Immánuel: A föld sója

sten mindenkit megszólít, szava minden néphez és minden emberhez szól (Ézs 34,1-17). A "megharagudott az Úr" formula azt fejezi, ki, hogy Isten haragszik a bűnre, ami az ember szívét és életét uralja. Azonban szól a bűnöshöz is, mert könyörülni akar rajta. Azért hív magához, hogy a hívást meghallva forduljunk Hozzá. Meg akarja láttatni velünk, hogy a bűn olyan erős, hogy mi nem bírunk vele. Hamis bizodalmakat építettünk ki. A fejlődésben hiszünk, azt gondoljuk, a technológia fejlődése által megoldódnak problémáink. Pedig a probléma forrása a bűnös szívünk.

Mi akkor a megoldás? Odafordulni ahhoz, Aki megalkotta életünket, és segítségül hívni Őt. A bűn problémáját Ő tudja megoldani. Ézsaiás és korának népe nem tudta még, hogy Jézus eljön és megtisztít minket a bűntől. Mi már ismerjük a jó hírt, tudjuk, hogy az Úr Jézus a megoldás. Azonban ez a tudás sokaknál csak elméleti, mert bár tudnak Jézus munkájáról, mégsem Benne bíznak, nem hívják segítségül. Az Úr azért szólít meg, hogy végre felismerjük: csak Ő a megoldás. Ne erőlködjünk továbbra magunkban, ne akarjuk megmutatni a világnak, mire vagyunk képesek, hanem engedjük Őt cselekedni.

Ez a fejezet nem könnyű olvasmány, talán az első sorok után sokan abba is hagyják az olvasását, mert tele van vérrel. Bosszúról, gyilkolásról szól. De mégse hagyjuk abba, mert ez álszentség lenne, amikor szórakozásként olyan filmeket nézünk, amelyben háborúk, pusztítások vannak, amikor a híradókban is ezt látjuk - ezek jelzik, ma is valóságos a probléma. A bűnös, meg nem tért szív állandóan pusztítani akar, és a problémáját mindig a másikban látja. A megoldást pedig az ölés jelenti. Az ember szíve gonosz, azt képzeli, akkor lesz jobb az élete, ha a másik embertől megszabadul. Mi azonban már tudjuk, hogy van kegyelem, a problémákat nem a fegyverek, a hadseregek vagy a személyes bosszú oldja meg, hanem a megbocsátás. Isten erre hív, bánjuk meg bűneinket, és Ő hű és igaz, megbocsátja minden bűnünket. Ez a megoldás, kérjünk bocsánatot, és az Úr megbocsát, majd menjünk és mi is gyakoroljuk ezt. Azonban ne feledjük, ez nem megy magunktól, csak az tud megbocsátani, aki maga is megtapasztalta az Úr kegyelmét, aki felismerte bűnös voltát, és bocsánatot kért az Úrtól. A kereszt tövében éljük át Isten kegyelmét, Jézus vére tisztít meg, és amikor ezt megtapasztaljuk, mi magunk is készek és képesek leszünk megbocsátást gyakorolni.

Nemcsak ítéletről szól ez a fejezet, hanem egyben bátorítást és vigasztalást is jelent Isten népe számára. Nem kell félni Edómtól, a szomszédos népektől, mert az Úrnak van hatalma övéit megőrizni. Bízzanak Isten hatalmában, ne emberi erőre, hadseregre, nagyobb népek segítségére építsenek, hanem számítsanak Istenre. Nekünk is szól ez, ne emberekben, ne a kapcsolatainkban, hanem egyedül Benne bízzunk. Ez azt is magában foglalja, hogy forduljunk el végre bálványainktól, vessük el a hamis reménységet, és keressük Urunk jelenlétét, közelségét.

Nagyszerű, eddig nem hallott és el sem képzelt dolgot tudnak meg Jézustól a tanítványok (Mt 5,13-16). Mégpedig azt, hogy ők a föld sója és a világ világossága. Ők, az egyszerű halászemberek, akik a Genezáret tavat és környékét soha el nem hagyták, nem végeztek felsőfokú tanulmányokat, olyanok Isten előtt, mint az ízt adó só, amely nélkülözhetetlen, a világossággal együtt. A sóra és a fényre is szükségünk van. Fény nélkül nincs élet, a tanítványok nélkül sincs élet. Nem önmagukban nélkülözhetetlenek, hanem a Jézussal való kapcsolatuk által váltak sóvá és világossággá. Így azután nélkülözhetetlenek a világ számára. Bármennyire hihetetlenül is hangzik, de ez a valóság. Ha a tanítványok, az Úr Jézus népe nem lenne a jelen a világban, a bűn mindent elborítana.

Ők a sók, ott a hegyen élik át, hogy ízt kap az az életük, és világosság tölti be a szívüket. Ehhez az első lépés: meghallani a hívást, majd elindulni követni Őt. A követés azt jelentette, hogy mindent maguk mögött hagyva elindultak Jézus nyomában. Oda mentek, ahová Ő ment. Most a hegyre, vállalták a hegymászást is Érte, mert Vele akartak lenni. A követésben átalakultak, ők még észre sem vették, de már só és világosság lett az életük. Hogyan? Befogadjuk Jézust, és sóvá válunk, és világosság lesz bennünk. Mert Ő maga az élet, Ő a Világosság, és ahol jelen van, ott van élet, és elmúlik a sötétség.

Tehát, aki Benne hisz, az só és világosság. Erre az ízre és erre a fényre vigyázni kell. Ne engedjük, hogy megízetlenedjünk. Mert a só ad ízt az ételnek, belekerül, és átadja ízét. Így nekünk is bele kell kerülni az életbe, és az a feladatunk, hogy átadjuk az új ízt. Mi adja meg a tanítványok ízét? A kegyelem. Ha elveszítjük, és ha nem ezt éljük, ha nem Isten agapé szeretetét engedjük áradni, nem érünk semmit. A só sem ér semmit, ha már nem ad ízt vagy nem tartósít. A só ízét, sósságát nem lehet pótolni semmivel. Ugyanígy, a kegyelmet és Isten szeretetét sem pótolja semmi. Tehát ügyeljünk ízünkre. Ennek a világnak nagyon is szüksége van a sóra, de minket megkísért, hogy a sótartóban akarunk maradni, de akkor semmit sem érünk. A sónak az ételbe kell kerülnie. Ne féltsük magunkat, merjük átadni az ízt.

Az Úr arra hív el minket is, hogy világítsunk. Mégpedig ott, ahol még nincs lámpa, ahol nagy a sötétség. Ő maga is azért maradt Galileában, mert ott nagy volt a sötétség. A mi világosságunk az életünk által fénylik. Az Úr kegyelme által megváltozott életünk lesz a világosság. Megváltozott gondolkodásunkat és cselekedeteinket látják az emberek. Akik a bűn foglyai, és nem tudnak másképp élni, mint ahogy azt a többség, a környezet sugallja, hadd lássák meg a tanítványokon keresztül: lehet másképp is élni. Lehet az ige vezetése által haladni előre, mert a mi fényünket Isten szava táplálja. Magunkban nincs fényünk, Tőle nyerjük azt.

Ne rejtsük el, ne tartsuk meg magunknak, amit kaptunk, hanem adjuk tovább, éljük meg. Mert nem a vallásosság, hanem a krisztusi életforma dicsőíti az Atyát. Az, ha merünk krisztusian élni és cselekedni a magunk korában, ha merjük vállalni Jézust.

KICSINY KIS FÉNYEMMEL

|: Kicsiny kis fényemmel,

világítani fogok! :| 3x