Harc

I

sten népe háborúba is fog vonulni (5Móz 20,1-20). Lesznek harcok, mert van ellenségük, és azok nem hagynak békét nekik. Az ellenség mindig támadja az Úr népét, el akarja pusztítani, vagy ha ezt nem sikerül megvalósítani, igyekszik felhígítani a hitüket és beolvasztani a világba. Erre Izráelnek és nekünk is fel kell készülni. Ebből láthatjuk, az élet nem csupa habos sütemény, van benne nehéz időszak is. Néha erről megfeledkezünk, és ez a mai korszak is megtéveszt, úgy véljük, Isten gyermekeinek is mindig egyre jobb dolga lesz a földön. Az üldözés, a harc gondolatát teljesen félretettük. Ezért nem is készülünk fel rá. Pál apostol a tanítványokat Krisztus Jézus jó vitézének nevezi, tehát katonáknak, akiknek a harc az elsődleges feladatuk. A mi harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem a gonosz erői ellen. Azonban erre is fel kell készülni. Először is be kell öltözni a harci felszerelésbe. Fontos eszközeink az ige és az imádság. Isten igazi ismerete nyújtja számunkra a védelmet. Az ige pedig győzelemhez segít. Urunk Jézus ma is az ige által munkálkodik, az imádság pedig összeköt minket Vele.

Izráelt bátorítja az Úr, és azt kéri, ne az ellenség létszámára vagy fegyvereire, hanem mindig Őreá tekintsenek. Az ellenség nagy és erős, sok főt mozgósít, de mi mindig felfelé tekintsünk. Isten hatalmasabb minden ellenségnél. Próbál ugyan megfélemlíteni, mert el akarja venni a kedvünket a harctól, másrészt az egyetlen esélye a felettünk való győzelemre, ha mi meghátrálunk. Ha félünk, ha legyőzhetetlennek tartjuk, és csak a magunk lehetőségeire építünk, feladjuk. Azonban ne engedjük ezt meg neki, hanem menjünk ellene az Úr nevével, ahogyan Dávid is tette. Ő nem csodálta Góliát nagyságát, erejét, fegyverzetét, hanem végig Istent dicsérte, csakis Őt látta.

Ne az ellenséget csodáld, ne is fegyverzetében, eszközeiben gyönyörködj, hanem figyeld az Urat, gyönyörködj Megváltódban, és így nem fogsz megrémülni. Ha az ellenséget csodáljuk, feladjuk, ha fegyvereit szemléljük, félni fogunk, és megadjuk magunkat. Mindig az Urat dicsérjük, és ne az ellenséget, se ne magunkat. Urunkkal győzhetünk a legerősebb ellenfelekkel szemben is, Nélküle a könnyűnek tűnő terepen is vereséget szenvedünk.

A csatára az Úr korábbi szabadításából, értünk végzett munkájából meríthetünk erőt. Izráelnek az egyiptomi szabadulás volt ez az energia bomba, ez az emlék csodálatos motivációt jelentett a számukra. Mi a naponkénti igeolvasás során Urunk tetteit szemlélhetjük, láthatjuk gyógyításait, szabadítását, és ezek erőt adnak. Jézus győzött a betegség, a bűn és a gonosz erői felett. Visszatekinthetünk a saját életünkben végzett munkájára, erőt meríthetünk mindabból, amit eddig elvégzett az Úr Jézus az életünkben. A korábbi szabadítás, bűneink megbocsátása jelzi, Ő ma is megteheti. Ahogyan a múltban megmentett, úgy ma is megteszi.

Istennek gondja van övéire, odafigyel arra, aki most épít, aki most kezdete meg a szőlőművelést, és még nem szüretelt, valamint a jegyben lévőre. Urunknak fontos minden gyermeke, semmitől nem akar megfosztani, ami jó, ami az Ő akaratával egyező. Tekintettel van ránk; mi mennyire nem tudunk odafigyelni egymásra, tele van a szívünk irigységgel. Mi azt mondanánk, nekik miért kell otthon maradniuk a harcból, miért csak én teszem kockára az életem? Isten azonban minden gyermekével törődik, velünk is. Ma is odafigyel ránk, mi csak keressük az Ő országát és igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak a számunkra. Ez a rend ma is működik.

A küzdelem folytatódik, az egyháznak nincs nyugalma, menekülnie kell (Jel 12,1-18). Már az Úr Jézus is menekült, mert a gonosz ellene fordult. Mindent megtett, hogy Isten mentő tervét megakadályozza. Jézus azért jött el a földre, hogy megmentse és az Atyához vezesse vissza a bűnös embert. A sátán ezt nem akarja.

Az asszony elmenekült a pusztába, az egyház a pusztában talál menedéket, ott éli meg a közösséget az Úrral. A puszta távol van a mindennapi élettől. Nekünk is szükségünk van a pusztába való kivonulásra. Bent a világban sebezhetők vagyunk, ott könnyen megtalál a sárkány. Ez a menekülés nem az élet feladását jelenti, hanem feltöltődést, Istenre való hangolódást, mert csak úgy tudjuk megállni a helyünket, ha bennünk van az ige, ha ismerjük az Úr terveit.

A gonosz itt van és támad, mindent megtesz Isten népe ellen, de János látja a győzteseket. Sátán legyőzhető. Hogyan? Nem emberi fegyverekkel, technikákkal vagy praktikákkal, hanem a Bárány vérével és a Róla való bizonyságtétellel. A gonosz fölötti győzelem eszközei a Bárány vére és a bizonyságtétel, az ige hirdetése. Más módon nem győzhetünk, csak így. A vér tisztít meg minden bűntől, és az ige tölt fel erővel és mutat utat a számunkra. A hirdetett igében nyilvánul meg Isten ereje, általa formálja újjá a szívünket és a gondolkodásunkat. Ne cseréljük le modern és népszerű megoldásokra, mert az igazi megoldás a Krisztusba vetett élő hit. 

Csak akkor győzünk, ha nem kíméljük életünket, hanem készek vagyunk az Úrért odaadni. Ma gyakran pont az életünk kímélése a legfőbb szempont, óvakodunk a veszélyes helyzetektől, pedig Urunk azt mondta, hogy aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig Őérette elveszti, örök életre menti meg.

A sárkány nem adja fel a harcot, nincs nyugalom, de van kegyelem. Az Úr megőrzi övéit. Hol? A pusztában, mert az a helye a gyülekezetnek. Ez azt jelenti, hogy nem a világgal összekeveredve, hanem attól elkülönülve van a mi életünk. A világ felé való bizonyságtétel, szolgálat a feladatunk.

Testvérek, menjünk bátran

1. Testvérek, menjünk bátran, hamar leszáll az éj, E földi pusztaságban Megállni nagy veszély. Hát merítsünk erőt A menny felé sietni, Nem állva megpihenni A boldog cél előtt.

2. A keskeny útra térünk, Ne rettentsen meg az; Ki elhívott, vezérünk, Tudjuk, hogy hű s igaz. Mint egykor Ő tevé, Most véle s benne bízva, Arcát ki-ki fordítsa A szent város felé.

3. Óemberünk ha szenved, Az jó nekünk, tudom; Ki vérnek, testnek enged, Az nem jár jó úton. A láthatót ne bánd, Csak rázd le, mi kötözne: Hadd törjön éned össze, Menvén halálon át.

4. Zarándok módra járva, Legyen kezünk üres; Csak terhet vesz magára, Ki pénzt, vagyont keres. Hadd gyűjtsön a világ, Mi tőle el se kérjük, Kevéssel is beérjük, Bennünket gond se bánt.

5. Az út el van hagyatva, Borítja sok tövis; nehéz emelni rajta Még a keresztet is. De egy út van csupán, Így hát előre bátran, Keresztül minden gáton, Hű Mesterünk után.

6. Úgy járunk itt, lenézve, Mint ismeretlenek; Sokan nem vesznek észre, Hangunk se hallva meg. De aki ránk figyel, Víg énekünket hallja. Szent reménység sugallja, Mit ajkunk énekel.

7. Ha botlanak a gyöngék, Segítsen az erős; Hordjuk, emeljük önként, Kin gyöngesége győz. Tartsunk jól össze hát, Tudjunk utolsók lenni, A bajt vállunkra venni E földi élten át.

8. Menjünk vígan sietve, Hisz utunk egyre fogy; Nap megy napot követve, S a test majd sírba rogy. Csak még egy kis tűrés! Ha Őt híven követjük: A láncot mind levetjük S vár ránk az égi rész.

9. Elmúlik nemsokára a földi vándorút, És az örök hazába, ki hű volt, mind bejut. Ott vár angyalsereg, Ott várnak mind a szentek, S az Atyánál pihentek, Megfáradt gyermekek.

Isten áldásával.