Növekedés

D

ávid utolsó szavait olvassuk, és ezek, amint az egész élete, Istenről szólnak (2Sám 23,1-7). Amit utoljára mond, és családjára, népére hagy, az Úr nevének dicsérete. Most is csak Istenről beszél, Vele van tele a szíve. Kiről beszélek egész nap? Mik lesznek majd utolsó szavaim? Jó lenne Istent dicsérő szavakat magam mögött hagyni. Olyanok lesznek utolsó szavaink, amilyen az életünk volt. Akinek Istenről szólt az élete, az utolsó szívdobbanásával is Róla tesz bizonyságot. Azonban Urunk kegyelmes, és megtörténhet az is, és ezt kérjük, hogy aki élete nagy részében nem az Úrról beszélt, mielőtt eltávozik a világból, ismerje meg Őt. A lator élete sem Istenről szólt, ám a kereszten Jézushoz fordult, így utolsó szavai a Megváltóról szóltak. Hozzá fordult, segítségét kérte.

Életműve mögött az Urat látja Dávid. Megvallja, hogy Isten emelte magasra. Nem maga érte el ezt a pozíciót, hanem Isten lehajolt hozzá a juhok mellé, és kiemelte. Ez a látás nagy alázatra utal, nem magát, hanem Istent látja, még élete végén is. Igen, mindent az Úrnak köszönhetünk, Ő emel fel. Különösen nagy csoda és mély hálára kötelez, hogy bűnös életünk mellé hajol le. Lenyúl a magasból, és kiemel a sárból és az iszapból. Nem hagyja, hogy elvesszünk. Áldott legyen érte az Ő neve!

Dávid számára Isten élő valóság, beszélgetett Vele. Egész életében személyes kapcsolatban állt Istennel, mintegy forródrót működött Isten és Dávid között. Énekei is ezt támasztják alá. Szinte mindig beszélgetett Istennel. Mi is lehetünk az Úrral élő és állandó kapcsolatban. A hívő élet lényege az állandó kapcsolat, a beszélgetés. Az Úr mindig várja, hogy időt szakítsunk Rá, sőt, Ő azt akarja, hogy állandóan folyjon információcsere köztünk és Őközte.

A király vallja, hogy mid van, amit nem kaptál volna. Minden javam, minden örömöm Tőle származik. Meg kellene ezt is látni, mindenünk Tőle származik. Ajándékba kaptuk, azért, hogy ezekkel is Őt dicsőítsük és országát munkáljuk. Aki ezt felismeri, az hálás szívvel köszöni meg mindenét az Úrnak. Van-e hála a szívemben?

Derbé volt az első missziói út utolsó állomása, innen visszaindultak az anyagyülekezetbe (ApCsel 14,21-28). Oda, ahonnan Isten Szentlelke kibocsátotta őket. Nekik is szükségük van feltöltődésre. Nem lehet egy lendületből az egész világot megtéríteni. Pál pedig figyel az Úrra, engedi, hogy a Lélek vezesse. Az Úrnak való szolgálat nem verseny, nem arról szól, ki teljesít nagyobb távot, hanem minőségről szól. A lényeg: az élő igét, a drága jó hírt továbbadni. Pál mindenütt az evangéliumot adta tovább. Nem igazodott sehol a helyi elvárásokhoz, ő az Úr Jézus nagykövete, és mindig Isten országáról beszél. Annak szépségét, erejét és hatalmát ismerteti meg az emberekkel.

Visszaindultak, és felkeresték azokat a helyeket, ahol jövetben megfordultak. Lisztrában bátorítják a tanítványokat, hogy maradjanak meg a hitben. Nem volt könnyű, hiszen Lisztrában megkövezték Pált, a tanítványokra is nehéz élet várt. Azonban sokat jelent számukra Pál látogatása, mert megismerik belőle a krisztusi lelkületet. Micsoda hatással lehetett rájuk, amikor Pál újra megérkezett, mert azt várták, hogy elkerüli Lisztrát, hiszen ki akarna ismét odamenni, ahol majdnem megölték. És Pál megy, de nem bosszút visz a szívében, hanem Krisztus szeretetét. Mennyivel másabb ez az indulat, mint ami addig uralkodott városukban. 

Hatalmasan munkálkodik az Úr, hiszen Pál magukra hagyja az újszülött közösségeket, nem pátyolgatja, tutujgatja őket. Rábízta ezeket a tanítványokat a Szentlélekre, és az Ő segítségével megtanulnak önálló hívő életet élni. Sok erőt jelenhet számukra a sánta meggyógyulása, ahogyan ő azonnal talpra ugrott és járt, úgy kell hitben a gyülekezetnek és talpra állni, és Krisztus erejével járni. Sokan elvárják a dédelgetést, pedig nem erről szól a tanítványság, hanem arról, hogy önállóan éljem meg az Úrral való kapcsolatomat. Ezek az emberek megszülettek a Szentlélek munkája által, és most elkezdenek növekedni. Nem elég megszületni, növekedni kell. Ennek a feltétele a táplálkozás és a gyakorlás. A csecsemő táplálkozik, majd maga is próbálkozik, megfordul, felül, feláll, majd elindul és jár. A lelki élet is ilyen növekedésről szól.

Sok nyomorúságon át kell bemennünk az Isten országába. Erről nem szeretünk hallani. Úgy gondoljuk, aki hitre jutott, azt elkerüli a nyomorúság, a próba. Azt látjuk, hogy nem így van. Hamis képzetek helyett figyeljünk mindig az Úr szavára. És az ige azt mutatja, hogy az első tanítványokat is azonnal bántalmazták, támadták. És ez normális, hiszen aki Krisztusban van, az új teremtés, az már Jézust szereti. Mivel Jézust szereti, és nem a világot követi a tanítvány, a világ gyűlölni kezdi, sátán támadja. Erre számítanunk kell, mert egyébként elcsüggedünk. Ne hamis reményeket tápláljunk, hanem lássuk meg a valóságot. De nem azért hív ki minket a világból az Úr, hogy majd visszatérjünk bele. Nincs itt maradandó városunk.

Közülük választottak olyan személyeket, akik alkalmasak voltak hitben tovább segíteni a gyülekezetet. Imádkoznak és böjtölnek, minden jelentősebb lépést közösségi ima előz meg. A gyülekezet együtt imádkozik, keresi az Úr akaratát. Keressük mi is imádban az Úr személyes akaratát. Ne rutinból cselekedjünk, hanem engedjük vezetni magunkat.

A visszafelé vezető úton is az igét hirdették. Az ige áll a középpontban. Ez nem gyülekezetnövelő program, nem különféle módszerek, technikák kapnak szerepet, hanem Isten igéje. Ami történt, az mind az ige hirdetése által ment végbe. Elég csak a Lisztrában meggyógyult sántára gondolni. Hallgatta az igét, és általa hit támadt a szívében, és ez a hit tovább segítette az engedelmesség felé, aminek nyomán meggyógyult a lába.

Amikor visszaérnek, beszámolnak a gyülekezetnek, de nem magukról, fáradságukról, szenvedésükről beszélnek, hanem Isten munkájáról. Isten nagy dolgokat cselekedett, minden Róla szól, és Róla kell, hogy szóljon az életünkben is.

BÍZOM BENNED, URAM JÉZUS

1.  

Bízom Benned, Uram Jézus,

Benned bízom egyedül,

Kit kegyelmed árja hordoz,

Az bizton üdvözül.

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

2.  

Mint a pásztor gyenge bárányt,

Úgy vezet folyvást kezed,

S annak, aki Rád tekint csak,

Elesni nem lehet.

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

3.  

Gondot is viselsz Te rólam,

Hordod minden terhemet,

Hogyne bízna szívem Abban,

Ki engem úgy szeret!

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

4.  

Bízom Benned, Uram Jézus,

Add, hogy mindig így legyen,

Bízzam Benned, bármi érjen,

És bízzam szüntelen!

Bízom Benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága, hű Megváltó,

Én bízom Benned, Uram Jézus,

Igéd biztat reá.

Isten áldásával.