Vándor vagyok

A

z Úr Egyiptomba vitte övéit, hogy így mentse meg őket az éhínségtől, a pusztulástól vagy a Kánaániakkal való összekeveredéstől (1Móz 47,1-12). Izráelt mindig Istene hordozza. Ő választotta ki Ábrahámot és Ő gondoskodik utódairól. Mindenkinek látni kell, hogy ennek a népnek az élete a Mindenható kezében van. Ez a nép Tőle függ.  Nemcsak megmentette őket, hanem továbbra is gondjukat viseli Isten. Olyan földön telepíti le őket, ahol továbbra is együtt maradhatnak, és nem fenyegeti őket a beolvadás, hanem élhetik azt az életet, amit az Úrtól kaptak. Isten mindent elrendez, hogy Egyiptomban is megmaradhassanak az Ő népének, megélhessék hitüket.

Így jár az Úr ma is népe előtt, mindent megtesz, hogy megállhassunk a hitben, rajtunk múlik, hogy figyelünk-e Rá, elfogadjuk-e vezetését, vagy mi választjuk meg helyünket. Mai Igénk megerősíti bennünk a megmaradás tudatát, az Úrba vetett hittel mindenhol megmaradhatunk Isten gyermekének, Jézus tanítványának. Fontos, hogy Izráel nem úgy élte meg az Egyiptomba való tartózkodást, hogy végre kinyílt előttük a világ, és ők is elkezdhetnek úgy élni, ahogyan azok az emberek. Nem akarták önmagukat, elhívásukat megtagadni, hanem vállalták, hogy ők pásztornép. Nem akartak Egyiptomban sem más lenni, mint akik valójában, mint amire az Úr elhívta őket. Tartsuk ezt mi is szem előtt, ismerjük fel elhívatásunkat, amely Jézus Krisztus követésére szól, és ne akarjunk más lenni, sehol, mint tanítványok.  Krisztusra figyelve mindenütt meg lehet maradni az Úrban, az Úrral krisztusi embernek. Ez a küldetésünk, legyünk homo krisztiánuszok, krisztusi emberek ebben a gyökértelenné vált, és beolvadó világban.

Két momentumot emelnék még ki ebből a részből: az egyik, Jákób vándornak nevezi magát, Isten vándorának tartja az életét. Ezzel azt üzeni a fáraó számára, hogy neki nem itt a földi világban van állandó lakása, nem itt telepszik le hosszútávon, hanem vándor. Istentől jött és Hozzá tart az élete. Mindebben benne van, hogy számára nem a földi élet a végcél, hanem a mennyei, az örök élet. Tisztában van azzal a ténnyel, hogy itt csak vándor, de egyszer majd hazatalál, célba fog érni. A cél Isten országában van. Jó így látni saját életemet, vándor vagyok ebben a világban, tudom honnan jöttem és tudom hová tartok. Jákób nem sietteti a vándorlás befejezését, tudja hová tart, de amíg itt van az Úrral vándorol, addig itt tölti be feladatát.

A másik megragadó gondolat, hogy az egyszerű nomád életű Jákób megáldja a hatalmas fáraót. Mindezt egyszerű természetességgel teszi, és tudjuk, hogy mindig a nagyobb áldja meg a kisebbet. A hatalmas fáraó előtt állva is, Isten elhívott szolgája a nagyobb, ő áldja meg a világi vezetőt. Miért? Mert neki van áldása. Neki van mit adni. A fáraó csak testi eledelt tud nyújtani, Jákób bár szegény, de mégis gazdag, mert Isten áldása van az életén. Lássuk meg mi is, az Úrtól való gazdagságunk, lássuk meg, hogy hiába gazdag a világ, az Úr áldásával, a fénnyel, a sóval csak övéi rendelkeznek. Ne tartsuk meg magunknak, hanem adjuk tovább. Ne mi akarjuk magunkat megáldatni a fáraóval, hanem adjuk át mi számukra Isten áldását.

A tanítvány ereje nem önmagában van, hanem Krisztusban, ezt Pál apostol is sokszor megtapasztalta (Rm 8,26-30). Jézus tanítványa önmagában gyenge, erőtlen, azonban az Úr elküldte a Szentlelket, hogy Általa megerősödjünk. Bizony még a helyes imádkozásra is képtelenek vagyunk, de a Lélek mellénk áll erőtlenségünkben és könyörög értünk. Milyen jó, hogy Urunk nem hagyta Övéit magára és a Szentlélekre mindenkor támaszkodhatunk. De igénybe vesszük-e segítségét? Hívjuk-e a mindennapokban, hogy a maga erejével töltsön fel, hogy tanítson imádkozni és egyre jobban ismertesse meg az Igét velünk?

Mennyire más Pál apostol életszemlélete, mint a miénk. Nem lát mindenben tragédiát. Nem a rossz oldaláról közelíti meg a dolgokat, és így azután nem önmagát sajnáltatja, hanem meglátja, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra van. Tehát az a lényeg, hogy szeressem az Urat, a többit pedig bízzam Rá. Ha szeretem, akkor azt, ami ma rossznak látszik, jóvá formálja. A rosszból is tud jót kihozni. Lehet, ma a rossz oldalát látjuk az eseményeknek, nem értjük még mi, miért történik, de bízzunk Urunkban, és meglátjuk majd a célt, amiért munkálkodott az Úr. József is ezt tapasztalta meg, szerette Istent, Ő pedig a rosszat is javára fordította. Ezzel a hittel és bizalommal hagyjuk életünk irányítását az Úrra. Segítsen Urunk, hogy ne keseredjünk el a rossz láttán, hanem lebegjen előttünk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, a betegség, a támadás, a küzdelem és minden.

 Vándor vagyok

1. Vándor vagyok, nem ez az én hazám. Az én Atyám egy más hazába vár. Ott készített csodás helyet nekem, hogy gyermeke vele legyen. Míg itt leszek, mint vándor idegen járom utam e földön idelenn.

2. Vándor vagyok, ha elfelejtem is, ha nem tudom, hogy utam merre visz. Ha zord sötét gond-felhő vesz körül, vándor vagyok kívül-belül. Kérek erőt, ha olykor lankadok, amennyi épp kell, mindig megkapok.

3. Vándor vagyok napfényes úton is, öröm között és áldásokban is. Mégis tudom: számomra átmenet e földi lét más nem lehet. Jöhet öröm vagy bánat, egyre megy, ez útról én már le nem térhetek.

4. Vándor vagyok, de nem reménytelen, hisz őrizőm az úton jön velem. Szava kísér, s átélem, hogy szeret, hogy célba visz, hogy Ő vezet, Hogy Ő az Úr az életem felett. Boldog vagyok, hogy vándor lehetek.

Isten áldásával.