Az Úrnak van szüksége rád

I

zráel népe négyszáznyolcvan esztendő után hozzáfogott a templom építéséhez (1Kir 6,1-38). Ez az idő az Egyiptomból való szabadulás óta telt. Hosszú időszak ez, de ennyire volt szükség, amíg az építéshez alkalmas körülmények alakultak ki. A körülöttük élő népekkel kellett sokáig harcolni, mert el akarták őket nyomni. Mindenki fölöttük akart uralkodni. Azonban Isten népét nem lehet likvidálni. Mindig vannak nehéz időszakok, sor kerül különféle harcokra, mert a gonosz mindig támad. Másrészt az ellenség azt akarja, hogy állandóan az életünk, a megélhetésünk miatt aggodalmaskodjunk, legyünk önmagunkkal elfoglalva, és akkor nem jut idő Istenre és az Ő dolgaira. Így járt Izráel is, a puszta létükért is küzdeniük kellett, de eljött az idő, amikor az Úr szabadsággal és békével ajándékozta meg őket. És ezt az időszakot építésre használják fel. Megérett bennük a templom építésének vágya.

Salamon hozzáfogott az építéshez. Az Úrnak épített templomot. Tehát nem önmagának épített, nem a saját nevét akarta naggyá tenni, hanem azt akarta, hogy legyen olyan hely, ahol az Úr népe hódolhat Istennek. Salamon azért épített, hogy Isten dicsősége más népek felé is eljusson. Az épület nagysága is Isten hatalmára mutatott rá.

Ez a megfelelő hozzáállás az élethez és a szolgálathoz is. Istennek akarok élni, az Ő nevét szeretném dicsőíteni. Az Úrnak akarok építeni, nagy dolgokat tenni. Ez jó motiváció. De mi motivál engem? Pál apostolt az vitte előre, hogy mindenkivel megismertesse az evangéliumot. Nem kereste a maga dicsőségét, mindig Jézusra mutatott. Amikor le akartak előtte borulni, mert istennek nézték, nem engedte, vállalta, hogy ő is ember. Soha ne feledjük, hogy semmiben nem nekünk kell a középpontba kerülni, nem nekünk kell ismerteknek lenni, hanem a mi Urunknak. Mindennek Róla kell szólnia az életünkben.

Az Úr szólt Salamonhoz, ezzel segíti, hogy helyére kerüljenek a dolgok az életében. Mert könnyen eltévedünk, nagy kísértés, hogy magára az épületre és a benne folyó szertartásra kerül át a hangsúly az életvitelről. Isten pedig azt mondja, ha megtartják rendelkezéseit és törvényeit, és azok szerint élnek, akkor Ő is velük lesz. Ha akarata szerint élnek, számíthatnak Rá. Jó nekünk is látni, hogy az Úrnak való engedelmesség nem helyettesíthető semmivel. Nem épületeket vagy áldozatokat akar, hanem engedelmességet. Azt akarja, hogy cselekedjük akaratát, hogy mindenkor figyeljünk Rá, és tegyük, amit mond.

Bartimeus, miután visszanyerte látását, elindult Jézust követni. Az út Jeruzsálembe visz, a kereszt felé (Mk 11,1-14). Mert Jézus oda tart, és ő követi gyógyítóját, követi azt, Akitől új életet kapott. Bartimeus nem kérdezősködik, nem okoskodik, csak egyszerűen megy az Úr után. Megy oda, ahová Ő megy. Ez a tanítványság, megyek oda, ahová Jézus, és élek úgy, ahogyan Ő élt.

A tanítványság másik fontos eleme az engedelmesség. Megteszem, amit mond Jézus, akkor is, ha nem teljesen értem. A két kiválasztott tanítvány sem értette, miért kell egy szamárcsikót elkötni, de az Úr megmondja, miért.  „Azért, mert az Úrnak van szüksége rá”. Tehát nem nekik kell, hanem az Úr, a Messiás tart rá igényt. Ennek a mondatnak van hatása, a tulajdonos elengedi a szamarat. Az Úr az életünket kéri, Neki van szüksége rám. Miért? Mert rajtam keresztül akar mások életébe bevonulni.

A szamár az Urat viszi, Neki ez is megfelel, nem igényel luxusjárművet, nincs szüksége biztonsági emberekre, különleges védelemre. A szamarat tudatosan választja, és általa jelez is Jézus, nem lóháton jön, nem hódítani, pusztítani akar, hanem életeket menteni. Ő a szíveket keresi, mert az embereket akarja megváltoztatni. Nem társadalomváltoztatást akar, hanem azt akarja, hogy új emberek alkossák a társadalmat. A Krisztusi emberek fénye és íze majd hat a környezetükre. Bár meglátnánk ezt, és felismernénk, hogy Jézus soha nem az erőszakot választja, Ő mindig az ige erejére épít. Mert Isten igéjében erő van, újjá tudja formálni a szívünket és az életünket.

Az emberek nem értik Jézust. Leterítik ugyan felsőruhájukat és királyként fogadják, mert Ő valóban király, de nem úgy, ahogyan mi gondoljuk. Korona helyett töviskoszorút fog hordani, mások elnyomása helyett Ő fog szenvedni és adja életét a bűnös emberért. Mennyire más az Úr Jézus, mint mi. Lássuk meg, hogy az Ő élete az egyedül követésre méltó élet.

A hozsannázó emberek azonnali változást várnak. Azt szeretnék, ha Jézus beülne Dávid trónjára, és királyként felszabadítaná az országot az elnyomók uralma alól. Jézus azonban lassú változást hoz, és ezt nem fegyverek erejére építi, hanem kinek-kinek a személyes döntésére. Nekem kell meglátni, mit hoz Jézus, ha látom, rajtam áll, vállalom-e. Akiknek a szíve befogadja Jézust, azok élete megváltozik, és ez a változás majd elér másokat is. Mert Jézus az evangéliumot bízza ránk, és ha ezt vállaljuk, továbbadjuk, majd elvégzi átalakító munkáját.

Jézus útja nem a trónra, hanem a templomba vezet. Ezzel rámutat, hogy Isten legyen mindig az első az életünkben. Nem az uralkodás, hanem a szolgálat a fő. Benne van az is, mindig az Úrral kezdjük. Az első utunk mindig Hozzá vigyen. Mert az Úr előtt kapunk tiszta látást, ott értjük meg igazán az élet értelmét, és lesz világos az Úr akarata.

 ÜRES KÉZZEL KELL-E MENNEM?

1.  

Üres kézzel kell-e mennem

S állanom az Úr elé?

Nincs kalász, mit én arattam,

Amit nyújtanék felé?

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

2.  

Jól tudom, hogy Ő megváltott,

Nem rémít már a halál,

Ám hogy üres kézzel lásson,

Ó, ez az, mi bánt, mi fáj!

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

3.  

Bár lehetne visszahoznom

Kárba veszett életem,

Munka közt az Úrnak élni

Mily öröm volna nekem!

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

4.  

Testvér, rád is vár a munka,

El ne mulaszd botorul,

Lelkeket vezess az Úrhoz,

Míg az éj rád nem borul!

Ó, hogy állok így elédbe

Számot adni, Jézusom?

Nincs egy lélek, kit vezetnék,

Nincs egy kéve vállamon.

Isten áldásával.