2016. január 23., szombat

Előbb



A
 szabadítás, az újrakezdés örömteli üzenete hangzik felénk (Ézs 35,1-10). Ne keseregjünk, mert az  Úr munkálkodik, és ha reménytelennek gondoltuk a változást, Ő elhozza. Izráel számára szólt az üzenet, bízzanak, mert megváltozik a helyzet, és amit nem gondoltak, már valósággá válik. Immár nem szép álom csupán a hazatérés, az újrakezdés, hanem valóság, mert Isten szava valóság, és ígéretei is azzá válnak. Mennyit ábrándozunk az Úr eljöveteléről, néha már úgy tűnik, csak álom, ez a mai ige erősítse reménységünket, valósággá fog válni ez az ígéret is. Mert Isten ígérete nem álom csupán, Ő soha nem ígér olyat, amit nem tud megtenni, ha azt ígérte, hogy Jézus eljön, el is fog jönni.
Isten országa ismét kivirágzik, ahol ma pusztaság van, ott megindul az élet. Dicsőség az Úrnak, mennyire igazak ezek a szava, hány és hány pusztává vált élet virult ki újra. Ott, ahol már életre alig volt remény, ismét kivirágzott minden, mert az Úr az Élet.
Azonban úgy el tudunk csüggedni, beletörődünk a változtathatatlanba, és amikor szól az ige, bízzál, akkor sem hisszük. Így volt Izráel is, nem hitték, hogy valóban eljött a szabadulás órája. Amikor fogságba kerültek, éveken át a közelgő szabadulással bátorították egymást, Isten azonban akkor azt üzente, hosszabb időnek kell eltelnie, de eljön majd. Amikor közel jött, amikor már kezd kibontakozni, nem hisznek, sokan nem bíznak benne, belefáradtak a várakozásba, azt mondják, évtizedeken keresztül hiába reménykedtünk, most sem lesz belőle semmi. Hányszor így megkeseredünk, de Isten bátorít, nézzünk Jézusra, és lássuk meg, eljött a szabadulás ideje. Aki Hozzá kiállt, az megszabadul a bűn minden hatalma alól. Jézusban minden szinten gyógyul az életünk. Mennyire valósággá lett az ige, amikor az Úr Jézus itt járt a földön. Valóban kinyíltak a vakok szemei és szökelltek a sánták, így jön az Úr felénk is. Lehet, hogy vakok vagyunk, nem látunk kiutat, nem látjuk a változás lehetőségét, minden reménytelennek látszik, ám nézzünk Jézusra, Ő a remény, Ő a megoldás.
Igénk bátorít, ne félj, ne remegj, jön az Úr, és megszabadít. Jó ez a bátorítás, mert Urunk szava nyomán múlik a félelem. Nagy erő van az igében, csodás erő, ha szól, múlik a remegés. A legjobb orvosság az ige. Igen, igeterápiára van szükség, az Úr szavának meghallására, mert általa feltöltődünk erővel és reménységgel.
Mondjuk mi is másoknak: ne féljetek! Miért? Hisz annyi félelmetes dolog van a világban. Ne féljetek, mert az Úr eljött, Jézus jelen van, és minden fenyegetettségnél hatalmasabb. Aki bízik Benne és megtapasztalja, velem van az Úr, annak a szívéből távozik a félelem, az képessé válik megtenni lehetetlennek tűnő dolgokat is. Emberileg Dávid számára is lehetetlen vállalkozás volt kiállni Góliáttal, azonban Ő nagyobbnak látta az Urat. Mivel Őt látta nagynak, és állandóan Rá figyelt, győzött. Csak Rá figyelj ma is, ne engedd, hogy bármilyen népszerű dolog vagy lehetőség elvonja Róla a figyelmed.
Gyönyörűen írja le a próféta Isten munkáját: amerre jár, élet fakad. A puszta is kivirul, mert víz fakad a kietlen tájon. Így virulhat ki az életünk az Úr munkája nyomán. A béna, akit négyen vittek Jézus elé, milyen reménytelen lehetett, ám amikor ott van az Úr előtt, és átéli bűnei bocsánatát, kivirul az élete. Ez azt jelenti, hogy a béna valóban képessé válik az önálló járásra, valóban elkezdhet élni, most már nem szorul másokra.
Jézus némelyek várakozásával ellentétben nem törli el a törvényt, hanem inkább betölti, megcselekszi (Mt 5,17-26). Mert nem Isten törvényével, és nem az igével van baj, hanem az emberrel. Milyen büszkén mondjuk, mindenre képesek vagyunk, mennyi mindennel hivalkodunk, és pont Isten akaratát vagyunk képtelenek megcselekedni. Okoskodni, szétcincálni az igét, az kiválóan megy. Ebben profik voltak a farizeusok is, újabb és újabb törvényértelmezéssel rukkoltak elő, csak éppen nem tartották meg. Mert könnyebb tudományos munkát írni a megbocsátásról, az ellenség szeretetéről, mint azt élni. Jézus bemutatja, lehet élni az igét, és Ő azért jött, hogy minket is alkalmassá tegyen rá.
Bármennyire is támadja és rombolja az ember Isten szavát, az nem fog eltűnni, a világ azonban el fog múlni. De addig itt lesz az ige, itt lesz az Úr szava a kezünkben, és itt lesz Ő maga. Olyan jó, hogy bármit tehet az ember, Őt nem távolíthatja el. Mindig itt lesz, megtalálható és segítségül hívható. Hívd Őt most!
Gyakran mondjuk, én ezt megérdemeltem volna, vagy másokkal kapcsolatban, megérdemelte az elismerést. Jézus azonban világosan megmondja, mit is érdemlünk mi: az ítéletet, a gyehenna tüzét. Lehet, hogy most tiltakozunk: de hát Jézus azokra mondja, akik haragszanak testvérükre, vagy akik sértegetik a másikat. Nincs a szívünkben harag? Nincs megbújva a harag, ha egy régi sérelemre gondolunk? Legyünk őszinték, mennyire ott lappang bennünk, és nem akarunk megbocsátani, pedig akkor méltók vagyunk az ítéletre. Én is ítélet alatt vagyok. De áldott legyen az Úr, Akihez odavihetjük gyűlöletes szívünket. A kereszten kiontott vére tud megtisztítani. Áldjuk Őt, mert azért jött, hogy ítéletünket magára vegye.
A hamis elképzeléseket is lerombolja az Úr Jézus, mert hányszor úgy vagyunk romboló indulatainkkal, hogy majd az istentisztelet látogatása megoldja, leúrvacsorázzuk, ám Jézus rámutat, az áldozat is csak akkor érvényes, ha előbb megbékülünk. Milyen csodálatos is lenne, ha úrvacsoraosztás előtt elindulnánk bocsánatot kérni, rendezni rendezetlen ügyeinket. De nem megszokásból, hanem komolyan. Fogadjuk meg Urunk szavát, és hagyjuk ott ajándékunkat az oltáron, menjünk előbb megbékülni. Ez az egyetlen előbb, amit az Úr elfogad, ha előbb rendezzük életünket Vele és egymással.


A BÉKE MESSZE TŐLED

A béke messze tőled, szíved örömtelen.
A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen!
Ó hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:
Többé te nem keresnél más életet soha!

Csak Jézus ad nyugalmat, midőn a harc kemény,
Megfáradott szíveknek Ő éltető remény.
Ó hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:
Többé te nem keresnél más életet soha!

Sok vérző sebéből üdv árad, isteni,
Ki Őt be nem fogadta, a jót nem ismeri.
Ó hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:
Többé te nem keresnél más életet soha!

Te küszködöl magad csak, ha bűn szívedre tör,
S bukásod és kudarcod úgy szégyenít, gyötör.
Ó hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:
Többé te nem keresnél más életet soha!

Mi az igaz? – tűnődöl, s a kétkedés epeszt,
Jézus az Út, az igazság, s az élet, Őt keresd!
Ó hogyha hinni mernél, ragyogna rád csoda:
Többé te nem keresnél más életet soha!

Isten áldásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése