Formálódás

A

 hamis remények és váradalmak helyére Isten keresését teszi az ige (Ez 24,15-27). Menjenek az Úrhoz, figyeljenek Rá, ahelyett, hogy emberekbe vetnék a bizalmukat, vagy becsapnák magukat, Isten majd megment, nem lesz semmi baj. Gyakran biztatjuk így egymást: meglásd, nem lesz semmi baj, legyőzöd a betegséget, nem lesz semmi baj, megoldódnak a problémák, rendbejön a házasság, jó útra térnek a gyerekek. De mindezt Isten nélkül mondjuk, nem hívjuk be az életünkbe, hanem a magunk erejéből akarjuk megtenni. Így volt Júda népe is, nem változtatták meg életmódjukat, továbbra is bálványokat imádtak, és emberi kapcsolatoktól, egy másik nép hadseregétől várták a segítséget.

Urunk ma arra hív, hogy szánjuk rá magunkat a változtatásra, amint megtette ezt a tékozló fiú is. Kimondta: itt meghalok, de felkelek, és elmegyek atyámhoz. És a szót tett követte, felkerekedett és elindult, bűnbánattal a szívében haza. Induljunk el az Úr felé teljes szívvel, merjük Ráhagyni magunkat hittel. Azzal a hittel, hogy ha mi az Ő országát és igazságát keressük, akkor valóban megadja számunkra azt, amire szükségünk van. Ha ismerjük Őt igazán, nem fog az aggodalmaskodás szívünkbe költözni, mert az az Úr Jézus, aki egy kevés kenyérből és halból ötezer embert megvendégelt, a mi kevesünket is áldássá teszi. Csak tegyük a kezébe, amink van, és bízzuk Rá a többit.

Ezékielnek a családi tragédiát is át kellett élnie, ez az esemény is a prófétálás eszközévé vált. Meghalt a felesége, és ebből üzenet formálódott, még el sem siratja, és gyászolja, mert szólni kell, tovább kell adni, amit ezáltal üzent az Úr. Hogyan élem meg a személyes tragédiát, fájdalmas eseményeket? Meglátom-e, hogy jelen az Úr? Hallom-e olyankor is az Úr hozzám szóló igéjét? 

Ezékiel cselekedete jel, elesik Jeruzsálem, a hamis reménységek nem segítenek. Nem lehet emberi beavatkozással megmenteni azt, amit Isten megítélt. Ha nincs belső, szívbeli változás, marad az ítélet. A jólét, a problémamentes élet helyett fogság jön. Az átmeneti nehézséget tartós szenvedés váltja fel. Pedig csak Isten jelzései szerint kellett volna cselekedni, de ők bűnbánat, életváltozás helyett a templomra voltak büszkék. Úgy gondolták, az épület elég élő hit nélkül is. Nem elég, soha nem elég. A külső keretek önmagukban nem menthetnek meg. Hiába működik jól a szervezet, ha nincs jelen benne Isten. Isten jelenlétére, a Vele való élő kapcsolatra van szükségünk, más nem segít.

Pál nem sértődékeny, nem bántódik meg a sértések ellenére sem (Gal 4,11-20). Ennek a bizonyítéka ez a levél is. Keményen szól ugyan, de jobbító szándékkal, Krisztus szeretetével. Vissza akarja fordítani őket a keskeny útra, az élet útjára. Jó, ha nem bántódunk meg hamar, ha elviseljük a kritikát, vagy akár az elutasítást is. Mindez úgy sikerül, ha mindig az Úr jelenlétében vagyunk, ha megfeledkezünk önmagunkról, és Ő lesz mindig fontos a számunkra.

A galatákról is fontosat tudunk meg, nem a testi megjelenésre figyeltek, hanem a hiteles életre és az üzenetre. Felismerték, hogy törékeny, beteges testen keresztül is érkezhet a Megváltó. Ő is egyszerűen élt, és a kereszten összetörve, véresen nem volt testileg vonzó. Nem szuperhős volt, akinek nem ártott a szenvedés, hanem ahogy megélte a szenvedést, és ahogy meghalt, az vált bizonyságtétellé. Jézus halála rendítette meg a római századost. Sokan csak a jó megjelenésre, az erőteljes hangra figyelnek, azonban a galaták nem így tettek. Ők szomjaztak az evangéliumra, kitárták szívüket az üzenet előtt. Nyissuk ki mi is szívünket az ige előtt, ne a külsőségekre, fájdalmakra, rossz kinézetre figyeljünk, hanem arra, mit mond az Úr.

Jó meglátnunk, hogy bizony, ez a hozzáállás, ha nem vigyázunk, megváltozhat. Egy idő után már nem a tartalom lesz a fontos, hanem az, aki mondja. Nem figyelünk már arra, amit hallunk, nem vesszük észre hogy kimarad már a lényeg, az evangélium, de olyan szépen beszél az igehirdető. Az apostolnak mindez fáj, és szóvá is teszi. Mer beszélni a problémákról, de mindezt úgy teszi, hogy változtatásra serkent. De ő maga is úgy cselekszik, ahogyan mondja. Nem helyettesíti az evangéliumot semmivel, bátran rámutat a hibákra, és azokat ki is akarja javítani.

Pál nem öncélúan beszél. Nem fűződik személyes érdeke a gyülekezetekhez. Ő értük fáradozik, azt szeretné, ha teljesen kiformálódna bennük a Krisztus. Vagyis, ha krisztusivá válna az életük. A beszédtől el kell jutni a gyakorlatig, a krisztusi életig. Csendesedjünk el az Úr előtt, és vizsgáljuk meg szívünket. Bizony, gyakran csak a beszédig jutunk el, de nem látszik rajtunk, hogy tanítványok vagyunk. Meglátszik-e már bennem a Krisztus? Hasonlít-e már a gondolkodásom és az életvitelem Jézushoz? Amikor velünk találkoznak, Krisztus Lénye árad-e rajtunk keresztül? Legyen ez a mai nap a formálódás ideje. Nézzük meg, hol tartunk, ne elégedjünk meg csak a látszattal, hanem kérjük Urunkat, hogy formáljon tovább. De ehhez az kell, hogy előbb szülessen meg bennünk. Mert csak akkor formálódik ki teljesen, ha megszületett. Amíg ez nem történik meg, minden marad változatlan. Maradnak a szavak és a törvényeskedés.

Ébredj, bizonyságtévő Lélek!

1. Ébredj, bizonyságtévő Lélek! A várfalakra őrök álljanak, Kik bátran szólnak harcra készek, Ha éj borul le, vagy ha kél a nap. Hívásuk zengjen meszsze szerteszét, Az Úrhoz gyűjtve népek seregét! s

2. Ó, bárha lángod fellobogna S ébredne föl sok nemzet fényinél :/: Ó, bár sok szolga, sarlót fogva, Aratna, mígnem leborul az éj! Urunk, e roppant, ért vetésre nézz: A munka sok, a munkás oly kevés!

3. Küldd útra hírnökid csapatját, És adj erőt onnan felül nekik, :/: Hogy veszni a pogányt se hagyják, És szerteűzzék Sátán seregit. Országod jöjjön el minél elébb, Hirdetve szent neved dicséretét!

Isten áldásával.