|
N
|
em könnyű
feldolgozni mindazt, amin Jób keresztül ment (Jób 6,1-13). Mindez a szenvedés
váratlanul és felkészületlenül érte: Amikor rátört ez a nagy nyomorúság, elborította
a fájdalom, elfogadta mindezt a rosszat az Úr kezéből és nem lázadt ellene.
Azonban ahogyan a napok telnek és az ember állapota semmit nem javul, hanem
egyre rosszabb helyzetbe kerül, nem könnyű ezt elhordozni. Nem egyszerű azzal a
tudattal élni, hogy most már mindenben másra szorul. Láttuk még az étkezés is
fájdalmat okoz számára. Nincs lélekben vele senki, de lehet, hogy gyakorlatilag
sem. Felesége Isten megtagadására biztatta és lehet nem vállalja sebeinek
ápolását sem. A barátok sem állnak a helyzet magaslatán, hiszen nem tudnak
vigasztalni, csupán dogmatikus gondolatokkal árasztják el a szenvedőt. Végig
kell gondolni, én hogyan tudom feldolgozni, elhordozni a szenvedést? Nincs bennem
keserűség, lázadás? Ha kifelé nem mutatom is, de belül a szívemben nincs jelen
a lázadás a kiszolgáltatottság ellen? Bizony ott van bennünk, hogy nem is a
meghalástól félünk, hanem a hozzávezető úttól. Úgy gondoljuk, mi nem
szenvedhetünk, nem lehetünk magatehetetlenek. Pedig sok ember keresztülmegy
ezen. Az Úr adja meg a számunkra, hogy bármilyen helyzetbe kerülünk, Vele
tudjunk lenni. Egy kórteremben magányosan, csövekkel ellátva feküdni nem
könnyű, azonban segíthet az elhordozásában, ha ismerjük az Igét. Ha ebben a
helyzetben fel tudunk idézni bibliai történeteket, vagy tudunk magunkban
mondani zsoltárokat, sok erőt adhatnak, és reményt, vigaszt nyújtanak. De van-e
minek eszünkbe jutni? Bennünk van annyira az évtizedek óta olvasott Ige, hogy
van mit elővenni, akkor is, ha nem vehetjük kézbe a Szentírást?
Jób elmondja, hogy a korábbi keserű szavait a nagy fájdalom hozta elő a
szívéből, a barátainak figyelembe kell venni szenvedését, nagy fájdalmait. Mi
is akkor leszünk képesek a szenvedőknek, de bármilyen problémával küszködőnek
segítséget nyújtani, ha a valós helyzetéből indulunk ki. Itt a barátok
kihagyták a számításból, hogy Jóbnak valóban fáj mindene, hatalmas fájdalmai
vannak, ráadásul a családját, a gazdaságát ért tragédia sebei is frissek még.
Mivel ebbe a valóságos gyötrelembe nem képesek magukat beleélni, nem tudnak
együtt érezni. De vajon én együtt tudok-e érezni a másikkal, a szenvedővel?
Együtt érző szeretetre van szüksége Jóbnak, és ezt kell nekünk is tovább adni.
Az Úr Jézus mindig segítséget, gyógyítást kínált a szenvedőnek, megállt a
Betesda partján a 38 éve béna mellett, és azt kínálta neki, amire szüksége
volt. Külső és belső gyógyulással ajándékozta meg. Teste mellett meggyógyult a
lelke is, összeköttetésbe került Istennel. A gadarai megszállottat is
felszabadította, a megszállás alól, új életben részeltette, és nem arról
beszélt hogyan juthatott el idáig. Nem a miérteket boncolgatta, hanem életet
adott.
