Időben

I

sten szól, újra és újra, mindent megtesz értünk, de vajon meghalljuk-e (Ez 14,12-23)? Mert nem Isten készülékében van a hiba, hanem a miénkben. Mennyi mindent meghallunk, csak épp Isten szavát nem. Most fordítsuk Felé szívünket, keressük Őt, akarjuk meghallani, amit mond, és akkor a zaj sem fog befolyásolni. Ha igazán vágyom az Úrra, a körülmények sem akadályozhatnak meg a Vele való találkozásban. Gyakorolhatjuk ebben magunkat. Az ének így mondja: a lelkem megfeszül, és a hallásban segít. Azt jelenti ez, hogy tudatosan az Úrra hangolom magam, akarom Őt hallani, és minden egyebet háttérbe szorítok. Annyi mindennel foglalkozunk, és így nem marad időnk és erőnk az Úrra.

Izráel életében is az a probléma, hogy nem akarják az Urat meghallani, mert nem elég hallgatni, meg is kell hallani. A meghallás azt jelenti, változik az életem. Mivel állandó kapcsolatban vagyok Istennel, mindennap olvasom az igét, a változás is folyamatos. Amit megmutat az Úr, azt cselekszem. Mindez magával hozza azoknak a területeknek a változását, ahol az Úr hiányt mutat. A gazdag ifjú problémája az volt, hogy úgy gondolta, ő teljesen rendben van. De az Úr megmutatta, hogy van egy terület, ahol nincs rendben. Az anyagiakhoz való viszonya nem jó. Nem tud tőle megválni. Az Úr megmutatja, mihez ragaszkodom jobban Őnála. És amit megmutat, azt engedjem el. Egy igazi, élő kapcsolatban mindennél jobban ragaszkodom a másikhoz. Mindennél többet ér és jelent a számomra. Pál apostol is így élte meg, és erről bizonyságot is tett: „Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem Krisztusért. Sőt, most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem” (Fil 3,7-8). Az apostol számára Jézus Krisztus a legdrágább kincs, Érte, a Vele való élő kapcsolatért mindent veszni hagy. Semmi nem fontosabb Jézusnál a számára. Az a kérdés, hogy számomra mindennél többet jelent-e az Úr? Vágyakozom-e mindig Vele lenni? Pál bármerre járt a világban, lehetett hányódó hajón, vagy kalodába zárva, mindig Jézussal volt. Ez a legfontosabb ma is, mindig Vele lenni, és engedni, hogy Ő formáljon, vezessen. És, természetesen, a mi részünk az engedelmesség.

Igénk rámutat: nem elég szavakban megvallani a hitünket; Isten életváltozást, akarata cselekvését, a bűntől való elfordulást várja. Ezt nem tette meg Izráel népe. Megtartották ugyan az istentiszteletet, de már a bálványokat is követték. Ebben benne van: inkább azt tették, amit a bálványkultuszban láttak, amit a világtól eltanultak. Vallásukat még megtartották, de nem élték az igét. Önmaguk, jólétük, vágyaik megélése volt a fontos, és nem az Úr, a Róla való bizonyságtétel. Izráelt arra hívta el Isten, hogy életével bizonyságtétel, világosság legyen a pogányok számára. Azonban ők nem akartak világítani, másképp élni. Ugyanúgy akarták életüket igazgatni, mint a többi nép. Ők nem különbözni, hanem hasonlítani akartak. Akarok-e világosság lenni? Örömöt jelent-e nekem Isten akarata szerint élni? Talán lehetetlennek tartjuk, de nem kell csüggedni, mert ha Krisztus bennem él, Általa lehetséges. Ha én próbálkozom, nem sikerül, de ha hagyom Őt uralkodni és élni bennem, akkor lehetséges.

