Egyenes út

A

z eljövendő ítéletet képes beszédben adja a nép tudtára a próféta (Ez 21,23-37). Szemléletesen tárja eléjük, és így erősíti meg Isten akaratát. Az ítélet bekövetkezik, mert Istent nem lehet meghatni, rábeszélni akarata megváltoztatására, egyetlen lehetőség az őszinte és igaz bűnbánat. Isten bűnbánatot és ebből fakadó életváltozást vár. Nem elég mondani, hogy jó leszek, amint a kisgyermek teszi, hanem meg kell mutatkozni a változásnak döntésekben és tettekben. A bálványok kitakarítása és Isten szavának a komolyan vétele jelzi ezt. Azonban ezek a jelek nem voltak még láthatók. Továbbra sem bánták meg bűneiket, és nem bíztak igazán az Úrban. Inkább saját terveikbe, más népek hatalmába vetették bizodalmukat, mintsem Istenbe.

Jeruzsálem lakói abban bíztak, hogy Babilónia irálya nem jut el Jeruzsálembe, az Úr nem engedi, hogy városát elpusztítsák, de ez a prófécia jelzi, hogy ezek hamis váradalmak. Az ellenség jönni fog, válaszút elé érkezik, jósoltat magának, és egyértelművé válik, hogy a válasz Jeruzsálemet adja meg célpontul. A pogány nép az Úr ítéletének eszköze lesz. Egyedül a kegyelem segít.

Érdemes azonban megfigyelni a pogány királyt: amikor útelágazáshoz ér, megkérdezi a maga isteneit, nem találomra indul, hanem útmutatást vár. Mi is gyakran érkezünk útelágazáshoz. Mit teszünk? Megállunk, elcsendesedünk, megkérdezzük az Urat? Beletekintünk az igébe, és várjuk Isten útmutatását? Gyakran a nem hívők megszégyenítenek minket, sokféle módon keresik a jó utat, mi pedig nem megyünk oda Istenhez. Pedig van kihez odamenni, van kit kérdezni, mégsem megyünk. De miért? Éljünk most a lehetőséggel, keressük fel Urunkat, kérdezzük meg, merre is menjünk, mi az Ő tanácsa. Pál apostol a missziói útjai során is figyelt az Úr vezetésére, meglátta, ha nem a megtervezett útvonalon akarta őt az Úr Jézus vezetni. Nemcsak meglátta, hanem alkalmazkodott az Úr útjához. Így jutott el Filippibe is.

Ígéret is van ebben az ítéletes részben, eljön majd az, akié az ítélet, és Övé lesz majd a város. Ez a valaki a Megváltó, és mi már tudjuk, hogy eljött. Eljött az Úr a világba kétezer évvel ezelőtt, és azóta is jelen van gyülekezete, igéje és Szentlelke által. Eljött, hogy magára vegye az ítéletünket, meghalt a bűnös helyett. Meghalt helyetted és helyettem. Mivel meghalt a bűneimért, új életet kezdhetek. A múlt el van törölve, és újjá lett minden. Elmondhatod ezt? Valóban újjá lett már Jézus által az életed? Már nem az a lényeg, merre jártál, milyen bűnök ivódtak beléd, mert az Úr vére mindezt eltörli, új, tiszta és szabad élettel ajándékoz meg. Azonban az új élet célja már az Ő szolgálata, neve dicsőítése. Új életcélt kapok, ez a cél pedig a mennyei Jeruzsálem, az örök haza. Oda tartok, itt vándor vagyok, már nem e világ javainak a megszerzése a cél, hanem az új élet, Isten országának másokkal való megismertetése. Amikor kitárul előttem Isten országának gazdagsága és szépsége, az vonz, már nem akarom a világ megkopott kincseit. A hívő élet nem kényszerből fakad, hanem az Úr megismeréséből, és abból a felfedezésből, hogy Ő az Élet, Ő az igazi gazdagság, és Isten országa megadja, azt, amit ez a világ nem képes. Isten országa teljes és megelégedett életet kínál, a stressz és a félelem sem ismerős ott. Jézus a békesség Királya.

Isten országa az egyenesség útja, nem fér meg benne hamisság, alakoskodás (Gal 2,11-14). Azt kéri, hogy mindig vállaljuk magunkat, vagyis tanítványságunkat. Vállaljuk a krisztusi életet, mert ez az egyenes út. Azonban a gonosz igyekszik igénybe venni óemberünket, és el akar téríteni a krisztusi magatartástól. A régi élet érzékenysége felszínre tör. Így járt Péter, nem merte vállani a zsidókeresztyének előtt a pogányokból lett keresztyénekkel való közösséget. Péter személyesen kapta meg az Úr kijelentését, hogy ne mondja a pogányokat tisztátalanoknak, hanem vigye nekik az evangéliumot. Egy ideje azonban Jeruzsálemben tartózkodott, és alkalmazkodott a zsidókeresztyénekhez. Nem akart Jakabbal szembemenni, mégiscsak az Úr testvére. Nem akart konfliktust, azonban a keskeny út gyakran hoz konfliktust, ha Jézust vállaljuk. Nagy kísértés, hogy másokhoz akarunk alkalmazkodni, féltjük hírnevünket, és nem akarunk kellemetlenséget.

Péter félt a zsidó hívőktől, már megint nem a Mesterre, hanem emberekre nézett. Nem merte vállalni az Úr akaratát, saját meggyőződését, mert féltette tekintélyét, félt a véleményektől, az ütközéstől. Ne félj másoktól, vállald Jézust, azt, amit Ő megmutatott, amiről az ige bizonyságot tesz. Péter nem vállalta az igei életet, a pogány testvéreket, és még Barnabást is megtévesztette. Ez veszélyes, mert ő Barnabás számára tekintély volt, és úgy vélte, amit Péter tesz, az helyes, az követendő. Azonban nem így van. Mindig Jézus a követendő, mindenki más magatartását az ige mérlegére kell tenni. Péter Jézus tanítványa volt, most mégis rosszul döntött. Még a régóta hitben járóktól sem lehet mindent átvenni, ők is hozhatnak rossz döntést, ám azt merjük felülbírálni.

Pál apostol azonban nem emberek személyére tekint, nem az a fontos, mit szólnak mások, egyetlen dologra figyel, mégpedig az evangélium igazságára. Vagyis mindig az ige a mérce, mindent hozzá mér, és csupán az a kérdés, hogy az adott tett vagy magatartás megfelel-e az ige igazságának. Mindig az ige igazságát tartsuk szem előtt. Ez legyen a mércénk. Az evangélium egyenes, járható út. Nincsenek benne görbületek, kiskapuk, mert nem a saját szempontok vannak benne szem előtt, hanem Isten dicsősége.

Járom a Jézus lábnyomát

Járom a Jézus lábnyomát mind a sírig én,

Az égi Jeruzsálemből árad rám a fény.

Bár vihar dúl, nem sötétül el fenn az égi jel;

Ismétlem Jézus szent szavát, hogy Ő sosem hagy el.

Jézus hű barát, drága jó barát,

Gyermekeinek hordja bánatát.

Bár vihar dúl, nem sötétül el fenn az égi jel;

Ismétlem Jézus szent szavát, hogy Ő sosem hagy el.

Nem vétem már el szem elől Jézus lábnyomát,

Nem térek ki a fény elől mellékútra már.

Szent Igéje drága lámpafény, kézben tartom én.

Vágyom már teljes szívemből a fényben élni én.

Isten áldásával.