Méltó a megöletett Bárány!

A

 negyven év alatt Isten csodálatosan vezette népét, megtapasztalták jelenlétét és hatalmát, de próbákban is volt részük (5Mózes 8,1-20). A próba tulajdonképpen szívvizsgálat. A próba mutatja meg, mi van a szívünkben. Ez a próba gyakran valami fontos, megszokott dolog hiányát jelenti. Nincs kenyér, elfogy a víz, kimarad az áram, várni kell valahol, vagy nem intéződik el azonnal az ügyünk. Ilyen esetekben látszódik meg, ki van a szívünkben. Jézus, vagy még mindig én, a régi természetem? Jézus türelmes, szelíd, elhordozza a személyét érintő hiányokat. A régi természet nem szeret és nem is akar hátratételt elszenvedni, nem akar lemaradni, mindig a középpontba szeretne kerülni, és mindent meg kell kapnia. A régi természet azonnal zúgolódik, lázadozik, ha valami nincs, ahogy ez Izráel életében is végbement.

Azonban a próbát követően mindig szabadítást és gondoskodást tapasztaltak. Hányszor átélhettük már Urunk gondviselését, mennyi tapasztalat vall az Úr hatalmáról, mégis olyan hamar elveszítjük bizalmunkat, idegesekké, türelmetlenekké válunk. Merjünk bízni az Úrban, a hiány után jön a manna. Isten táplálja ma is övéit.

A próba célja rádöbbenteni őket az ige szükségességére. Mózes rámutat: a kenyérhiánnyal az igével való élésre hívja fel az Úr figyelmünket. Kenyér nélkül élhetünk, de ige nélkül nem. Mert ami a testünk számára a kenyér, az a léleknek az ige. A lélek energiaforrása Isten beszéde, és erre rendszeresen szükségünk van. Bizony, itt lepleződünk le, mert ha kevés idő jut bibliaolvasásra, vagy esetleg ki is marad, vagy nem megyünk istentiszteletre, nem leszünk idegesek, nem haragszunk meg. Ellenben ha a test tápláléka vagy megtervezett programunk elmarad, nagyon hamar elveszítjük békességünket. Igénk rámutat, hogy az ige az Úrral való közösség mindennél fontosabb. Jó, ha ezt így érezzük, ha az ige után vágy van a szívünkben, tehát nem kötelességből veszem kézbe a Bibliát, hanem lelki éhségem csillapítása végett. Az Úr Jézus a pusztában a kísértőnek idézi ezt az igét: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal, ami az Úr szájából származik” (5Móz 8,3).

Az ige tart karban és tart meg az Úr előtti alázatban. A kísértő mindig munkálkodik, különösen a jólétet használja fel a lagymataggá tételre és a Tőle való elszakadásra. Az Úr felkészíti népét arra az időre, amikor mindenük meglesz, kényelmesen élnek, véget ér a vándorlás, biztonságos határok védik őket a külső ellenségtől. Az anyagi javakban való bővelkedés nagy veszély, könnyen arra az álláspontra helyezkedhetünk, hogy mindezt mi hoztuk létre. Bizony, könnyen saját magunknak tulajdonítunk mindent. Elmarad a hála és a magasztalás.

A földi javakban való bővelkedés kiszorítja az Urat a szívünkből, elvégzi bennünk azt, hogy nincs már Istenre szükségünk, megvan mindenünk, a stabil háttér lehetőséget nyújt dolgaink elrendezésére, már nem az Úr a Pásztor, a Gondviselő, mindent megoldunk mi. Jó elcsendesedve végiggondolni, mire építek: az Úrra, vagy már magamra? Most még lehet javítani, még visszatérhetünk Hozzá. Mert a jólét nem adja meg azt, amire leginkább szükségünk van. Nem ad békességet és nem rendezi kapcsolatunkat az Atyával.

Miután a Bárány átvette a tekercset a trónon ülő kezéből, megkönnyebbülés szakadt fel a jelenlévőkből (Jel 5,11-14). Isten terve nem áll meg, mert ha az emberek, a magukat alkalmasnak tartók is alkalmatlannak nyilvánulnak, van alkalmas személy, és ez nem más, mint az Isten Báránya, Jézus. Minden emberi hatalom és tudás kevés Isten tervének megvalósításához, a gonosz feletti győzelemhez. Egyetlen ember sem tudja megoldani a föld, az emberiség problémáit, még ha sokan ebben a szerepben akarnak is majd a történelem során tetszelegni. Csak egyedül az Úr Krisztus a megoldás. A Benne való hit újít meg és ad új távlatot mindnyájunk számára. Urunk nyissa meg a szemünket mindezek meglátására, ragyogtassa fel előttünk Krisztus hatalmát, és könyörüljön, hogy Rábízzuk magunkat.

János látja a mennyei Istentisztelet csúcspontjaként a felhőtlen örömből fakadó dicsőítést. Itt most felszabadulnak az érzelmek, de ezek nem elborító jellegűek, nem önmagunk vagy mások ellen irányulnak, hanem a trón felé hömpölyögnek. A Bárányt és a trónon ülőt dicsőíti a menny világa. Minden lélek magasztalja a Bárányt tettéért. Ebből a jelenetből értjük meg, milyen semmihez sem hasonlítható jelentősége van a megváltásnak. Krisztus kereszten bemutatott áldozata páratlan, nincs hozzá fogható, mert életet, üdvösséget szerzett általa. Jézus kiontott vére által sokaknak szerzett megmenekülést, örök életet. A Bárány élete és halála győzelmet jelent minden pusztító és romboló erő felett. A könyv pecsétjeinek felnyitásával a teremtett világ elindul az újjáteremtés felé. Az egyház számára mindez reményteljes, nem a gonosz erők, hanem az Úr Jézus kezében van a világ és benne az ember, az egyház élete. Jézus keze a legbiztosabb pont, ott jó helyen vagyunk. Dicsőítsük és magasztaljuk Őt. Csatlakozzunk bele a mennyei istentiszteletbe.

Jöjj, mondjunk hálaszót

1. Jöjj, mondjunk hálaszót Hűszájjal és hű szívvel, Mert rajtunk itt az Úr Nagy csoda dolgot mível. Már anyaölben is Volt mindig gondja ránk. A sok jót, mellyel áld, Ki sem mondhatja szánk.

2. Dús kincséből az Úr Jó békességet adjon, :/: Hogy szívünkben a kedv Víg és derűs maradjon. Ne hagyja híveit Bú-bajban sohasem; A rossztól óvja meg Itt s túl ez életen.

3. Az Atyát és Fiút És a Szentlelket áldom; :/: A menny Urát, kiben Szent egybe forrt a három; Aki úgy szól ma is, Ahogy régente szólt, Nem változik: Az Ő, És az lesz, aki volt.

Isten áldásával.