M
|
ózesnek és a
népnek el kell indulnia, a cél nem változott (2Móz 33,1-23). Az ígéret földjére
kell bevonulniuk. Bűneik ellenére is tovább vezeti őket az Úr. Angyala fog
előttük járni, mert Isten nem akar velük menni, mert kemény nyakúak, és attól tart,
hogy megsemmisítené őket. A szent Isten
jelenlétében a bűn megsemmisül, és Isten védeni akarja népét, meg akarja óvni
őket a pusztulástól. A nép megrendült Isten tervét hallva, mert úgy látja,
Isten nélkül nincs értelme bemenni a tejjel és mézzel folyó földre. Hiába
tejjel és mézzel folyó, hiába van meg minden, de ha nincs jelen az Úr, a lényeg
marad ki. Isten adja meg a többletet, az Ő jelenlétét semmi sem
pótolhatja.
A szent sátor, ami a találkozás sátra, a táboron kívül kerül felállításra.
És aki Istent keresi, annak lehetősége lesz találkozni Vele. Aki vágyakozik Isten után, az előtt megnyílik
a lehetőség. Isten nem zárkózik el az Őt keresők elől. Erről beszél az egész
Szentírás, aki teljes szívből keresi, az megtalálja. Aki segítségül hívja, attól
nem fordul el. Jézusban pedig teljesen szabaddá tette az utat.
Mózes bement a sátorba, és ott Isten beszélt vele. Mégpedig úgy beszélt,
mint a barátjával. Jézusban egészen
közel jött, és akit elhívott, az a barátja. Barátaimnak mondalak titeket,
szólt Jézus. És nemcsak barátainak
nevez, hanem életét adja értünk. Egyedül Ő megbízható barát. Nemcsak addig tart
barátnak és van velünk, amíg haszna van belőlünk, mint ahogy a tékozló fiú is
átélte. Amíg pénze volt, barátok is voltak, amikor elfogyott a pénz, eltűntek a
barátok is. Jézus nem tűnik el, sőt, gyakran pont akkor szólít meg barátként,
amikor mindenki elhagyott bennünket.
Mózes következetesen Isten népének nevezi Izráelt. Nem mondja a saját népének. Hányszor mondjuk, az én gyülekezetem, pedig nem a miénk, hanem az
Úré. Mózes elmondja: ha Isten nem megy velük, akkor ne is vigye ki őket erről a
helyről. Ez az ember felismerte, hogy Isten
nélkül nincs értelme az életnek. Ha Isten nem akar velük menni, nincs értelme
továbbmenni. Bár meglátnánk mi is: Uram, Nélküled nincs értelme tovább vándorolni, jöjj velem. Addig nem megyek egy
tapodtat sem, amíg nem jössz te is.
Isten kijelenti magát Mózesnek, kimondja előtte a nevét, és láthatja
dicsőségét. Ezt követően felszólítja, hogy álljon a kősziklára. És ez a szikla nem
más, mint Jézus. Ő a mi kősziklánk. Ha ráállunk, nem rendül meg az életünk.
Isten felszólít, állj ide a kősziklára, ha még eddig nem álltál rá, most állj
rá. Csakis a sziklára építve állhatunk ellen a viharoknak. Mert viharok vannak,
de aki a sziklára áll, az megmarad.
Az Úr halálával kettéhasadt a kárpit, és szabaddá vált Istenhez az út (Mt
27,51-66). Szabad az út, mert a kereszt áthidalja a szakadékot. Lehet bátran
jönni, ezt ismeri fel a százados. Amikor látja Jézust meghalni, vallást tesz: ez valóban Isten Fia volt. Személyes vallomás ez. A történésekbe belerendült az
élete, és megvallja, hogy Jézus az Isten Fia. Az, Akinek mondta magát, a százados
előtt mindez pogány létére felragyogott. Nem részesült hitoktatásban, mégis
megnyílt a szeme. A vallásos, bibliaismerő zsidók pedig nem látják, hogy ki van a
kereszten. Ez a sötétség. Bibliával a kezemben, sok nagypéntekkel a hátam
mögött látom-e, hogy a kereszten az én Uram és Istenem függ? Még a természet
is megrendült, csak a templomos emberek nem. Adja az Úr, hogy most mi is megrendüljünk, és így megnyíljon a szívünk
Jézus előtt.
Csodálatos, az Úr halálával is életet ment. Megnyílnak a sírok, elhunyt
szentek feltámadnak, micsoda jelzés és előremutatás. Ember, ne félj, itt
hatalmas győzelem ment végbe. Jézus győzött. Eljutottál-e már Jézust látva oda,
ahová a százados: Ő valóban Isten Fia? Mert valóban az, egész élete erről
beszélt. Amikor Jézus a vízen járt, és a süllyedő Pétert megmentette,
megrendülve mondják: ez az ember valóban Isten Fia. Erre a felismerésre van
szükségünk, ennél kevesebb nem segít rajtunk.
Az eddig ismeretlen Arimátiából való József tűnik fel a szemeink előtt.
Kiderül, hogy ő is tanítvány. De nem beszél fölöslegesen, nem kérkedik vele, akkor
vallja meg, amikor a legnagyobb szükség van rá. Ez a tette nagy bátorságra utal, elkéri Jézus testét, és eltemeti.
Mindezt azért teszi, mert fáj neki, ami történt. Neki Jézus Megváltó. Kész
áldozni Rá. Saját új sírját adja át. Nem valami régi barlangba helyezi, hanem
felvállalja, hogy szereti Jézust, és igyekszik még most is a legjobbat adni Neki.
Eljött a szombat, Jézus a sírban van, ez a csend napja. Azonban a főpapok
és a vezetők nem a csendet keresik, hanem még mindig Jézus ellen akarnak tenni.
Pedig, ha csöndben lennének, a csend megszólalna. De ők ezt nem akarják.
Engedjük a csöndet megszólalni. Ne csak tegyünk,
vegyünk, hanem csendesedjünk el. A szombat erre adatik. Engedjük, hogy
nagypéntek lényege átjárjon és bűnbánatra juttasson. Ha nincs csönd bennünk,
ezt a lehetőséget halasztjuk el. A vezetők azért tevékenykednek, tárgyalnak,
nehogy Isten Lelke rádöbbentse őket felelősségükre, hogy közük van Jézus
halálához. A szombati csönd Jézus felé segít.
ÁLL A SZIKLA MINDÖRÖKKÉ
1.
Áll a szikla mindörökké,
Melyet Isten épített
Fáradt szívem menhelyévé
Zúgó hullámok felett.
Ó, én szirtem! Sziklaváram!
Otthonom, mely véd, fedez!
Menhelyem a pusztaságban!
A Megváltó Jézus ez!
2.
Lábaimnál zúg a tenger,
Zúg a szélvész rémesen.
Én Krisztusra építem fel
Szép reményem és hitem!
Ó, én szirtem! Sziklaváram!
Otthonom, mely véd, fedez!
Menhelyem a pusztaságban!
A Megváltó Jézus ez!
3.
Hasztalan dühöng az orkán,
Hasztalan nincs semmi fény:
Éjben és viharban némán
A hajnalra várok én!
Ó, én szirtem! Sziklaváram!
Otthonom, mely véd, fedez!
Menhelyem a pusztaságban!
A Megváltó Jézus ez!
4.
Bősz habok játéka egyre,
Megleled-e menhelyed?
Zaklatott szív, jöjj e szirtre,
Mely megmentett engemet!
Ó, én szirtem! Sziklaváram!
Otthonom, mely véd, fedez!
Menhelyem a pusztaságban!
A Megváltó Jézus ez!
Isten
áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése