bízza a másoknak szánt üzenetet, és az ő feladatuk továbbmondani, kézbesíteni Isten szavát. Gondoljuk végig: kézbesítjük-e Isten üzenetét? Megszólal-e általunk az evangélium? Mert bárhol legyünk is, Isten szólni akar. Az az elsődleges küldetésünk, hogy mondjuk el Isten aktuális üzenetét, adjuk tovább a jó hírt. Mondjuk el, mit tett értünk Jézus Krisztusban. Állítsuk Őt oda az emberek elé.

Ezékielnek kemény beszédet kell továbbadnia, de ezt azért, mert Isten rá akarja őket általa döbbenteni, hogy nem a káröröm, a potyalesés, a mások pusztulásának várása az élet útja. Azt is meg kell látniuk, hogy senki ne gondolja, a másik jól megkapta, de az én életem rendben, és ezért jogom van nevetni, elvenni, ami nem az enyém. Meg kell látni: a magunk erejébe vagy a szerencsénkbe  vetett bizakodás hamis reménység. Ezen az úton az Istent nem ismerők járnak, Istent nem lehet megtéveszteni, és aki ma azt gondolja, hogy őt nem érheti baj, az egyszer szembesülni fog a romlással. Azonban Isten azért szól, hogy végre Őt keressük. Lássuk meg: mi sem vagyunk különbek, jobbak, ezért nem mások kárán kell örülni, hanem időben bűnbánatot tartani. Az Úr Jézus azt mondta hallgatóinak, akik egy tragikus eset felől érdeklődtek: „ha meg nem tértek, ti is hasonlóképpen elvesztek” (Lk 13,5). Isten mindenkinek ad esélyt, de ezzel élnünk kell. Azt jelenti ez, hogy komolyan veszem, amit mond, és elindulok Felé. Elkezdem Őt szívből keresni, hiszen életünket arra kaptuk, hogy megismerjük Őt, és élő közösségben legyünk Vele. Aki keres, az talál, az megtalálja Istent, jobban mondva átéli, hogy az Úr talál rá. Ebben a találkozásban helyes önismeret és általa mély bűnbánat keletkezik a szívünkben. A bűnbánat nyomán pedig megtapasztaljuk az Úr kegyelmét. Nincs az a szennyes élet, amit ne vihetnénk oda Hozzá, és amit ne tudna megtisztítani. Ebben a világban a leggonoszabb, a legreménytelenebb ember is jöhet, mert van számára bocsánat, újrakezdheti az életet. Jézus vére minden bűnt eltöröl.

Tírusz népe úgy gondolta, a zsidók elpusztulnak, és így előttük megnyílik az út, minden az övék lesz. Megtelek, ő pedig elpusztul. Olyan szomorú, hogy a mai napig így gondolkodik az ember, a másik pusztulása által telhetek meg. Pedig Isten úgy teremtette meg ezt a világot, hogy el tudja tartani az embert. Nem a másikkal, hanem velem van a baj. Miért? Mert telhetetlen vagyok. Mindig több kell, az kell, ami a másiknak van. Pedig az igazi élet a megelégedettségből fakad. Nincs mindenre szükségünk, ami elérhető, és az sem mindegy, milyen áron jutunk a dolgokhoz. Nem népességcsökkentésben, hanem alázatos, egyszerű életben, mértékletességben kell gondolkodni. Azonban ehhez Isten országába kell belépni, a kapu szoros, de bejuthatunk, ha mindent elengedünk, és csak az üres szívünket visszük. Isten országa nem a szerzésről szól, hanem az ajándékozásról. Az Úr meg akar ajándékozni, de csak üres kézzel tudjuk átvenni az ajándékot. Engedjük el, amit szorongatunk, hogy átvehessük Isten ajándékát.

Csodálatos üzenetet ad át Pál apostol: Krisztus szabadságot ajándékozott kegyelemből, azoknak, akik Hozzá fordultak (Gal 5,1-6). Megszabadultak a pogányság minden hatalmából, már nem a szabályok, a szenvedélyek, a vágyak uralkodnak rajtuk, hanem Krisztus. Ő irányítja az életüket. Krisztus uralma alatt élni nagyszerű, mert Ő nem belőlem akar élni, hanem értem. Életét adta a kereszten énértem, elveszett bűnös emberért. A régi, bűnös élet lényege, hogy a gonosz nem értünk van, hanem belőlünk akar megélni. Rabszolgaságba hajt, ami azt jelenti, hogy addig hajszol, amíg bele nem pusztulunk az életbe. Hajt, hogy keress minél többet, szerezd meg a legújabbat, semmivel ne légy megelégedve, mindig vegyél, cserélj, rohanj, amíg ki nem fulladsz. Menj, és ne legyen időd Istenre, nehogy megállj, és felfelé figyelj, hanem halj meg úgy, soha nem volt időd Istenre, nem ismereted meg Őt, és nem élted át a kegyelmet. Az ördög embergyilkos, és ez ma sem változott.

A galaták megtapasztalták Jézus szabadító hatalmát, de most megkörnyékezték őket, és tetszetős csomagolásban ismét szolgaságot kínálnak nekik. Pál határozottan felszólít: Ne engedjétek magatokat újból a szolgaság igájába fogni. A régi rablánc helyett egy újabbat akartok? Ne engedjétek, mondja az apostol, vagyis ellen lehet állni a világ csábításának: aki elrejtőzik az Úrban, és mindennap Vele indul, Rá figyel, igéjével feltöltekezik, az meglátja a csapdákat, és ki tudja azokat kerülni. A jólét, a szépség, a pihenés, az egészség, a testápolás hajszolása is rabbá tesz. Amikor már nem az Úr Jézusért élek, hanem valami másért, szolga lettem ismét. Amikor nem Jézus az első számomra, hanem bármilyen más hasznos dolog, vagy akár a házastársam, a gyermekem, a munkám, akkor visszaestem a szolgaságba. Azonban van szabadítás. Ha meglátom, hová jutottam, és végre felismerem, hogy a magam erejéből nem tudok szabadulni, és segítségül hívom Őt, leoldja a bilincseket.

Lássuk meg, hogy Krisztus váltságművéhez semmit nem kell és nem is lehet hozzátenni. Bármilyen törvénybe, önmegváltásba csúszunk, az nem használ semmit. Aki Krisztus helyett valami másba veti bizodalmát, és úgy akar megigazulni, az kiesik a kegyelemből.

Pál határozottan kéri: álljatok meg abban a szabadságban, amelyre Krisztus szabadított meg. Ez a szabadság nem azonos a világ szabadságával, azt teszek, amit akarok, úgy élek, ahogy nekem tetszik. Ez a szabadság az Úr Jézus akaratához igazodik. Mert a korlát nélküli szabadság életveszélyes. Krisztus teljes életet kínál Isten országában. Éljük ezt a szabadságot hitből, a Lélek vezetése által. Isten országának szabadsága megtanít nemet is mondani. Mert a szabad ember tud nemet mondani, arra, ami nem egyezik Isten akaratával, arra, ami nem építő.

  Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem

1. Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem, A Golgotán: Halld könyörgésemet, És vedd el vétkemet; Mostantól hadd legyek Tied csupán.

2. Szívemet töltse be Kegyelmed ereje Buzgósággal! Meghaltál érettem; Add: szívem s életem Teérted éghessen Forró lánggal!

3. Ha elfog utamon Félelem s fájdalom: Fogd kezemet! Derítsd fel éjemet, Szárítsd fel könnyemet: Tévelygésben ne hagyd Én lelkemet!

4. Éltem ha fogyva fogy, És a halál ahogy Jön már felém: Megváltóm, ments te meg Kétségtől engemet, Nálad hogy üdvömet Meglássam én.

Isten áldásával.