Ez az ember megvallja, hogy az állatok sem ok nélkül bőgnek, ha rendben
van az életük, meg van, ami számukra szükséges csendesen élnek. Jób azért
kesergett, mert van rá oka, súlyos szenvedést hordoz, ő nem nyafog mindenért. Eddig
úgy ismerték, mint aki hálás, és nem könnyen adja búsulásnak a fejét. A
problémákkal bátran szembenézett, de ez a helyzet nem hasonlítható semmihez,
váratlanul jött és egész egzisztenciáját mélyen érinti. Jób mindig, most is
Isten beszédébe kapaszkodik. Nem tudjuk Isten kijelentéséből mi állt a
rendelkezésére, de az bizonyos, hogy nekünk sokkal több van már a kezünkben,
hiszen mi már ismerjük az evangéliumot is. Urunkkal való személyes kapcsolatunk
olyan erőt, békességet kínál, amit Jób még nem ismert. Azonban mindez meglátszik-e
életünk nehéz szakaszaiban? Merítsünk mindig az Igéből erőt, figyeljük Urunkat
a nagyhét alatt is, lássuk meg értünk való szenvedéseit, ha így teszünk
könnyebb lesz a sajátunk elviselése. Jób is a hosszan tartó szenvedés
elhordozásától tart, fél, hogy nem lesz ereje kitartani az Úr iránt való
hűségben. A szenvedésekhez való kitartás, türelem nem belőlünk fakad, hanem az
Úrból. Vele el tudjuk hordozni mindazt, amiben vagyunk, vagy amin keresztül
kell mennünk. Az első keresztyének krisztusból merítettek erőt a szenvedések,
az üldözések idején. Merítsünk mi az Igéből, az Úrból erőt. Ne adjuk fel, hanem
legyen életünk bizonyságtétel mások számára.
Pál apostol rámutat, ne káröröm legyen a szívünkben a zsidók botlásán,
hanem hála Isten iránt, hogy az ószövetségi nép vaksága megnyitotta az utat
számunkra az üdvösségre (Rm 11,11-16). A zsidók evangélium iránti zártsága
hozta meg a lehetőséget a pogányok számára. Hiszen, amikor a zsidók üldözni
kezdték az Úr követőit, itt menekülés közben vitték magukkal a drága jó hírt.
Az üldözöttek, nem csupán az életüket mentették, hanem ők mentették a pogányok
életét, amikor beszéltek nekik a Megváltóról. A pogányok megtérése azért
történik, hogy általa a zsidók felébredjenek, mert Isten nem mondott le róluk.
Az Úr tudja, hogy nem mindenkinek egyszerre nyílik a szíve. Ő nem mond le
azokról sem, akik nem mindjárt nyitnak, hanem több bizonyságtételre van
szükségük. Ha elküldik Jézust, elmegy, de gondoskodik arról, hogy az Ige
vetőmagja visszamaradjon és tudja, hogy az majd elvégzi a maga munkáját. Az Úr
Rólad és rólam sem mond le. Bármilyen helyzetben legyünk is, bármilyen messze
menekültünk is Tőle, nem mond le rólunk. Nem vagyunk számára reménytelenek.
Éppen ezért forduljunk Hozzá lélekben és hívjuk segítségül. Ahogyan az
újszövetségben reménytelennek tűnő helyzetekben emberek átélték Jézus hatalmát,
szabadítását, gyógyítását, úgy tapasztalhatjuk meg mi is, hit által mindezeket.
Mi se mondjunk le azokról, akik reményteleneknek tűnnek, lehet, most nem
tudunk velük foglalkozni, de eljöhet az idő, amikor valakinek a bizonyságtétele
megérinti lényüket. Mi se adjuk fel, hanem szolgáljunk tovább, vigyük az életet
mentő hírt oda, ahol epekedve várják a segítséget. Pál apostol soha nem mondott
le a zsidókról, mi se mondjunk le róluk. Legyünk hálásak, azért, hogy általuk
eljutott hozzánk az Ige, hogy mi is Isten gyermekei lehetünk kegyelemből.
Hordozzuk őket imádságban és mindazokat is, akik még nem élték át az Úr
kegyelmét. Ahogyan Pál mindig a lélekmentést tartotta szem úgy a mi számunkra
is ez a legfontosabb, mindent tegyünk meg, a lelkek Krisztushoz vezetéséért.
AZ ÚR CSODÁSAN MŰKÖDIK
Az Úr csodásan működik, de útja rejtve van,
Tenger takarja lábnyomát, szelek szárnyán suhan.
Mint titkos bánya mélyében formálja terveit,
De biztos kézzel hozza föl, mi most még rejtve itt.
Bölcs terveit megérleli, rügyet fakaszt az ág,
Bár mit sem ígér bimbaja, pompás lesz a virág.
Ki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád,
De a hívő előtt az Úr megfejti önmagát.
Ne félj, tehát, kicsiny csapat, ha rád felleg borul.
Kegyelmet rejt, s belőle majd áldás esője hull.
Bízzál az Úrban, rólad Ő meg nem feledkezik,
Sorsod sötétlő árnya közt szent arca rejtezik.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése