Élet hajnala

A

z Úr szól, Ezékiel pedig veszi az adást. Uram, szólj hozzám is, vételre állítom az antennát (Ez 15,18). Jó úgy csendességet tartani, hogy az Úr szól, és így az igével feltöltődtünk. Azonban ne csak ennyi legyen a kapcsolat, hanem maradjunk tovább az Úrral, az utcán, a munkahelyen, az üzletben is, és bármerre járunk. Ő mindenütt tud velünk kommunikálni. Az Úr bárhol meg tud szólítani, azonban én vágyom-e erre? Pedig a  tanítványság lényege ez, mindig Vele lenni. Énekeljük is: mindig velem, Uram; de én akarok-e mindig Vele lenni? Odaengedem-e magamhoz az Urat minden pillanatban? Nem Őrajta múlik, Ő mindig velünk van a világ végezetéig, vagyis mindig és mindenhol elérhető. Rajtunk áll, elérjük-e Őt, kapcsolatba kerülünk-e Vele. Izráel népe sem fordult mindig Istenhez, csak az ünnepnapokon a templomban, vagy amikor nagy bajba jutottak. Amikor jól mentek a dolgok, nem keresték az Urat, elvoltak nélküle. Ne legyünk el Nélküle, figyeljünk Rá állandóan, mert lelki károsodást szenvedünk, ha nem Ő tölt be. Könnyen elsodor a világ, mert ez a célja, elsodorni a hívőket Isten közeléből. Vizsgáljuk meg szívünket, hol vagyunk: az Úr mellett, vagy már sodródunk?

Isten számára Izráel olyan volt, mint a szőlő. Többször is használja ezt a hasonlatot velük kapcsolatban. Ő ültette el és gondozta őket, és várja a gyümölcstermést. Azonban nem mindig hoztak termést, most sem. A gyümölcstelenség oka, hogy az erdő fái közé kerültek. És ott elvadul a szőlő, már nem lesz különb. Isten az Ő népét arra hívta el, hogy ebben a Tőle elfordult, istentelen világban különb legyen. Különb, másabb vagyok-e én? Különb-e ma az egyház, mint a világ?

Azonban csak akkor tud más lenni a tanítvány, ha nem keveredik bele a világba. Az Úr számára is akkor hasznos, ha nem keveredik el, hanem a maga helyén termi a gyümölcsét. Izráel azonban mindig a környező népekhez akart hasonlítani, azért kértek királyt is, mert olyanok akartak lenni, mint a többi nép. Ez a veszély fenyeget mindig, olyanok akarunk lenni, mint a többi, mint a másik ember. Legtöbbször a nem hívőkhöz hasonlítjuk az életünket. Azonban a mi életképünk Jézus. Őreá figyelhetünk, és Vele vethetjük össze magunkat. Hasonlítok Rá? Ő a minta a számomra? Az a szőlő, amelyik nem terem gyümölcsöt, hasznavehetetlen, és a tűzbe dobják. Miért? Mert a szőlő nem díszfa, nem is erdősítésre való, hanem a szőlőt azért adta Isten, hogy teremjen, és ha nem teszi, kidobja.

Ha nem termek gyümölcsöt, alkalmas vagyok-e még valamire? Nem lehet bútort sem készíteni, házépítéshez sem alkalmas a tőke. Lehet, hogy eljött ennek a kérdésnek az ideje: alkalmas-e még valamire? Urunk könyörüljön, hogy szava szívünkig hatoljon, és változásra késztessen. Olyan jó, hogy idejében szól az Úr, így még rádöbbenhetünk, hogy gyümölcstelenek vagyunk. Ő pedig mindent megtesz, megtisztít, hogy több gyümölcsöt teremjünk. Azért jött Jézus, hogy beleoltson magába, mert Ő az igazi szőlőtő. Csak akkor és addig termünk gyümölcsöt, amíg Benne maradunk. Ha kikerülünk Belőle, nem lesz termés, a haszontalan tőkét azonban kivágja. Ez azt is jelenti, hogy a gyümölcsöt nem termő, csak magának élő hívőt és gyülekezetet kivágja az Úr? Igen! Ha meg nem tér a gyülekezet, igen. Mert nem díszfát akar, hanem gyümölcstermőt. Ha nem teremjük a gyümölcsöt, semmire sem vagyunk alkalmasak. Nem azért ültetett bele a világba, hogy magunknak éljünk. Pál apostol így ír: Jézus „azért halt meg mindenkiért, hogy akik élnek, többé ne önmaguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt” (2Kor 5,15).

Azonban Istennek ezzel is célja van. Az ítéletes időket is javunkra használja fel. Azt akarja, hogy ezen események által is rádöbbenjünk, hogy Ő az Úr. Nincs más Isten, csak egyedül Ő. Hiába bombáznak mindenféle információval, egyedül csak a Biblia Istene létezik. Ő az, Aki szeret, és Aki várja, hogy segítségül hívjuk. Ő mindent megtett értünk, amint a szőlősgazda is mindent megadott a szőlőnek, azért, hogy teremjen. Bár meglátnánk még a fénylő keresztet, és leborulnánk előtte. Még mindig áll a Krisztus szent keresztje elmúlás és rom felett. És amíg áll, amíg Isten hozzáférhetővé teszi, van menekülés, újrakezdés.

Felvirradt áldott szép napunk, a világ reményteljes hajnala érkezett el a hét első napján (Jn 20,1-10). Bár mindenki csüggedt, reménytelen, de Isten már elhozta az új kezdetet, a reményt. Jézus diadalt aratott. Jézus győzött a bűn és a halál fölött. Mindaz, amit olvasunk, János bizonyságtétele. Saját tapasztalatait írja le. Ők sem várták, nem számítottak arra, hogy ez is valósággá válik. Jézus beszélt a feltámadásáról, de nem hitték, hogy szó szerint meg fog történni. Hisszük-e, hogy minden beteljesedik, amit az Úr mondott?

A magdalai Mária nem bírt várni, ment korán, még épp, hogy elkezdett virradni. Ment a sírhoz, ment Jézushoz. Korán reggel: Igen, az áldás, a találkozás ideje kora reggel, amikor még semmi nem tölti be gondolatainkat Rajta kívül. Törekedjünk minden reggel elsőnek Őt keresni. Ha lehet, minél korábban, hogy megelőzzünk mindent, ami elvonná Tőle a figyelmünket.

Kövessük Mária példáját, ki akart menni a sírhoz, Jézussal akart még lenni, és nem foglalkozott a sír száján lévő kővel. Nem aggódott előre, jaj, mi lesz, nem tudok bemenni, mert el van zárva a bejárat, én pedig gyönge vagyok. A Lélek indította, és ment. Aki töprengés, spekulálás nélkül enged a Szentléleknek, nagy dolgokat fog tapasztalni. Isten indít, de nekem kell elindulni.

Amikor meglátta, hogy a kő el van véve, elfut a tanúsítványokhoz. Mást kapott Mária, mint amit várt. Jelzést adott az Úr: Jézus nincs a sírban, él. Ő halott Jézust keresett, és élőt kapott. Még nem tudja, de viszi a hírt. Aki keres, élő Jézusra talál. Mária tudja, hogy nincs Jézus a sírban, még nem világos előtte, mi történt, még nem ragyogott fel szívében a világosság, de az első jelet megkapta. Az Úr jelez, továbbvezet. Ő a tanítványokhoz megy, hová is mehetne, bár ők sem tudják választ, pedig tudniuk kellene. Szomorú, amikor a tanítványok ugyanolyan tanácstalanok, mint a kívülállók. Nekik várni kellett volna Jézusra. Nekik megmondta az Úr előre. Várom Őt? Számítok Isten lépéseire?

Péter sem tudja, mi történt, nem örömmel reagál, halleluja, feltámadt, erről beszélt. Menjünk, és találkozzunk Vele.  Mi él a szívemben: remény vagy lemondás? Azonban elindul a sírhoz, utánanéz a dolgoknak. És ez lényeges, ha nem értem az Úr dolgait, járjak utána, és és meg fogom látni a valóságot.

Futnak a sírhoz, megy a fiatalabb tanítvány is, de ha előbb ér is oda, maga elé engedi Pétert. Testvérek ugyan a Krisztusban, de van tisztelet is a világon. A fiatalabb maga elé engedi az idősebb testvért. A hitben testvérek is tisztelhetik egymást. Ez is lehet bizonyságtétel. Nem tartom magam többre a másiknál. Tiszteli Pétert, továbbra is tanítványnak tartja, és maga elé engedi, korábbi bukása ellenére. Van mit tanulni ettől a tanítványtól.

A fiatalabb tanítvány látott és hitt, elég volt neki, amit megtapasztalt. Elég-e neked az a sok megváltozott élet, amit látsz magad körül? Elég-e az Úr munkájának a megtapasztalása? Látott és hitt. Ez a lényeg, hitte, hogy él az Úr. Hiszed-e, hogy Jézus él?

Felvirradt áldott, szép napunk

1. Felvirradt áldott, szép napunk, Ma teljes szívvel vigadunk, Ma győz a Krisztus, és ha int, Rab lesz sok ellensége mind. Halleluja!

2. Az ősi kígyót, bűnt, halált, Kínt, poklot, szenvedés jaját Legyőzte Jézus, Mesterünk, Ki most feltámadott nekünk. Halleluja!

3. Az élet győz, a mord halál A prédát visszaadta már, Nagy úrságának vége lett, Mert Krisztus hoz új életet. Halleluja!

4. A nap s a föld s minden, mi él, Ma bút örömmel felcserél, Mert a világnak zsarnoka Nem kelhet többé fel soha. Halleluja!

5. Mi is nagy vígan éljünk hát, És mondjunk szép halleluját, Hadd zengje Krisztust énekünk, Ki sírból feltámadt nekünk! Halleluja!

Isten áldásával.