Az egyetlen esély

Z

űrzavar uralkodik Izráel népe életében (Bír 17,1-13). Ez kitűnik ebből a megjegyzésből is: „Abban az időben nem volt király Izráelben, mindenki azt csinálta, ami neki tetszett” (6). De nyilvánvaló abból a babonás félelemből és kapkodásból is, ami a történet szereplőit jellemzi. Miért van mindez? Nem elsősorban a király hiányára vezethető vissza, hiszen azt követően is lesznek problémák, hanem az Úr ismeretének és a Vele való élő kapcsolat hiányára. Nem ismerik az Úr törvényét. Miért? Mert nem ismételgették, és nem vették komolyan. Nem magukat igazították Istenhez, nem, nekik csak olyan házi istenségre, olyan bálványra volt szükségük, ami megvédi őket. Jólétet biztosító intézménnyé alacsonyították az élő Istent. Kicsoda nekem az Isten? Hányszor minket is megkísért, hogy nem az Úr után vágyunk, csak szükségünk van valakire, aki megoltalmaz, aki elrendezi életünk szennyes dolgait. 

Tudniuk kellett volna mindazt, amit Isten kijelentett a törvényben: ne legyenek idegen isteneid énelőttem, és ne készíts magadnak bálványt. Ugyanígy a tíz ige határozottan kijelenti: ne lopj! Ez az anya nem az Úr előtt rendezi ezt a bűnt és problémát. Megijed és kapkod. Amikor eltűnik a pénz, átkot mond az anya, nem az Úrnak mondja el, és nem Tőle kér megoldást. A fiú az átkot meghallván megijed, és visszaadja anyjának az eltulajdonított értéket. A visszakapott pénzből bálványszobrot akar készíteni, így akarja ellensúlyozni az átkot. Az anyát is félelme mozgatja, fél a kimondott átok erejétől. Sajnos, ma is gyakran látni ilyen kapkodást, azt tapasztaljuk, hogy a félelem a mozgatórugó. Pedig bűneinkkel őszintén felkereshetjük az Urat, a megoldás nem az átok, és nem a bálvány készítése, hanem az őszinte bűnbánat. Ez az, ami hiányzik, nincs bűnbánat, a fiú nem látja bűnnek, amit tett, csak fél az átoktól. Az anya sem bűnként kezeli, nem viszik Isten elé, és nem kérnek Tőle bocsánatot.

A bűnt nem takargatni, vallásos cselekedetekkel ellensúlyozni kell, hanem megbánni. Az Úr Jézus vére törli el bűneinket, Ő kifizette halálával az árat. Ő rendezte, és így mi is csak Általa rendezhetjük életünket.

Jó odafigyelni, milyen nagy ereje volt már abban a korban a pénznek, a gonosz mennyire megkötözi általa az embereket. Már Sámsont is ilyen nagyságú összegért árulta el Delila. A pénz által és a pénzért sok mindenre képes lehet az ember. Csak akkor lehetünk szabadok tőle, ha az Úr országába tartozunk, és átéljük, Ő gondoskodik rólunk, ismeri minden szükségünket. Az Úr Jézust is pénzért árulta el Júdás. Menjünk Urunkhoz, kérjünk védelmet Tőle. Őrizze meg a szívünket, és végezze el, hogy Őbenne találjunk örökkévaló kincset és értéket. Ne a pénz motiváljon, hanem az Úr iránti szeretet. Az evangélium hirdetése nem válhat pénzfüggővé. De az életünk se váljon azzá, ne a pénz határozzon meg, hanem a kegyelem. Csakis az Úrral való élő kapcsolat által lehetünk boldogok, és élhetünk kiegyensúlyozottan.

Miká a házi oltár szolgálatára egyik fiát avatta fel. Miká egyre távolodik az Úrtól, nem Isten kijelentése szerint, hanem a maga elképzelése szerint akarja tisztelni Istent. Egyre messzebb és mélyebbre kerül.  Amikor a lévita megérkezik, úgy gondolja, jobb, ha lévitát alkalmaz, és ő elfogadja ezt a szolgálatot. A lévitának azonban nem az emberek vágyait, elképzeléseit kell kiszolgálni, hanem az élő Istent kell szolgálni. Istent szolgálni vagy embereket kiszolgálni nem ugyanaz. Az istentisztelet nem szolgáltatások háza, nem az a rendeltetése, hogy jól érezzük magunkat. Az egyház feladata az evangélium hirdetése, a kegyelem megjelenítése. Mindez a megtérés igéinek a felvállalását is jelenti. Merjük vállalni, hogy ma is megtérésre van szükség. Új életre, amit Jézusért kapunk, kegyelemből. Isten azt kéri, hogy tartsunk bűnbánatot, és nem arra buzdít, hogy tartsunk olyan alkalmakat, ahol a világ fiai is jól érzik magukat. Ne a világhoz, hanem az igéhez igazodjunk!
A megígért gyermek, Keresztelő János megszületett, öröm veszi körül (Lk 1,57-80). Örülnek a születésének, és örülnek Isten megtapasztalt irgalmának. A rokonok, szomszédok tudnak örülni az Erzsébet életében végbement csodának. Örülnek annak, hogy kapott áldást az Úrtól. Jó látni az együtt örülést, nem irigykednek, nem arról beszélnek, hogy miért nem én kaptam. Ehhez az örömhöz az is kellett, hogy Istennek is örültek, kapcsolatban voltak Vele. Akik Istent szeretik, azok a másikkal is tudnak együtt örülni. Isten munkája örömöt munkál bennünk.

Erzsébet nem engedi magát befolyásolni, ragaszkodik az Úrtól kapott névhez. Zakariás is megerősíti, Jánosnak kell nevezni. Zakariás nyelve is megoldódik, és elkezd az Úrnak énekelni. Isten dicsérete árad az újra megnyílt szájból. A hívő ember szája immár Istent dicséri, arról beszél, amit megtapasztalt, amit elvégzett benne az Úr. Ahogyan megváltozott Zakariás beszéde, úgy változtatja meg Isten munkája a mi beszédünket is, és vonja be a maga szolgálatába a nyelvünket is.

Nem önmagáról, nem is Erzsébetről, hanem Isten munkájáról énekel ez az apa. Olyan csodálatos, Istennek ad hálát. Fia születését nem kocsmában, és nem alkohollal, hanem Isten Lelkével feltöltekezve, az Úrnak énekelve ünnepli. A gyermek születése feletti örömöt nem világi, pogány, trágár énekekkel és nem alkoholos ünnepléssel fejezi ki, hanem a vendégek előtt vállalja hitét, Istenben való örömét. Lehet alkohol nélkül is ünnepelni és örülni. Nem mindegy, hogy mi töltünk magunkba valamilyen pótszert, vagy Isten Lelke tölti fel a szívünket. Adja az Úr, hogy mi is Szentlélekkel teljünk meg. Egészen más lesz az életünk, ha a Lélek tölt meg. Tisztává, örvendezővé, józan gondolkodásúvá válunk. Különösen az egyháznak kell különféle alkalmain bemutatni, hogy az örömhöz nincs szükség alkoholra, mert az Úr a mi örömünk. Szomorú, amikor az egyházi rendezvényen, az igehirdetést követően azonnal inni kell. Azt jelzi ez, hogy szomjas maradt a szívünk, nem kaptuk meg az igéből, amire szükségünk van. Nem ittunk az élő vízből.

Zakariás meglepő módon nem a fiáról kezd el énekelni, hanem már látja, hogy betelt az idő, és az Úr elküldte a Szabadítót. Még nem született meg Jézus, de a Szentlélek által látása van ennek az idős papnak. Látja Isten munkáját. Van-e látásunk? Van-e igei látásunk?

Erős Üdvözítőt támasztott nekünk az Úr, olyat, Aki meg tud szabadítani az ellenségtől. Az Úr Jézus meg tud szabadítani a gonosz minden munkájától, megkötözöttségétől. Éljünk úgy, mint akiknek van Szabadítójuk. Van Szabadító, van Kihez menni életünk minden problémájával. A legnagyobb nyomorúságban élőnek is van hová mennie.

Jézus születése által a felkelő fény ragyog fel számunkra. Nem kötelező sötétségben járunk. Világunk a technika, a jólét lélegeztetőgépére került, így egyetlen esélyünk Krisztus, Ő tud megvilágosítani, és egy újfajta, egy Tőle való életformára elsegíteni. Egyedül Ő képes erről a gépről levenni és életben tartani. Minden szinten egyetlen esélyünk a krisztusi életforma, az alázatban, egyszerűségben, mértékletességben, megelégedettségben megélt élet.

Ő igazítja rá lábunkat a békesség útjára, mind kicsiben, mind nagyban. Nélküle nincs békesség, amint azt látjuk is.

Egyedüli reményem

1. Egyedüli reményem, Ó, Isten, csak te vagy; Jövel és nézz meg engem, Magamra, ó, ne hagyj! Ne légy tőlem oly távol, Könyörülj hű szolgádon, Úr Isten, el ne hagyj!

2. Ha a nehéz időkben Elcsügged a szívem, :/: Vigasztalást igédben, Uram, te adj nekem! Ha kétség közt hányódom És mentségre nincs módom, Te tarts meg, Istenem!

3. A földön ha elvesztem Szerelmem tárgyait, :/: Maradjon meg mellettem Szerelmed és a hit; Csak azt el ne veszítsem, Mi benned, ó, Úr Isten, Remélni megtanít!

4. Földi jó és szerencse Mulandó, mint magunk, :/: De a hit drága kincse Örök és fő javunk; Hitünk áll rendületlen, Hogy Isten véd szüntelen: Élünk vagy meghalunk.

5. Uram, a nyomorultat, a gyöngét el ne hagyd, :/: Az árvát, elhagyottat Gyámolítsd te magad! A szegényt, ki remélve Csak reád néz az égre: Úr Isten, el ne hagyd!

Isten áldásával.