 A bálványimádó, engedetlen, hűtlen népet az Úr megítéli. Ennek eszközei a fegyver, éhínség, különféle betegségek. Általuk szólítja meg őket az Úr. Rá kell döbbenniük, hogy rossz úton járnak, mert a bálványok nem óvják meg ezektől őket. Egyedül az Úr képes távol tartani a bajt, és megszabadítani belőle. Ma is sokan a bálványoktól várják életük jobbra fordulását, azonban Isten megengedi, hogy szembesüljünk tehetetlenségükkel, mert amikor erre rádöbbenünk, akkor végre Hozzá fordulunk. Az Úr azt akarja, hogy végre hívjuk Őt segítségül, és bízzuk teljesen Rá magunkat.

Most bukkan fel Arimátiai József, eddig nem igazán hallottunk róla, és nem is láttuk őt a Jézus-történet során (Jn 19,38-42). Kiderül, hogy ő is Jézus tanítványa. Csendesen élte meg a hitét. Nem verte nagydobra, nem csinált magának reklámot, és nem is provokálta Jézus ellenfeleit. A legfontosabb pillanatban azonban előáll. Amikor a tanítványok közül nincs senki, nem merik vállalni a Mestert, ő előáll. Nem fél, nem szégyelli megvallani az Úrhoz való tartozását.

Megtanulhatjuk tőle, hogy nem az állandó nyüzsgés a lényeg, hanem az, hogy legyek mindig a helyemen, ismerjem fel az alkalmas időt. Azt az időt kell meglátnom, amikor nekem kell cselekednem. József nem vár másra. Nem mondja, hogy ez nem az én dolgom. Nem foglalkozik a kockázattal sem. Neki volna mit veszíteni, de Jézus mindennél többet ér. Ez az ő feladata, és vállalja. Mondhatná: rangon aluli, meg veszélyes is egy a hatalom által kivégzett tanítót levenni a keresztről és eltemetni. Ő akkor vállalja Jézust, amikor az nem jár népszerűséggel. Én mikor vállalom Őt? Mikor vagyok Jézus mellett, amikor az népszerű, amikor ezt támogatják, vagy akkor is, amikor sokan elpártolnak Tőle?

Vállalja József a veszélyes feladatot, nem azt nézi, mivel fog ez járni, hanem tudja, ezt neki kell megtennie. Bemegy Pilátushoz, és elkéri Jézus testét. Isten azonban előtte jár, Pilátus megengedi, hogy levegye a testet. Amikor engedelmesen végezzük a ránk bízott feladatot, az Úr előttünk jár.

Nikodémus is megjelenik, lám, még társat, segítőt is kap József. Nem egyedül kell azt a feladatot elvégezni. Ilyen Urunk van, a kellő időben megadja a segítséget is. Nem kell aggódni, hogyan oldom meg egyedül, ő megkészíti az utat.

Nikodémus életében a folyamatos növekedést láthatjuk. Először csak éjjel mer Jézushoz menni. Ne lássa senki a Mesterrel való találkozást, most pedig úgy megerősödött a hite, hogy nem számít, ki látja. Már nem bújik, hanem nyíltan vállalja. A hit mindig növekszik. Amire tegnap még nem voltam képes, azt ma már megteszem. Erőt kapok hozzá, és egyre jobban szeretem Uramat. Minél jobban megismerem, annál többre vagyok képes Érte. Tetteink mutatják meg, mennyire ismerjük és szeretjük Őt. Mert aki előtt felragyog az Úr kereszten való áldozata, annak a szívét betölti a hála, és ott van benne: én is megteszek mindent Érte. Eljutottam-e már ide? Kész vagyok-e mindent megtenni az Úr Jézusért?

Eldőlt a szívemben

1. Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,

Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,

Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,

Nincs visszaút, nincs visszaút!

2. Ha nincs is társam itt, én követem mégis őt,

Ha nincs is társam itt, én követem Jézust,

Ha nincs is társam itt, én követem mégis őt,

Nincs visszaút, nincs visszaút!

3. Mögöttem a világ, előttem a kereszt,

Mögöttem a világ, előttem Jézus,

Mögöttem a világ, előttem a kereszt,

Nincs visszaút, nincs visszaút!

Isten áldásával.