A
|
z Úr jelenléte
és áldása meglátszott az ország életén
(1Kir 10,1-29). Salamon király élete, bölcsessége, és mindaz, ahogyan
kiépítette Izráelt, az országban tapasztalható rend elterjedt. Azok a népek,
akikkel kapcsolatba kerültek a kereskedelem és más egyéb munkák által,
elvitték a hírét mindannak, amit tapasztaltak. Izráelben olyat láttak, amit
korábban soha. Dinamikusan fejlődött az ország, a rend meglátszott, mindenki
tudta, hol a helye, mi a feladata. Mindezt pedig Isten jelenléte és törvénye
hatotta át, fogta össze. Aki megfordult itt és látta az életet, Isten jelenlétét
is megtapasztalta. Mindaz, ami Izráelben történt, Istenre mutatott, Róla tett
bizonyságot. A mi életünk is Isten országáról tesz bizonyságot. De vajon úgy
történik-e mindez, mint Salamon királyságában? Pozitív módon tesz-e az életünk vallást Istenről, mert ami Izráelben
történt, az odavonzotta az embereket. Látni akarták mindazt, ami ott történik,
meg akarták ismerni az országot, a népet és a királyt. Ma is így van? Aki látja
az életünket, vágyat érez arra, hogy Isten országát személyesen megismerje?
Salamon királynak és országának elterjedt a híre. Csupa jót beszéltek
róla, és ezek a hírek megmozdították Sába királynőjét. Ez az uralkodó
késztetést érzett arra, hogy kimozduljon országából, és meglátogassa Izráelt.
Mondhatnánk, felvette Izráellel a diplomáciai kapcsolatot. Tehát Salamon
munkásságának megvan az első gyümölcse. Van valaki, aki látni akarja Isten
munkáját. A tegnap olvasott áldás szövegében azt kérte a király, hadd tudja meg
a föld minden népe, hogy az Úr az Isten, nincs más. Ennek a politikának az első eredménye a királynő látogatása. Jó látni, Salamonnak nem az a célja, hogy világhírnévre tegyen szert, hogy azt mondják,
Salamonhoz hasonló királyt nem láttunk. Nem is a történelemkönyvek lapjaira
kívánkozik, csupán azt akarja, hogy megtudják, kicsoda Izráel Istene, és
megismerjék nagyságát. Mi az én célom? Hányszor saját nevünket hirdetjük, azt
akarjuk, mindenki minket ismerjen meg, a világ tudja, hogy mi vagyunk. És
mindenki úgy gondolja, mi vagyunk a legfontosabbak a világon. Tanuljuk meg
Salamontól, hogy ne magunkra, hanem az Úrra helyezzük a hangsúlyt. Ő legyen a
legfontosabb, a középpont.
Az egész történetben az a csodálatos, hogy a királynő pozitívan csalódik,
amikor eljut Salamonhoz. Ez azért fontos, mert az Úr tanítványairól oly sok
szép elterjed, gyönyörűen beszélünk az evangéliumról, de amikor szembesülnek a
valósággal, legtöbbször nem azt kapják, amire számítottak. És sajnos Krisztus
mai népével kapcsolatban inkább negatív a tapasztalat. Nem azt látják az
emberek, mint amit hallottak. Az elmondottak alatt szoktunk maradni. Sok
esetben nem tapasztalható az a szeretet, amelyről annyit beszélünk, de nincs
jelen az Isten országa hatalmába vetett hit sem. Mert a hétköznapokban inkább
csüggedünk, félünk, aggódunk, nincs jelen az öröm és békesség. Bár a mi
életünk is úgy okozna meglepetést, mint a Salamoné. Amikor találkoznak velünk,
azt mondhatnák, még a felét sem mondták el. Sokkal több van ebben az országban,
mint amit hallottunk. Mert Isten királysága a lehetőségek országa. Itt kitárul
előttünk az igazi, a teljes élet kapuja. Itt nincsenek lehetetlen dolgok,
hiszen azt az ígéretet kaptuk, hogy amit hittel kérünk, az megtörténik. Itt még
az Úr Jézus tetteinél is hatalmasabb dolgokat tehetünk. Itt kiteljesedhet az
életünk, mert az Úrnak való engedelmesség nem gúzsba köt, hanem felszabadít.
De vajon ezt látják-e? Ezzel találkoznak-e a keresők?
Jézus tanított a templomban, még az utolsó napokat is arra használta fel,
hogy Isten országát, az Atya akaratát, üdvtervét megismertesse az emberekkel (Mk 12,38-44).
Közben figyelte az életet, az embereket. Látta a vezetőket, köztük az
írástudókat. Amíg figyelte őket, kialakult róluk a véleménye, elmondta,
milyennek látja őket, és e tapasztalat alapján nem ajánlotta tanítványainak az
ő követésüket. Óvja az írástudóktól tanítványait. Miért? Mert látja, mi van a szívükben, mit
szeretnek. Megállapította a jelekből, hogy ezek az emberek nem Istent szeretik,
még ha azt is mondják. Mit lát az Úr Jézus a mi életünkben? Kit szeretünk? Őt
szeretjük, vagy a világot? Az írástudók a látványos, megkülönböztető külsőt
szerették, mert ezzel magukra hívhatták fel az emberek figyelmét. Nem Istenre
akartak mutatni, hanem saját magukat állították a középpontba. Az volt a
fontos, hogy mindenki észrevegye és köszöntse őket. Pedig azért élünk, hogy Istent
vegyék észre általunk. Az Ő nagy tetteit megismerve áldják az Úr nevét.
Fontos számukra a lakoma, az a lényeg, hogy mindig legyen valamilyen
rendezvény, ami róluk szól. Még a zsinagógában is nekik kell a főhely. Pedig
ott Istennek kellene a középpontban lenni, az ige szavára, és nem emberi
ötletekre kellene figyelni. Nem kísért ez a fajta gondolkodás és életvezetés
bennünket is? Hányszor látjuk egyházi alkalmakon, hogy mindig rólunk van szó,
az ember teljesítményéről. Az Úr dicsőségét legtöbbször néhány tömör mondatban
elintézzük. Mennyire nem mindegy nekünk sem, hogy szóba állnak-e velünk, középpontba
kerülünk-e? Mindig és mindenben rólunk kell, hogy szó essék. Jézus azonban
mindig az Atyát állítja középpontba, az Ő hatalmát dicsőíti, és azt ismerteti
meg Övéivel is.
Az Úr a templomban szívet melengető eseményt is lát, egy szegény
özvegyasszony mindent odaadott az Úrnak. Az utolsó pénzdarabot, az egész vagyonát
az Úrnak adta. Ezzel kifejezte, hogy nem emberi tartalékokra épít, hanem
Istenre. Ő nem maga akarja megmenteni az életét, hanem teljesen az Úrra bízza
magát. Jó így magunkba nézni, vajon tudjuk mi így Istenre bízni magunkat? Oda
tudom adni mindenem Istennek?
Hányszor csak a fölösleget adjuk, az időnkből, az erőnkből is. Isten néha
csak olyan időkitöltő szerepet kap. Amikor nincs más program, akkor jó lesz Ő is.
Ez így nem jó. Egész szívünket, életünket helyezzük a kezébe. Ne tartsunk
vissza semmit. Ne engedjünk a félelemnek, az önsajnálatnak. Lássuk meg, ha
mindent odaadunk és Rábízunk, nem szegényedünk el, nem válunk
kiszolgáltatottakká, mert az Úrnak gondja van az Övéire.
Mindenek meghallják és jól megtanulják
1. Mindenek meghallják és jól megtanulják, Kik segedelmüket nem Istentől
várják: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.
2. Ha nem az Úr Isten építi a házat, Ahány építője, mind hiába fárad.
Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.
3. Csak hiába lészen reggel felkeléstek Néktek, kik erős Istenben nem
hisztek: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.
4. Ekképpen történik mindnyájan tinektek, Munkával, bánattal kenyeret kik
esztek: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.
5. Nagy könnyen az Isten mindent ád azoknak, Kik csak benne bíznak s
hozzá fohászkodnak: Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.
6. Mint a sebes nyilak az erős kezében, Erősek a hívek Isten kegyelmében:
Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.
7. Boldog, aki lelkét hittel erősíti, Minden ellenségét bizonnyal meggyőzi:
Nincsen Isten nélkül segítség és idvesség.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése