A pecsétek és következményeik

E

sztendő végén is az Úr hatalmát állítja elénk az ige (Ézs 11,11-13,22). Nincsenek számára elzárt területek, ezért népe mindig reménykedhet. A fogság, a nehéz időszakok sem kell, hogy elkeserítsenek, mert az Úr még a távoli országokban is meg tud menteni. Soha nem Isten hatalmán múlnak a dolgok, hanem azon, hogy én Hozzá fordulok-e? Ha meglátom bűneim és kérem szabadítását, Ő nem fordul el tőlünk, nem zárja be szívét, mert a töredelmes, a bűnbánó szívet szereti. A bűnbánat mindig kifejezi: én vagyok az oka annak, hogy így alakult az élet, Izráelnek is meg kellett látnia, hogy a fogság nem véletlen, hanem Isten ítélete, mert vétkeztek Ellene. Az idegen uralmat Isten ébresztésünkre és megtérésünkre használja fel.

A próféta látja, hogy eljön majd a hálaadás alkalma, a szabadítás napja. Akkor majd hála lesz bennük, mert Isten vigasztalását tapasztalhatták meg. Hiszen a fogságban reménytelennek látták helyzetüket. Úgy vélték, nincs innen visszaút. Az ige arról beszél, vezet vissza út, de ezt az utat az Úr készíti. Ez már nem saját út, ezért minőségi és biztonságos, és célba vezet.

Aki átéli a szabadítást, az megváltozik, másképp, Isten hatalmán keresztül látja az életet. Most már nem fél, mert aki az Élő Istennel tart, aki ismeri Őt, annak nincs mitől félnie. Jó, ha mi is így tekintünk előre: bízom és nem félek, mert szabadítómmá lett az Isten. Jézus Krisztus tanítványa vagyok, ezért bízom, Benne bízom. Elmondhatom, hogy Hozzá tartozom, személyes kapcsolatban vagyok Vele. A holnapba is bizalommal tekinthetek, mert Ő biztos pont. Velem van, ideadja igéjét, ami olyan, mint a forrás. Ebből lehet inni, és felfrissülünk. Az Úr ingyen biztosítja a hozzáférést. Csak szomjazni kell, és jönni, és meríteni. A forrást Ő adja, de meríteni nekem kell.

Jön az Úr napja, írja a próféta, ami itt Babilon ítéletét jelenti. Ne félj, mert leomlik a nagy birodalom, és Isten gyermekei szabadon és hálás szívvel élhetnek. De jelenti azt is, hogy jön az Úr napja, közeleg Isten ítélete, történelemlezáró mozzanata. Hogyan készülök erre? Gondolok-e egyáltalán az Úr elé állásra? Az esztendő utolsó napja is azt üzeni: közeleg az Úr napja, az a nap, amikor Elé fogunk állni. Hiszen sem a napot, sem az órát nem tudjuk. Hogyan töltöm az utolsó napot? Mi a fontos, várom az Úr napját? Várom Őt? Igyekszem minél többet Vele lenni? Az Úrral búcsúztatom az évet, vagy világi ünnepléssel? Azt jelenti ez a nap, hogy hálát adok Istennek kegyelméért, Vele zárom, és Vele indulok az Új évbe? És itt nem arra gondolok, hogy esetleg elmegyünk istentiszteletre, hanem igeolvasással és imádkozással töltünk az utolsó napból minél több órát. Nem mindegy, hogyan várjuk az új évet. Isten lehetőséget ad a feltöltődésre, arra, hogy Vele, igéjének erejével menjünk tovább. A forrás itt van, merítsünk belőle.

Nyílnak a pecsétek, egyre több minden tárul fel előttünk (Jel 6,1-7,8). A lovasok száguldanak, megy a megtévesztés, jönnek a háborúk, forradalmak, betegségek, éhínség. Egyre nagyobb a nyomor az ember vak száguldása nyomán. Isten nélkül pusztul a világ, de közben mindezt haladásként mutatja be, és megtéveszt, mert sokan elhiszik, nincs szükségünk Istenre, boldogulunk Nélküle. Az ábra azonban nem ezt mutatja. Az ember nyomában vér és könny halad, az Úr nyomában élet, helyreállítás, gyógyulás, öröm és béke. Az események forgatagában sokan életüket adják az Úrért. Ezek ott vannak az Úr körül. Az Úr Jézus láttatja őket, és így bátorítja, vigasztalja üldözött, szenvedő népét. Ne féljetek, velem lesztek, Isten közelében maradtok halálotok után is. Azt is jelenti ez: nem vagytok vesztesek. A világ előtt úgy tűnik, nem hódoltak meg, megölték őket, némelyeket fiatalon, őrültek, ahelyett, hogy éltek volna, meghaltak Jézusért. Úgy láttatják őket, vesztesek, azonban az ötödik pecsét azt üzeni, nem veszít az, aki az Úrhoz hű marad. Életet nyer a látszat ellenére, aki vállalja Isten beszédét. Fontos: miért ölik meg őket? Ragaszkodnak Isten beszédéhez, vagyis aszerint élnek. Nem a vallásukért halnak meg, hanem azért, mert úgy élnek, ahogyan Isten szava kijelenti. Nem a világ életmódjához igazodnak, hanem Jézus akaratához.

A tanítványok sora mindig a szenvedés, nem azt mondják nekik: titeket megöltek, a többiek már nem fognak szenvedni, hanem azt hallják, be kell telnie a mártírok számának. Ez a világ nem a tanítványok jólétéről, hanem bizonyságtételéről szól. Ez a bizonyságtétel gyakran vérükkel pecsételődik meg. A mai időkben is lehet számítani mártírságra, de vajon gondolunk-e rá, hogy megtörténhet? Mi egyre jobb életre, megbecsülésre, elismerésre vágyakozunk, pedig az igazi elismerés a fehér ruha, amit az Úr ad.

Közben a földön egyre keményebb dolgok történnek. Az Istentől elfordult és eltávolodott ember egyre messzebb kerül. Minél messzebb jutunk Istentől, annál pusztítóbbá válik az élet. Megrendül a föld, tevékenységünk kihat az egész univerzumra. Már nemcsak a föld pusztul miattunk. Minden kimozdul a helyéből. Mindezek azért írattak meg, hogy tartsunk bűnbánatot, és boruljunk le az Úr előtt még időben, és kérjük segítségét. Ez az ige rámutat: magunkban nem boldogulunk. Nem megoldjuk a föld és az emberiség életét, hanem könnyen elpusztítunk mindent.

Azonban Isten nem hagyja az embert magára, ezen eseményeket is felhasználja ébresztésünkre. Szól általuk, és az emberek érzékelik Isten haragját. Felismerik, és ki is mondják: van Isten. Tudják, hogy Ő ítéli meg az életüket, de nem az következik, aminek történni kellene. Nem bűnbánat és odafordulás, hanem menekülés, elbújás jön. Az ember szíve úgy megkeményedik, hogy nem keresi már Istent, nem látja meg, hogy még megragadható a kegyelem. Nem Isten akar elpusztítani, hanem a gonosz. Keressük Őt, ne elbújjunk, mert azt nem lehet, és nem is megoldás. Térjünk vissza Hozzá, bízzuk Rá magunkat, és Ő meg tudja állítani a romlást, a pusztulást. Isten elől nem bújhatunk el, ez nem célravezető, de nem is kell, mert áll a Krisztus keresztje, az egyedüli oltalom. A kereszt a megmentés, az oltalom helye.

Az Úr a nagy viharok idején is ad csendes időszakot. A történelemben bekövetkezik csendesebb idő, amikor nem fúj a szél. Ez azért adatik, hogy akik keresik az Urat, megtalálják. A csendes idő a megtérés ideje. Isten mindig menti az embert, azért nem fúj a szél, hogy az ige eljuthasson minél többekhez. Meghallják az emberek Krisztus üzenetét, átéljék a megbocsátást, és Isten gyermekei legyenek. A mostani időszak is ilyen szélcsendes idő. Nincsenek nagy viharok, harminc nyugodtabb évet kaptunk, Isten angyalai pecsételnek. Vagyis hirdettetik az evangélium és sokan Krisztus vére által megtisztulnak, és hit általi keresztségben részesülnek. Ma még tart a hit általi elpecsételés. Nem tudjuk, meddig, ezért használjuk jól fel az időt, áron is megvegyük az alkalmat, keressük az Urat, amíg megtalálható. Ha megtaláltuk, és az Övéi vagyunk, álljunk be a szolgálatba, mentsük a lelkeket.

Jöjj, az Úr vár reád

1. Jöjj, az Úr vár reád, jöjj, amíg ifjú vagy!

Életed tavaszát, derűjét neki add!

Ó, ne hagyd fejedet bűnben őszülni vénhedtté,

Ne csupán teledet vigyed végül az Úr elé.

2. Ó, a szárnyas idő, mint az álom, repül,

Ámde zsákmányt szed ő, fogyunk szüntelenül.

Tétován mire vársz? Hallod-é már a hívó szót?

El ne késs, jajj, vigyázz: mire eszmélsz, a van csak volt.

3. Jézus hív, vele járj, erre váltott meg ő.

Lelki sziklára állj, élő víz onnan jő.

Ő nekünk utat tört, te is lépj arra hittel rá!

Már itt lent s odafönt téged ő tehet boldoggá!

Isten áldásával.