A
|
z Egyiptom
déli részénél található Kús népe számára szól a prófécia (Ézs 18,1-7). Ennek a
népnek a vezetői Júdába küldtek követeket, mivel vele kívántak szövetségre
lépni Asszíria ellen. A próféta azonban óvja a királyt ettől a szövetségtől, és
rámutat, hogy akitől segítséget vár, az maga is el fog bukni. Júda nehezen
tanul, és a külső fenyegetettség idején mindig pogány népek segítségéhez fordul.
Nem azért nem ajánlja ezt a szövetséget a próféta, mert nem jelent számukra
segítséget. Erős, ügyes nép ez, de Isten népe ne más népektől várja segítségét,
hanem egyedül az Úrtól. Azért is figyeljenek és bízzanak az Úrban, mert
történetük során sok csodáját megtapasztalták. Hány lehetetlen helyzetben élték
át, hogy Isten lehajolt és megszabadította őket. Az Úr hatalmas Isten, meg kell tanulni minden helyzetben Benne bízni. Az
emberi segítség, a hadsereg és fegyver ereje megtévesztő, Isten gyermeke ne
ezekben bízzon, hanem Istenben.
Olyan szomorú látni, hogy Isten mai népe is gyakran inkább emberekben
bízik, mint az Úrban. Különféle emberi szervezetektől, vezetőktől várjuk a pénzügyi
segítséget vagy ügyeink intézését. Az
ige az Úrban való bizalomra tanít minket. Azt kéri, egyedül Benne bízzunk. Az
emberi hatalom törékeny, az a nép, amelytől ma rettegnek, holnapra eltűnik a
népek süllyesztőjében.
Miért keresi Júda az idegen népek támogatását? Miért nem bízik Ábrahám,
Izsák és Jákób Istenében? Azért, mert
Isten mindig őket keresi, a szívüket kéri, és a bálványok megtagadására,
eltávolítására szólítja fel őket. Azonban ők nem akarnak csak Isten útján
járni. Vonzza őket a világ, a szomszédok szokása. Szabadok akarnak lenni, csak azt nem látják, hogy
amit szabadságnak látnak, az még nagyobb függőséghez vezet. A bálványimádás köt
igazán gúzsba. A pótszerek annyira belénk épülnek, hogy nem tudunk rájuk nemet
mondani. Hatalmas erővel kényszerítenek akaratuk véghezvitelére. A gonosz által
irányított szenvedélyeknek olyan erős hatalmuk van, hogy nem tudunk rájuk nemet
mondani, muszáj megtenni, amit követelnek.
Az Úr Jézus azonban igazi szabadságra hív, azt kéri, kövessük Őt, de
miénk a döntés, hogy elindulunk-e, vagy sem. És amikor követjük, akkor sem kényszerít ránk semmit, mi dönthetünk, ám
döntéseinknek megvan a következménye. Ha követjük, életre jutunk, akkor Isten
országa felé tartunk, és ez meglátszik mindennapi életünkön is. Ha nemet
mondunk Neki, és megmaradunk a széles úton, annak is meglesz a hatása.
Néha azért nehéz ez a kérdés, mert nem mi fordulunk másokhoz, hanem
felajánlják a segítséget, az összefogást a jó cél érdekében, mint ahogy Ézsaiás
korában is történt. Mi tegyünk ilyenkor, hisz nem könnyű elutasítani a
segítséget, lemondani a támogatásról? Mit tegyünk? Figyeljünk felfelé, nézzünk
Jézusra, és merjünk bízni Benne, merjünk Rá várni. Nagyon fontos látnunk, hogy Isten
népe nem foghat össze a világgal, nem használhatunk világi módszereket, mert
van saját eszközünk. Jézus jelen van, ereje ma is működik, az ige csodálatos
eszköz, általa ma is nagy dolgokat visz végbe az Úr.
Az Úr soha nem kapkod, nyugodtan nézi végig próbálkozásainkat, és látja
annak kudarcos végét. Egyben várja, hogy végre Őhozzá forduljunk. Merjük hinni,
hogy Ő a mi legnagyobb szövetségesünk. Jézusban új szövetséget kötött velünk.
És ha úgy tűnik, bolondok vagyunk, mert nem élünk a világ segítségével, hitben
nézzünk felfelé, és akkor megnyílik a láthatatlan világ, és meglátjuk, többen
vannak velünk, mint ellenünk.
A hitben nem mindenki tart ugyanott, nem mindenki ugyanolyan erős, ezért
fontos, hogy az erősebbek erősítsék a roskadozókat (Zsid 12,12-17). Egyenes út a keskeny út, ezért, akik ezen járnak,
nem élhetnek a világ felfogása szerint. Ezen az úton Jézus jár előttünk, és fontos, hogy Őt kövessük, mert ha
eltérünk Tőle, az új generációt is megtévesztjük. Az új hívők azt gondolják,
lehet kétfelé sántikálni, és így elbuknak. Az Úr szent életre hív, olyan
életformára, ami nem elbukást, hanem inkább gyógyulást és megerősödést jelent
a másik számára is.
Az ige óv a megkeseredéstől, ne
engedjük, hogy a keserűség meggyökerezzék a szívünkben. A megkeseredés
bekövetkezhet, amikor elvárásokkal vagyunk, amikor álmodunk, ahelyett, hogy
engednénk vezetni magunkat. És ha nem kapjuk meg, amire vágytunk, amit
elterveztünk, vagy nem sikerül, amit szeretnénk, megkeseredünk. Azonban ha igével erősítjük szívünket, kivédhetjük a megkeseredést. Akkor tudjuk, Atyánknak gondja van az övéire.
Az Ézsau-jelenség is felütheti a fejét. Fontosabbá válik számunkra saját
jólétünk, mint az Úr. Ézsaunak fontosabb volt a pihenés, az étkezés, mint az
áldás. Az vágyak azonnali kielégítésének rendelt mindent alá. Pedig az
Úrral való szövetségnél nincs, és nem is lehet fontosabb. Nem a test, hanem a
Lélek vezeti Isten gyermekeit. De látjuk, a testünkön keresztül könnyen
támadhatókká válunk. Az Istennel való kapcsolatnál nincs fontosabb, amikor az
Úr keres, nem lehet később. A kegyelemmel nem mi rendelkezünk, a később könnyen késő lehet. Ha nem halljuk meg
az Úr szavát, vagy a megélhetésünket, karrierünket fontosabbnak tartjuk,
könnyen megkeményedhetünk. Másrészt látnunk kell, hogy a kegyelemmel nem mi
rendelkezünk, akkor kell komolyan venni, amikor az Úr kínálja számunkra, mert
amikor mi akarjuk, nem biztos, hogy megtaláljuk a kegyelem forrását. Ézsau, amikor
jóllakott, amikor saját dolgait elrendezte, és úgy gondolta, most jöhet az
áldás, elkésett. Ragadjuk meg most Isten áldását, ne halogassuk a megtérést,
hanem most adjuk át Neki életünket.
Most, most még ifjú korodban
Most, most még ifjú korodban
Add át Jézusnak szíved,
Míg öröm, remény, vidám kedv,
Ifjúság, erő tied.
Fenn ragyogva élted napja,
Jöjj az Úrhoz szaporán,
A Megváltó szent ügyéért
Munkálkodj későn, korán.
Hogy Jézus szíved lakója,
Ne csak szád, de életed
Prédikálja, s hogy tanácsát
Te is híven követed.
Fenn ragyogva...
Búban úgy, mint jó napokban,
Add időd, erőd neki,
S hogyha küld, siess örömmel
Országát terjeszteni.
Fenn ragyogva...
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése