Van-e menyegzői ruhád?

I

sten jelen van, ezt tapasztalták az elmúlt időszakban, a pusztában is (2Móz 17,1-16). Kaptak kenyeret és húst. Az Úr hatalmas, a puszta sem akadályozza meg Őt abban, hogy népét eltartsa. Azonban nem arra kaptak elhívást, hogy  Szín pusztájában telepedjenek le. Tovább kell menni az ígéret földje felé. Azonban ez nem kirándulás, ahol maguk szabják meg a tempót és ütemezik be a pihenőhelyeket. Az Úr vezeti őket, ez az út vándorlás az Istentől kapott haza felé. Így azután az útiterv is Isten parancsához igazodik. Ott és addig táboroznak, ahol Ő mutatja. És amikor Isten mozdul, Vele mozdulnak ők is. A hívő élet zarándoklat, nincs itt maradandó városunk, gyakran idézzük is ezt az igét, azonban mégis nagyon is le vagyunk telepedve a világban. Annyira kötődünk a világ életformájához, a jóléthez, hogy nehéz mozdulni.

Azonban a vándorút nem azt jelenti, hogy minden mindig rendben van. Jelentkeznek ismétlődő problémák. Többször is szembenézhetünk ugyanazzal a hiánnyal vagy ellenséggel az úton. De mindaz, amit korábban átéltünk, segítség arra nézve, ahogyan a mostani pillanatokat megéljük. Izráel népe nem merített reménységet a mannából és a fürjekből, hanem zúgolódni kezdtek. Nem erősítették egymást: semmi gond, nézzünk az Úrra, mert ahogyan tegnap megsegített, úgy tesz ma is. Az volt a probléma, hogy Mózestől, a vezetőjüktől várták a vízhiány megoldását. Nem felfelé tekintettek, hanem emberekre figyeltek. Kitől várod a problémáid megoldását? Kire figyelsz, amikor elakadtál? Istenre nézünk, Tőle várjuk a megoldást, vagy embereket, vezetőket keresünk fel? Isten népe ma gyakran vezetőktől várja a segítséget.

Mózes ismét az Úrhoz kiált. Elé viszi tehetetlenségét. Nem ő próbál valamit kezdeni a helyzettel, hanem átéli, hogy tehetetlen, és ezt az érzést is Isten elé viszi. Felismeri: nem a vízhiány az elsődleges probléma, hanem a nép szíve. Soha nem a körülmény az elsődleges gond, hanem a szívünk. Mivel elszakadt Istentől, mindenre rosszul reagál. Azonnal felelőst keres, és nem maga borul Isten elé. Nem hittel tekint Rá, Urunk, könyörülj rajtunk. Tegyünk Mózes példája szerint, kiáltsunk mi is Urunkhoz tehetetlenségeink idején. Ne mi akarjuk valahogy megoldani a helyzetet, hanem azonnal forduljunk Hozzá.

Az Úr könyörületes, ismét nem büntet, és nem hagyja őket magukra, hanem ad nekik vizet. Megmutatja, hogy nincs az a terep, amin ne boldogulna. Valóban Ő ennek a világnak a Teremtője. Övé a föld és annak teljessége. Az Urat a szikla sem hátráltatja, minden engedelmeskedik a szavának, a leglehetetlenebb helyszíneken is képes vizet és életet adni. Isten mindig megmutatja: köztetek vagyok, akkor is, ha nem érzitek, akkor is, ha valami nincs vagy elromlik. 

Az úton ellenség is van, aki meg akarja akadályozni, hogy célba érjünk. Sőt, gyakran elpusztítására is törekszik Isten népének. Az ellenséggel meg kell küzdeni, azonban nem csak fegyverekkel, hanem imádsággal is vívják a harcot. Azt látjuk, hogy Isten gyermekeinek igazi ereje az imádságban van. Amikor elfárad Mózes karja és leengedi, azért kerekedik felül Amálék, hogy a zsidók meglássák, nem a fegyvereik, sem a kiváló hadvezéreik, hanem egyedül az Istennel való kapcsolat befolyásolja a csata kimenetelét. Meg kell tanulniuk, hogy ne emberekben és fegyverekben bízzanak, hanem egyedül az Úrban. Minden élethelyzetben a legfontosabb megoldóeszközünk az imádkozás. Ehhez csak két kézre van szükség. Nem kell hozzá nagy beruházás, elég összetenni kezeinket, és az Úr jelenlétébe kerülni. Csatáinkat felemelt kézzel vívhatjuk meg. Támaszkodj ma az imádság fegyverére, legyen ez az eszközöd. Tartsuk mindig felemelve kezeinket és szívünket. Legyenek felemelt kezű imaharcosaink a gyülekezetekben is. Az Úr Jézus is hangsúlyozza tanítványai kudarcakor, hogy építsenek az imádságra.

Az Úr folyamatosan hívogat, mégpedig menyegzőre (Mt 22,1-14). Ott akar látni téged is. Ez nagyon megrendítő, nem akarja nélküled és nélkülem megtartani ezt az eseményt. Nem akarja, hogy üres legyen az üdvösségben a helyünk. Ezért küld szolgákat, szól az ige évszázadok óta. Személyes életünkben is annyi követtel találkoztunk, akik által megkapjuk a meghívót. A sok igehirdetés, bizonyságtétel is egy-egy meghívás, de mit kezdünk ezekkel? Komolyan vesszük, megyünk, vagy úgy teszünk, mintha nem is hallanánk, mert nem akarunk elmenni? Annyi mindennel el vagyunk foglalva, hogy egyáltalán nem is akarunk menni. A meghívó ma is érkezik, Urad vár, de akarsz-e menni? 

Újabb szolgákat küld a király, nem adja fel, azonban a meghívottak továbbra sem mennek. Olyan könnyen találnak, sőt, gyártanak kifogásokat. A mindennapi élet dolgait a király elé helyezik. Ez a nagy probléma, életünk eseményeit, a megélhetésünket, a munkánkat fontosabbnak tartjuk Istennél. Nem örülünk, hogy még minket is meghívnak, nem tekintjük nagy megtiszteltetésnek, hanem inkább akadályozó tényezőnek.

Voltak, akik megölték a szolgákat - hány bizonyságtevőt öltek már meg, és hányszor sértődtek meg emberek, és inkább nem mentek gyülekezetbe. Azt gondolják, így megszabadulhatnak Istentől. De nem, Ő hirdetteti az evangéliumot minden teremtménynek. Rajta nem múlik az örök életünk.

Minden kész, szól a nagyszerű hír. Nem dolgozni hív a menyegzőre, hanem örülni, és részt venni rajta. Isten mindig ingyen kínálja kegyelmét, országát. Tőlünk nem vár el befektetést, csak azt kéri, hogy menjünk, legyünk ott, legyünk Vele, mert Ő nekünk örül. Nem a javainkat, hanem minket akar. Neki a kapcsolatok a legfontosabbak.

Ha mi elutasítjuk, a menyegző akkor sem marad vendégek nélkül. A király azokat is behívatja, akik magukat méltatlanoknak tartják, akik soha nem gondolták, hogy valaha is ott lesznek majd. Így hív, minden méltatlanságunk ellenére. Nem kéri, hogy előbb tisztálkodjanak meg, öltözzenek át, költségkímélő módon rendezi meg ezt a menyegzőt. A meghívottaknak nem kerül semmibe, mindent Ő biztosít. Egyetlen elvárása van, az Általa elkészített menyegzői ruha felvétele. Anélkül nem lehet bemenni. Ez a ruha pedig az Úr Jézustól kapott új élet. Életváltozás, megtérés nélkül nem juthatunk be. Azonban ezt is csak elfogadni kell. A király nem sodor pluszköltekezésbe, Ő maga kínálja az üdvösség ruháját, aminek összegét az Úr Jézus kifizette a kereszten. Csupán átvenni és felvenni kell. Ez a ruha eltakarja mezítelenségünket, befedezi bűneinket. Aki felveszi, annak múltja el van törölve, nem látszik más, csak az Úrtól kapott szentség.

Magára vette szennyes ruhámat

1.  

Magára vette szennyes ruhámat,

Így békíté meg Istent, Atyámat.

Így békíté meg, így békíté meg

Istent, Atyámat.

2.  

Kín, mely Őt érte, nekem volt szánva,

De Ő fölvitte a Golgotára,

De Ő fölvitte, de Ő fölvitte

A Golgotára.

3.  

Szerető szíve szakadt meg értem,

Hogy eltörölje mind, mind a vétkem.

Hogy eltörölje, hogy eltörölje

Mind, mind a vétkem.

4.  

Jézus, Te drága, mit adjak Néked?

Összetört szívem hozom Elébed,

Összetört szívem, összetört szívem

Hozom Elébed!

5.  

Dicsőség Néked, szent Vőlegényem,

Hogy eljössz értem, s fölviszel mennybe.

Hogy eljössz értem, hogy eljössz értem,

S fölviszel mennybe!

Isten áldásával.