Eltávolodás

Á

szá királynak Izráellel voltak küzdelmei. Baasá harcolt ellene (1Kir 15,16-34). Izráel királya nem akarta, hogy Júdából eljusson Izráelbe Isten szava. Kiépítette Rámát, aminek az volt a szerepe, hogy ne lehessen ellenőrzés nélkül egyik helyről a másikra jutni. Baasá valószínűleg félt attól, hogy Izráel népe a júdai kultuszhoz pártol. Azért a tizenkét törzs tagjaiban is jól élt még a múlt. Emlékeztek Isten szabadítására, a pusztában átélt csodákra. És azt is tapasztalták, hogy a bálványok képtelenek segíteni. A templom is vonzó. Így azután Baasá mindent elkövetett, hogy népét elszigetelje és távol tartsa Júdától, a templomtól. Milyen szomorú, amikor Istentől zárnak el embereket, amikor azon fáradoznak, hogy az Úr szava ne legyen elérhető. Pedig nem Istentől kellene félteni az embereket, hanem a bálványoktól, a gonosztól és a bűntől.

Azonban Ászá ezt nem fogadta el, tudta, hogy ők testvérek, összetartoznak, és nem mondott le az ige továbbadásáról, Izráel misszionálásáról sem. Ászá számára fontos az ige szabad áramlása, tisztában van azzal is, hogy az Úr törvénye formálja Izráelt. Ászá elbontotta a kerítéseket, nem engedte, hogy a két nép közé elválasztó fal épüljön. Az Úr Jézus is lebontotta a válaszfalakat a kereszten. Ő már Izráel és a népek közötti falat bontotta le. Benne válhatunk testvérekké.

Baasá azt tette, amit rossznak lát az Úr, és ebben a megállapításban szándékosságot lehet felfedezni. Tudta, mit lát rossznak az Úr, mégis megcselekedte, mert bosszantani akarta. Szomorú, hogy tudta, mi az, ami Isten előtt rossz, mégis megtette. Nem változtatott, nem utasította el a rosszat, hanem kitartott mellette. Bizony, gyakran mi is így vagyunk, tudjuk, mit tart rossznak az Úr, mégis megtesszük, és nem igazodunk akaratához. Mennyivel másabb lenne az életünk, ha az Úr szerinti jót választanánk és tennénk.

Pétert látjuk, amint távolról követi Jézust - ez a távolság nemcsak külsőleg érthető (Mk 14,53-65). Nemcsak arról van szó, hogy messziről követte az Urat, hanem azt is jelenti ez, hogy belsőleg is eltávolodott Tőle. Hogyan történt ez? Nem vette komolyan az Úr szavát, majd imádság helyett aludt, és már meg is kezdődött a távolodás. Mert mindig így kezdődik, előbb elhanyagoljuk az igét, vagy csak szokásból olvassuk, de nem élünk aszerint. Aztán pedig már elmarad az imádság is. Ha pedig ezek elmaradnak, eltávolodunk az Úrtól, és odasodródunk világ tüzéhez. Miért? Mert már ott érezzük jól magunkat, ott érezzük biztonságban magunkat. Vizsgáljuk meg szívünket, nem távolodunk-e az Úrtól. Most még visszafordítható ez a folyamat, Urunknak van rá hatalma.

A távolról követés tulajdonképpen már nem is követés, már nem tanítványság. Mert követni azt jelenti, szorosan az nyomában maradok. Amikor elhívta Pétert az Úr, mindent elhagyva követte, oda ment, ahová Jézus. Mivel távolról követte, a szolgák között és a tűz mellett találta magát. Azonban Péter helye nem a tűz mellett és nem a szolgák között van. Időnként nekünk is fel kell tennünk a kérdést, tanítványként ott van-e a helyem, ahol épp most vagyok? A helyemen vagyok-e?

Jó látni Urunkat, amint vállalja önmagát és küldetését. A vádakra nem felel. Nem menti magát, nem próbálja meggyőzni vádlóit ártatlanságáról. De amikor arról kérdezik, Ő-e az Isten fia, akkor megvallja és vállalja. Pedig tudja, hogy ezért el fogják ítélni, még sem titkolja el Lényét, Istenségét. Azért jött, hogy bizonyságot tegyen az Atyáról, arról, hogy Isten meglátogatta a világot. Eljött az Úr, hogy megmentse a bűnös embert. Péter tagad, Jézus megvall. Bár mi is mindig a vallástevők közé tartoznánk.

Jézus megvallja, Ő az élő Isten, Aki volt, és Aki van. Csodálatos, Aki van, tehát Isten nem múlt, nem járt el Felette az idő, hanem Ő ma is élő valóság. Isten személy, Aki keresi velünk a kapcsolatot, azért adta az igét, hogy általa elérjen minket.

Ő az eljövendő is. Igen, el fog jönni, és akkor már Ő ítéli meg a világot. Most még az ember mondott felette ítéletet, amikor visszajön, Ő fog ítélni eleveneket és holtakat. Megdöbbentő, hogy az ember Isten fölött mond ítéletet, és hányszor ítélkezünk mi; ahelyett, hogy bűnbánatot tartva felismernék saját felelősségünket elromlott életünkért, Őt hibáztatjuk. Bárcsak meglátnák kegyelmét és kérnénk, könyörüljön rajtunk, bocsássa meg bűneinket és ajándékozzon meg új élettel.

Egyedüli reményem

1. Egyedüli reményem, Ó, Isten, csak te vagy; Jövel és nézz meg engem, Magamra, ó, ne hagyj! Ne légy tőlem oly távol, Könyörülj hű szolgádon, Úr Isten, el ne hagyj!

2. Ha a nehéz időkben Elcsügged a szívem, :/: Vigasztalást igédben, Uram, te adj nekem! Ha kétség közt hányódom És mentségre nincs módom, Te tarts meg, Istenem!

3. A földön ha elvesztem Szerelmem tárgyait, :/: Maradjon meg mellettem Szerelmed és a hit; Csak azt el ne veszítsem, Mi benned, ó, Úr Isten, Remélni megtanít!

4. Földi jó és szerencse Mulandó, mint magunk, :/: De a hit drága kincse Örök és fő javunk; Hitünk áll rendületlen, Hogy Isten véd szüntelen: Élünk vagy meghalunk.

5. Uram, a nyomorultat, a gyöngét el ne hagyd, :/: Az árvát, elhagyottat Gyámolítsd te magad! A szegényt, ki remélve Csak reád néz az égre: Úr Isten, el ne hagyd!

Isten áldásával.