Öröm az Úrban

A

 harc nem kerülhető el, azonban az Úr felkészíti rá Dávidot (2Sám 18,1-18). Sok csatát megért már, ez a mostani azonban más és nehezebb, mint az eddigiek. Miért? Mert a saját fia támadt ellene. Ellensége lett a saját háza népe. Urunk is beszélt arról, hogy aki Őt követi, annak fel kell készülnie ilyen eseményre is. Megtörténhet, hogy a saját házunk népe válik ellenségünké, Jézusért. Hányan élték át, különösen zsidók, akik megismerték Jézusban a Messiást, és a családjuk erre kitaszította őket. Amikor megszereti valaki az Úr Jézust és Neki szenteli az életét, nem értik meg ezt azok, akik még csak vallásosak, de nem teljesen az Úré a szívük. Mert azt még elfogadják, ha hisz valaki, de amikor tanítvánnyá válik, problémákat okoz. Úgy élni, mint Jézus, összeütközést hoz. Mert hívőnek könnyű lenni, a nehezebb a tanítványi élet. Harc nélküli tanítványságra ne számítsunk, nincs ilyen. Ha valóban az Úré vagyok, a gonosz támadni fog, de nem kell félni, mert az Úr hatalmasabb minden ellenségnél. Jézus legyőzte a gonoszt.

Dávid kíméli Absolont. A lázadót is fiának tekinti, nincs bosszú a szívében. Mi van a szívünkben? Megbocsátás vagy bosszú? Mert a megbocsátás az, ami épít. Életet ad és előrevisz. Jóábot azonban a személyes bosszú vezérli, képtelen megbocsátani, és így nem veszi komolyan a király parancsát. Amíg a szívünk nem tisztul meg, amíg a bűn uralkodik bennem, képtelen vagyok azt tenni, amit  a Király kér. Jézusnak megtéretlen szívvel képtelenség engedelmeskedni. A régi természetű szív nem akar Isten szava szerint cselekedni, meg nem is tud. Az Úr újjáteremtő munkájára van szükségünk, arra, hogy megtisztítsa vére által az életünket. A Tőle kapott új természet válik képessé a megbocsátásra, az ige szerinti életre.

Amíg nem az Úré az életem, teher az ige, nyűgnek érzem. Amikor élő kapcsolatba kerülök Vele, minden megváltozik. Az Úr szava már táplálékká válik, amire szívemből vágyakozom, amit egyre jobban szeretnék megismerni. Nem elég, hogy én szólok az Úrhoz, hagyjam Őt is szóhoz jutni. A Biblián keresztül beszél velünk.

Szakaszunk végén megláthatjuk Absolon lázadásának az okát. Önmagát imádta, magának akart nevet szerezni, magyarán akart lenni valaki. Meg akarta mutatni, hogy ő is ér annyit, mint az apja, sőt, még többet. Nem tudta elfogadni a helyét, kivárni Isten döntését. Ő akart bizonyítani. Amikor mi akarjuk megmutatni, mit tudunk, mennyit érünk, az mindig rosszul végződik. Nem magunknak kell nevet szerezni, hanem azért vagyunk a világban, hogy az Úr nevét ismertté tegyük az emberekkel. Jézus nevét állítsuk oda, mert Ő a Megtartó.

A Szentlélek Isten óriási léptekkel halad előre (ApCsel 11,1-18). Az első gyülekezet tagjai képtelenek tartani Vele a lépést. A régi életük szokásai még fogva tartják őket. Úgy gondolják, a Krisztus csak a zsidóké, ehhez keményen ragaszkodnak, és amikor meghallják, mi történt Cézáreában, vitatkoznak Péterrel. Olyan nehezen tudják meglátni, hogy Isten országa nagy erővel nyomul előre, új korszak kezdődött, a kegyelem ideje, a pogányok korszaka. Az evangélium átlépi az eddigi korlátokat, ledönti a falakat és eléri a szíveket. Az egyház Isten munkája, ajtaja nyitva van minden nép és minden ember előtt.

Hol tartok én? Bírom-e a tempót a Szentlélekkel, vagy én is értetlenkedem? Mert a Lélek nem áll meg, nem elsősorban szervezetet hoz létre, hanem embereket támaszt új életre. Ez az élet a teljes személyiségüket, eddigi életmódjukat megváltoztatja. Ma is erre törekszik. Isten Lelke nem egy felekezetet istápolgat, benne megtéretlen emberekkel, hanem Ő az embereket veszi célba. Szíven akar találni az igével, mert a változást az ige viszi végbe.  Benne van az élet, és ha bejut a szívbe, ott megfogan és gyümölcsöt terem.

Péter bizonyságot tesz mindarról, amit átélt. Elmondja, hogy ő is másképp vélekedett, eszében sem volt pogányokhoz bemenni, de az Úr meggyőzte, megváltoztatta a gondolkodását. Ez a nagy dolog, amikor az Úr meggyőz, és már másképp látjuk az embereket vagy az adott témát. Engedjük magunkat Jézustól meggyőzni, legtöbbször az a baj, hogy nem engedjük, mert mi mindent jobban tudunk.

Vegyük észre, hogy nem vallásról van elsősorban szó, nem azért küldi Pétert a Szentlélek, hogy egy új vallási közösséget hozzon létre. Itt nem létszámnövelésről van szó, hanem az örök életről. Kornéliusz is megértette, hogy nem klubot kell váltania, hanem eljutni az üdvösségre. Az üdvösség Jézus által van, kegyelemből. Ezért kell hallania az Úrról, az Ő életéről és munkájáról. Hallani kell a keresztről, mert nélküle nincs üdvösség. Ma is az üdvösségről van szó. Olyan könnyen megfeledkezünk erről. Nem az a lényeg, hogy valaki egy felekezet tagja legyen, hanem arról, hogy megismerje az Üdvözítőt, és átélje Isten drága kegyelmét.

Olyan igét kell hirdetni, ami által megtérésre jutnak az emberek. És Péter a Szentlélek által olyan igét hirdetett. Jézust állította eléjük. Pál sem akart tudni másról, csak Jézusról, és Róla is, mint megfeszítettről. Milyen igét hirdetek? Mit hirdetek egyáltalán?

Az ige nyomán árad a Lélek. Megnyílnak a szívek, új élet kezdődik Cézáreában. Péter felismerte, hogy nem akadályozhatja Istent, ha Ő a pogányok számára is megadja a Szentlélek ajándékát, az egy új korszak kezdete, ennek örülni kell. Mert így Krisztusban egy új világ kezdődik, egymásra találhatnak a népek, békesség lehet. Jézus nélkül azonban mindez elkerül bennünket. Ahol jelen van a Szentlélek, ott valóban egyetértés van. Mert látják a Lélek munkáját, és így nincs torzsalkodás, csak öröm. Öröm az Úrban. Mert amikor lelkek születnek újjá, ott mindig öröm van. Van-e öröm a szívemben az Úr munkáját látva? Örülök-e, amikor valaki hitre jut és újjá lesz az élete?

 ÚJ SZÖVETSÉGED ELFOGADOM

1.  

Új szövetséged elfogadom,

Magam egészen odaadom,

Nem tartok semmit, legyen Tiéd,

Félelmeimtől irgalmad véd!

2.  

Áttört kezedbe kezem teszem,

Ne engedd, kérlek, ha elveszem.

Láncolj magadhoz örökre már!

Nincsen itt részem, nincs, ami vár.

3.  

Hű lenni nékem, tudom, nehéz,

De szívem, lássad, hű lenni kész.

Járva az utat, ha botlanék,

Emelj magadhoz keresztedért.

Isten áldásával.