2016. január 3., vasárnap

Nézzünk fel Jézusra



M
oáb népe is szembenéz az idegen sereg pusztításával, menekülni kényszerülnek, és most Isten azt kéri övéitől, fogadják be a moábiakat, azokat, akik náluk keresnek menekvést (Ézs 16,1-13). Ne azt nézzék majd, amikor döntenek ebben a kérdésben, mi volt a múltban, ne a bosszú vezérelje őket, hanem a megbocsátás, a segítőkészség. Ez fontos, Isten gyermekeként ne arra figyeljünk, mit tett a segítségre váró, vagy hogyan viszonyult hozzám, hanem ahogyan az Úr megbocsátott, úgy bocsássunk meg mi is. Számunkra már nem kollektív, hanem személyes döntésről van szó. Aki tőlem kér segítséget, annak tudjak megbocsátani, és legyek kész segítséget nyújtani.
A segítség egy időre szól, Moáb népe nem fog Izráelben letelepedni, mert véget ér ez az időszak, és felszabadulnak Asszíra fenyegetése alól. Reményteljes ígéret hangzik el, kegyelem által készül egy trón. Isten kegyelme jelen van, és megváltoznak az erőviszonyok. Ők még csak az elnyomó uralmat látják, talán úgy vélik, ez már soha nem fog megváltozni. És most az Úr üzeni: készül egy másik trón, és általa véget ér a mostani nyomorgató hatalma.
Mi már ez alatt a trón alatt az Úr Jézus uralmát értjük. Nem kell félnünk semmilyen problémától, és nem kell elkeserednünk sem. Ne gondoljuk, hogy helyzetünk megváltoztathatatlan, mert Jézus trónja áll. Ő az Úr, a királyok Királya, és mindig tud változást hozni, kész új lehetőségeket megnyitni övéi előtt.
Az Úr hatalma megingathatatlan. Istent nem lehet trónjáról letaszítani, ez ad számunkra biztonságot. Ha néha tombol is a gonosz, az Úr kezéből nem tudja kivenni a hatalmat, addig tombolhat, amíg engedélyt kap. A sátán mozgásterülete korlátozott, Isten gyermekei védelmet élveznek.
Az előzőekben leírt példákból lehet erőt meríteni a jelen szenvedései és próbatételei közepette (Zsid 12,1-3). Mert ezekben a történetekben láthatjuk: a régieknek sem volt könnyű. Tanítványnak lenni soha nem könnyű. De a bibliai szereplők és a hitben előttünk jártak élete motivál minket, és rámutat, a legnehezebb élethelyzetekben is meg lehet állni a hitben. Hit által nyerünk erőt a folytatásra, arra, hogy ne adjuk fel, menjünk tovább és bízzunk az Úr hatalmában.
Fontos odafigyelni arra a tényre, hogy terhek alatt roskadozva futni nem lehet. Urunk arra hív, tegyük le terheinket, és felszabadultan menjünk tovább az Ő nyomdokaiban. A hitet nem plusz teherként adja. A hit nem bajnak van, hogy eggyel még több gondunk legyen, megfeleljünk az elvárásoknak. A hit azt jelenti, van hol letenni terheimet, erre hív az Úr. Adjunk át Neki mindent, és hagyjuk rá életünk minden dolgát, mi pedig figyeljünk az új életre, a keskeny útra.
Nemcsak gondok és bajok vannak, nemcsak a megélhetés nehezedik ránk és akarja lekötni minden energiánkat, hanem a bűn is jelen van a világban. Azonban Jézus legyőzte a gonoszt, eltörli bűneinket. Szavában erő van, ami leoldja a bűn kötelékeit, és felszabadít egy önálló és Őt dicsőítő életre. Jézus szavában energia van, ami szétárad a lényünkben, és minden gúzsba kötő erőt megszüntet. Mert mi a bűnnel nem boldogulunk, azonban a Tőle kapott bűnbocsánat felszabadítja az addig kötött energiákat, és így képesek leszünk kézbe venni életünket, és magunk vinni azt az ágyat, amin eddig feküdtünk.  Jézus szava által teherből teherhordozókká, másokat Hozzá segítővé válhatunk.
A szentíró tanácsa számunkra is iránymutató, nézzünk fel Jézusra. Minden helyzetben Rá nézzünk. Ne magunkra, saját lehetőségeinkre vagy képességeinkre, mert akkor elcsüggedünk. Nézzünk mindig Rá. De ne figyeljünk a mellettünk futókra sem. Ne azt nézzük, hol tart a másik, milyen cipője, ruhája van, mert akkor is elkeseredünk. A csüggedés lopja be magát a szívünkbe, és azon rágódunk, nekünk miért nincsenek olyan lehetőségeink, mint másoknak. Mindig előre, felfelé, Jézusra nézzünk. Ha így teszünk, nem maradunk le, nem botlunk meg, és nem csüggedünk el. Ha Őt látjuk magunk előtt, és elég, akkor békességünk lesz. Legyen mindig Jézus közelsége a legfontosabb, Neki örüljünk, és ne annak, amit kapunk, vagy annak, ha kedvesek hozzánk. Legyen örömünk az Úrban. Mert ha a hozzánk való viszonyulástól függ az örömünk, akkor hamar elkeseredünk. Nézzünk fel Jézusra, és akkor Őt látjuk, és ha Őt látjuk, másképp látjuk már a világot, Őrajta keresztül.
Jézusra felnézni azt is jelenti, hogy Ő a minta a számunkra, azért nézek Rá, mert úgy szeretnék élni, ahogyan Ő élt. De hogyan is élt Ő? Ha az igére figyelünk, olyan választ kapunk, ami ellentétes a mi véleményünkkel és elképzeléseinkkel. Ő nem az örömöket hajszolta, Számára nem az jelentette az örömöt, ami nekünk. Az Ő öröme az Atya volt, és a Neki való engedelmesség. Az éltette, hogy cselekedje az Atya akaratát. Így azután lemondott a földi örömökről. Nem a családalapítás, a jó munkahely, a könnyű megélhetés, a jólét, az egészség és a gondtalan időskor motiválta. Ő nem ezekért az örömökért élt, hanem azért, hogy megmentsen minket. Számára az örömöt az ember megmentése jelentette. Ez lényeges. Jézus nem bosszút áll az Atyával szemben ellenséges emberen, hanem inkább mindent megtesz, hogy kimentse a gonosz kezei közül és a kárhozatból. Az Úr nagyon jól tudta, hogy ez mibe fog kerülni, és tudatosan vállalt téged és engem. Választhatta volna ezt a langyos életet, de nem tette, mert fontos vagy a számára. Meghalt, hogy te élhess Általa.
Igénk azt javasolja, mindig gondoljunk Jézusra, mintegy elmélkedjünk az Ő lényén, vagyis életén és igéjén. Ha ezt tesszük, nem fáradunk bele az életbe, nem csüggedünk el. Jézus csüggedés elleni terápiája az ige olvasása, az azon való meditálás. Jó még komolyan venni mindehhez azt is, hogy ne figyeljünk mások véleményére. Jézus az Atya útját járta, meg is volt Róla az embereknek a véleménye, de Őt nem ez befolyásolta. Ne engedjük másoktól befolyásolni magunkat, egyedül az Úrra figyeljünk.


Nem szeret senki


1. Nem szeret senki, senki igazán, Nem érzi más azt, ha valami fáj. Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő, Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő.

2. Nem látja senki, senki, aki néz, Mi van a szívben, szívnek mi nehéz. Nem látja senki, senki, aki néz, Mi van a szívben, szívnek mi nehéz. Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő, Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő.

3. Nem ért meg senki, senki, aki él, Nem őriz, félt úgy, ha jön a veszély. Nem ért meg senki, senki, aki él, Nem őriz, félt úgy, ha jön a veszély. Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő, Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő.

4. Hálánk jeléül szálljon énekünk, Énekünk Jézus, Jézus egyedül. Hálánk jeléül szálljon énekünk, Énekünk Jézus, Jézus egyedül. Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő, Csak egyedül Jézus, csak egyedül ő.


Isten áldásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése