A
|
z elfoglalt
területeken belül az egyes települések birtokbavételére, az ott élő kánaáni
népek kiűzésére kerül sor (Bír 1,16-36). Azt olvassuk, hogy az Úr Júdával volt
és kiűzte a hegyvidék lakóit. Júda megtapasztalta, hogy Isten vele van
harcaiban, küzdelmeiben. Urunk nem hagy magunkra, ha az Ő útján járunk,
akaratának engedelmeskedünk mi is megtapasztalhatjuk, hogy velünk van. A gonosz,
a bűn elleni harcban nem vagyunk egyedül, számíthatunk Urunkra. De nemcsak a
harcok, hanem a bizonyságtétel útján sem hagy magunkra. Hiszen nemcsak az a
feladatunk, hogy a bűnnel csatározzunk. Az első rendű feladat a
tanítvánnyátétel, és ha ezt végezzük áll az ígéret: Íme, én veletek vagyok
minden napon a világ végezetéig.
Tovább olvasva meglepő kijelentést olvasunk: De a völgy lakóit nem tudták
kiűzni. Miért? Ha az Úr velük volt, akkor ott is győzni kellett volna. Mi
történt? Miért nem tudták őket kiűzni? Azt írja a szentíró, mert vasszekereik
voltak. Úgy látom megmagyarázzák a bizonyítványt. Ezek a népek már fejlettebb
technikával rendelkeztek, nem lehetett kiűzni őket. Nem volt esélyük. Mintha
előre feladták volna. Ezzel rossz bizonyságot tettek, mert azt sugározták, hogy
Isten a völgyekben nem rendelkezik hatalommal.
Pedig Ő a völgyek Istene is, Ő mindenség Ura. Tehát a baj Júdával van,
mint ahogy legtöbbször mivelünk is. Nem az Úrra, hanem a völgyek lakóinak
fegyverzetére néztek így feladták a küzdelmet. Elhitték, szinte bebeszélték
maguknak, hogy esélyük sincs. Milyen gyakran Isten mai népe is előre feladja a
küzdelmet, elfogadja nincs esélye, és bele se kezd a bűn elleni harcba.
Elfogadja, ennek így kell lennie, ez ellen nem lehet tenni semmit.
Ez azonban nem jó hozzáállás, mert erősíti az ellenséget, amely így
megbátorodva fölénk terebélyesedik. Így azután egy idő elteltével teljesen
kiszolgáltatottakká válunk. Azonban Jézus erős fegyveresként jött el, Neki van
hatalma a minket megkötő erőket kiűzni életünkből, hogy szabaddá váljunk. Dávid
is az Úrra nézett harcaiban. A 23. zsoltárban pedig világosan elmondja, hogy a
völgyben sem kell félni, mert az Úr ott is velünk van. Még a halál árnyéka
völgyében sem kell el reménytelenedni, mert ott is velünk van.
Azt látjuk, hogy egy idő után gyakorlattá vált, a harc feladása és
otthagyták a kánaáni lakosokat. Talán belefáradtak a harcba. Úgy gondolták
lehet békében is élni. Azonban Isten megmondta, hogy ki kell űzni mindenkit,
mivel nem tették, ennek súlyos következményei lesznek. Az évek múltával, az
őslakosok megerősödnek és ők már nem lesznek ilyen engedékenyek és leigázzák
Izráelt. Másrészt, a szokásaik által mindig felhígítják Izráel hitét és ezáltal
elfordítják őket az Úrtól. Ha a bűnnel szemben engedékenyek leszünk, ha
megkönyörülünk rajta, és modern szokássá alakítjuk,, mi is kiszolgáltatottakká
válunk. A bűnnel soha nem békülhetünk ki.
Jézus a megfeszítés helyére ért (Mt 27,33-44). a megfeszítés előtt kábító
folyadékot kínálnak Neki, de nem fogadja el. Jézus tiszta elmével néz szembe a
brutális szenvedéssel. Nem kábítja magát, hanem szembe fordul a legnagyobb
kínokkal is. Mi apró fájdalmakkal, az élet nehézségeivel sem merünk józanul
szembenézni. Hamar azt mondjuk, nem lehet az életet józanul kibírni. Hittel
mindent ki lehet bírni.
A kereszt alatt magukból teljesen kifordult embereket látunk, akik maguk
meghatározott jelet követelnek Jézustól. Szálljon le a keresztről, mondták, és
akkor elhiszik, hogy Ő az Isten Fia. Saját bizonyítékot kérnek, azonban Jézus
sok jelet vitt végbe szolgálata alatt. Aki ezt nyitott szívvel figyelte, aki
őszintén kereste az megtapasztalhatta, hogy Ő valóban az, akinek mondja magát.
Aki nem akar Isten előtt meghódolni, mindig talál magyarázatot hitetlenségére.
A kereszt alatt állók, pont a lényeget nem látják. Nem veszik észre, hogy
Jézus pont értük ment a keresztre. Számukra is elkészítette az utat Isten
kegyelméhez. Jézus keresztje nélkül nincs kegyelem, nincs bűneinkre bocsánat.
Vakságuk által a sátán eszközeivé váltak. Az ördög az, aki azt akarja, hogy a
kereszt bolondság legyen az ember számára. Ha pedig már nem tudja bolondságként
feltüntetni, ékszerré finomítja. A keresztet Jézus nem ékszerként használta,
hanem oltárként, amelyen, mint Isten Báránya halt meg és mutatta be az
áldozatot bűneinkért.
Szomorú, hogy az egyház képviselői csúfolódnak, nem akarják meglátni,
hogy Jézus nem magát menti, hanem mindig másokat. Ő a Megmentő, akire nekünk is
szükségünk van. Jézus a kereszten is
éli, amit tanított: Aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, és aki
elveszti az életét énértem és az evangéliumért megmenti azt. Akit nem győz meg
a kereszten szenvedő és meghaló Jézus, azt a keresztről leszálló Jézus sem
győzné meg. Aki nem akar hinni, azt a kereszt elhagyása se tenné hívővé. Lesz,
aki pont a kereszt alatt állva, Jézus halálát látva, válik hívővé. Így válik a
kereszt életfájává, hit által a számunkra.
A keresztfához megyek
1.
A keresztfához megyek,
Mert máshol nem lelhetek
Nyugodalmat lelkemnek.
Ott könnyárban leborulok,
Bűnterhemtől szabadulok,
Hol a bűntelen szenved.
2.
Isten ama Báránya
Hogy jut a keresztfára?
Mért foly alá szent vére?
Értem tette ezt Jézusom,
Fájó szívvel hiszem, tudom,
Lelkem örök üdvére.
3.
Én voltam az elveszett,
Aki halált érdemelt,
Kire gyászos éj szakadt.
Isten Fia, a jó Pásztor
Megváltott a bűn átkától,
Üdvöm, napom feltámadt.
4.
Csodás égi szeretet!
Szívem mindent elfeled,
Ami eddig földre vont.
Csak Rád nézek, én Megváltóm,
Szereteted sírig áldom,
Ó-emberem már megholt.
5.
Tied vagyok, Jézusom,
Megyek keresztutadon,
Nyugtot, békét így lelek.
A szeretet Hozzád kapcsol,
Boldog, aki híven harcol,
Veled mindig győzhetek!
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése