Só

J

ákób megkapta a jó hírt, hogy József él és várja; ez a hír előre mutat húsvétra, hiszen Józsefet halottnak hitte az apja, ez a hír olyan, mintha a feltámadását jelezné (1Móz 46,1-34). Hasonló a tékozló fiú hazatéréséhez, ott is feltámadottként tekintenek az elveszett, de megtaláltatott fiúra. Mi már tudjuk, hogy Isten Fia az, Aki valóban meghalt értünk, hogy halála által megmentsen. Jézus halála nem az éhhaláltól, hanem a kárhozattól ment meg. De Jézus nem maradt a halálban, Isten kihozta Őt onnan, ezáltal a halál legyőzetett, van reménységünk.

A hír átvétele után Izráel rászánja magát az indulásra, de szeretne bizonyos lenni Isten akarata felől, és ezért Beérsebába megy és áldozatot mutat be Istennek. Ezt jó látni, nem pusztán az érzelmeire hallgat Jákób, hanem meg akar győződni arról, valóban Isten akarata-e az egyiptomi út. Mi is gyakoroljuk ezt, mielőtt belefognánk valamibe. Igyekezzünk meggyőződni, hogy ez valóban az Úrtól van, és csak akkor induljunk, ha biztosak vagyunk benne. Mi az Igéből nyerhetünk bizonyosságot türelmes, ima és tusakodás által.

Isten válaszol a számára, mert Ő mindig válaszol, ha szívből kérdezik. Megerősíti az Úr Jákóbot, amikor így szól hozzá: Ne félj lemenni Egyiptomba. Erre az erősítésre nekünk is szükségünk van. Ne féljünk Egyiptomban (a világban) megjelenni, mert Ő a félelmetesnek tűnő közegben is övéivel van. A fáraó országában is Isten oltalma alatt lesznek. Engedjük, hogy az Úr szava kiűzze szívünkből a félelmet.

Jákób az Úr szavától megbátorodva indul Józsefhez. Nemcsak hallotta Isten szavát, hanem komolyan is vette azt, és elindult. Mi is mindig vegyük komolyan Isten szavát, és induljunk Vele.

Jákób örömmel öleli magához Józsefet, és meglátja Isten munkáját, felismeri, milyen csodálatosan munkálkodott értük. Mennyi mindent tett az Úr azért, hogy megmentse övéit. Amikor ők nem is sejtették, Isten értük, megmentésükért munkálkodott. Így van ez a mi életünkben is. Mennyi mindent tett az Atya azért, hogy megmentsen bennünket. Elküldte Fiát ebbe a világba, hogy a bűn hatalmából kiszabadítson általa, és átvigyen az Ő országába. Már akkor munkálkodott a megmentésünkön, amikor még meg sem születtünk, és amikor még bűneinkben voltunk. Ma is mindent megtesz értünk, hordozza népét, segíti a keskeny úton és formálja, hogy bizonyságtétel lehessen az életünk. József és egész Izráel azért került Egyiptomba, hogy bizonyság legyen Isten hatalmáról. Az volt a feladatuk, hogy megláttassák, Isten Egyiptomban is Úr, és az Ő kezében van a gazdaság, a kenyér, az emberek élete. Mi is Rámutathatunk alázatos életünkkel Urunkra, és Hozzá vonzhatjuk ma is az embereket.

Pál apostol a jövőképünket erősíti, amikor rámutat a jövendő dicsőségre. Túlmutat a földi élet minden megpróbáltatásán, és az örök életet állítja olvasói szeme elé. A megjelenő dicsőségre irányítja tekintetünket az apostol, de vajon arra nézünk-e? Isten mai népe mintha túlságosan a földiekre szegezné tekintetét, a hangulatunk, életkedvünk is a földiektől, a test állapotától, vágyaink beteljesülésétől függ. Igénk azonban mindezeken túlmutat, és azt kéri, nézzünk az eljövendő Isten országára. Ha így teszünk, erőt és bátorságot nyerünk a problémákkal való szembenézésre. Ha látjuk azt, ami vár ránk, merünk egyszerűen, alázatosan élni, akkor nem látjuk veszteségnek a világ javairól való lemondást sem. Akkor már nem is a világ javai vonzanak majd, hanem Isten országa.

Pál látja, hogy a világ külső csillogása mögött mély sóhajtozás húzódik meg. A teremtett világ is várja a megváltást, várja Isten fiainak megjelenését. Ez azt jelzi, a világ is többre-másra vágyik, mint amit maga meg tud szerezni. A világ sem azt kapja, amit vár. Ezért Krisztus tanítványainak a feladata, hogy az evangéliumot belevigyék a világba. Úgy vár a világ, amint régen a sót várták, a világ is sót vár, mert romlik, mert ízetlen. Az evangélium az a só, ami ízt ad az életnek, és ami megóv a romlástól. Ha kihagyjuk, a sót élvezhetetlen és romlandó lesz az életünk. Ezt tapasztaljuk ma is.

Engedjük, hogy Urunk belehelyezzen minket környezetünkbe, hagyjuk, hogy általunk sózzon, ízt adjon a világnak.

Eldőlt a szívemben

1. Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,

Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,

Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust,

Nincs visszaút, nincs visszaút!

2. Ha nincs is társam itt, én követem mégis őt,

Ha nincs is társam itt, én követem Jézust,

Ha nincs is társam itt, én követem mégis őt,

Nincs visszaút, nincs visszaút!

3. Mögöttem a világ, előttem a kereszt,

Mögöttem a világ, előttem Jézus,

Mögöttem a világ, előttem a kereszt,

Nincs visszaút, nincs visszaút!

Isten áldásával.