Dicsőség Istennek

A

 menekülés alatt is hűséges embereket a király megjutalmazza, nem felejti el szeretetüket, jóságukat, ragaszkodásukat (2Sám 19,32-40). Urunk is jutalomban részesíti azokat, akik végig megállják a nagy tusát, akik mindhalálig hűek lesznek. Nem elég elindulni, és addig az Úrral lenni, amíg minden rendben van, hanem végig ki kell tartanunk. A koronát azok kapják, akik az üldözés, szenvedés alatt is kitartanak Uruk mellett. Bár nemcsak az üldözés, hanem a nyugodt élet, a hívők megbecsülése, az anyagi biztonság is veszélyforrást jelenthet. Barzillaj kitartott Dávid mellett, amikor elmenekült Jeruzsálemből, de nem csupán hitvallás szintjén, hanem felvállalta őt és a vele levő népet a szükség idején. Gondoskodott róluk. Az igazi hűség nem elsősorban szavakban, hanem életvitelben, Krisztusnak és övéinek nehéz időszakban való vállalását is jelenti.

A király felajánlja ennek az embernek, hogy vele mehet, és majd gondoskodik róla. Gondtalan, arany életet kínál neki, de ő nem fogadja el. Nem akar a király terhére lenni. Nem él vissza Dávid szeretetével. Ez ma nagyon megszívlelendő. A hívő élet, a testvéri kapcsolat és szeretet nem azt jelenti, hogy a másikra csavarodom. A hívő testvér nem karó, akire rátekeredek. A tanítvány mindig igyekszik megállni a saját lában, minden gondját az Úrra veti, és tudja, Ő mindig gondoskodik. Az Ő kezében van a legjobb helyen az életem.

A király eltartást kínál Barzillajnak, de ő nem úgy gondolkodik, hogy milyen jó, felszabadul a saját költségvetésem, ha a király eltart, megmarad a saját pénzem, hanem úgy látja helyesnek, ha saját magát eltartja. Nincs rászorulva az állami kasszára, a király támogatására. Nem a pénz uralkodik fölötte, hanem ő tartja kézben az anyagiakat is Tud nemet mondani arra, amit felkínálnak. Nem fogadja el csak azért, mert adják. Ilyen szabadnak kell lennünk a pénz uralmától, ne az legyen a középpont, hanem mindig az Úr.

Az Úr mennyi lehetőséget ad, még a gonoszoknak is (ApCsel 12,20-25). Így volt Heródes király is, ismerte Jakab és János munkásságát, értesült Péter csodálatos szabadulásáról, de ez nem megrendíti, hanem gyilkosságra készteti. Így akarja megmutatni, hogy ő valaki. Olyan szomorú, amikor a világ szeretete, a hatalom megkeményíti a szíveket. Nyilvánvaló tényekkel szemben vakok maradunk, nem akarjuk meglátni Isten munkáját. Nem akart szembesülni a feltámadott Úrral ez a király, pedig Jézus kereste őt, és ha megtér, életet nyer. Hogy fogadom az Úr munkáját, hívó szavát? Meglátom, amikor keres, és komolyan veszem, vagy én is meg akarom mutatni, hogy Isten nélkül is vagyok valaki? Urunk adjon alázatos szívet, és tegyen érzékennyé az igére.

Heródesben ellenséges indulat van, de milyen van énbennem? Milyen indulat tölt fel: a Krisztusé, vagy a sajátom, a régi bűnös természet? Pál azt kéri, az az indulat legyen bennünk, ami a Krisztus Jézusban is megvolt. De valóban az van bennem? Mert a problémát mindig a saját örökölt indulatunk, természetünk okozza, azonban ehelyett az Úr a saját indulatát kínálja. Nagyon nyomokban lehet ma krisztusi indulatot látni a gyülekezetekben. Inkább a világ lelkülete fedezhető fel, mintsem az Úr bűnösöket szerető és mentő indulata.

A nép mennyire gerinctelen, mennyire saját érdekeit tartja szem előtt. A látszatbékességért mindent megtesz. Hazugságot mond, behódol. A nép felkiált: Isten szava ez, nem emberé. Mennyire lehet manipulálni a tömeget, és ez alól csak az élő Úrral való személyes kapcsolat oltalmaz meg. Aki tudja, hogy Jézus Úr, az nem hódol be földi uralkodóknak, nem élteti őket hazugul, személyes érdekből. Aki nem hajol meg Jézus Krisztus előtt, az térdet hajt zsarnokok előtt. Miért? Mert a Krisztus nélküli ember fél, csak a jelen pillanatot látja, és élete megmentése érdekében mindent megtesz.  Ha kell, hazudik, kiszolgálja a rendszert.

Azonnal megverte őt az Úr angyala. A nép dicsőíti, de Heródesnek el kellett volna utasítani, de ő a beszédével inkább kiváltotta belőlük a hódolatot. Nem lehet megakadályozni az embereket abban, amit mondanak, de rajtam múlik, hogy elfogadom vagy elutasítom a véleményt, a dicséretet.  Heródes nem mondta ki: nem illet engem dicséret, mert minden dicsőség az Urat illeti. Ő az Isten, én csak egy parányi ember vagyok. A trón sem jelent semmit, mert azt is Tőle kaptam. Ahol épp vagyok, az is az Úr kegyelmének köszönhető, ezért Neki tartozom hálával. Dicsőítsük Urunkat, életünkkel és mindazzal, amink van.

A népnek is meg kell látni: az ember nem Isten. A legnagyobb pompával bíró, a leghatalmasabb személy is csak egy féreg az Úr előtt. Soha ne a külsőre figyeljünk, hanem menjünk túl rajta, a belső tartalomig.

Heródes meg akarta akadályozni az ige terjedését, de Isten eltávolította őt az útból. Az igének ember nem szabhat határt, nem lehet az áradást megakadályozni. Heródes meghalt, az ige pedig növekedett és terjedt. Az Úr hatalmas. Kérjük, állítsa félre az igét akadályozó tényezőket, és adja meg, hogy ma is terjedjen és növekedjen. 

Barnabás és Saul egy új munkatársat visznek magukkal, János Márkot. Ő szemtanú, látta Jézust, hallotta is Őt. Így jelenléte hiteles bizonyságtételt jelent. Személyében Jézus tettei és tanításai érkeznek meg Antiókhiába. Ő is egy élő Biblia. Bizonyára fiatalként maga is több csodát átélt, találkozott meggyógyult emberekkel, és hallotta az Úr tanításait. Márk feladata továbbadni mindazt, amit átélt, amit személyesen hallott. Így azután az antiókhiai gyülekezet is összekapcsolódik hit által azokkal, akik látták és hallották Jézust. Valósággá válik számukra a földön munkálkodó Megváltó. És ez fontos, kell, hogy hallják Jézus történeteit, mert ezek nélkül legendává, elméletivé válna a hitük. Ma is lényeges: Jézus a földön járt, itt élt közöttünk, sokan látták és hallották Őt. Megtapasztalták szabadítását, halála valóságos halál, általa magára vette bűneinket. Valóságos a feltámadása is, élő Urunk van, Akit segítségül hívhatunk. Kegyelmét és hatalmát ma is meg lehet tapasztalni.

Adjatok hálát az Istennek

1. Adjatok hálát az Istennek, Imádkozzatok szent nevének! Hirdessétek dicséretét És minden jótéteményét! Beszéljétek a nép előtt Nagy csudáit, melyeket tött!

2. Néki vígan énekeljetek, Sok csuda dolgát dicsérjétek! Magasztaljátok szent nevét, :/: Kik szívből félitek őtet! Örvendjen azoknak szívek, Kik az Úrról emlékeznek!

3. Keressétek e kegyes Urat És az ő színét és hatalmát! Meggondoljátok dolgait, :/: Ne felejtsétek csudáit! Ítéletit hirdessétek, Melyek ő szájából jöttek!

4. Népét vígsággal ő kihozta, Választott népét vigasztalta. A pogányok tartományát, :/: Ezeknek adta országát, Mit kezükkel munkálkodván, Szerzettek volt ez országban.

5.  Ezt nékiek azért mívelte, Hogy gondjuk légyen törvényére, Hogy fogadják meg ő szavát, :/: Megtartsák parancsolatát, És örökké megőrizzék, Melyért dicséret Istennek!

Isten áldásával.