Egyenes út

M

ilyen jó Istenünkről énekelni, tesz vallást a zsoltáros (Zsolt 147,1-20). Valóban így is gondoljuk? Énekelünk az Úrról egyfolytában? Ha nem is mindig hangosan, de szívünkben Róla és Neki énekelünk? Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, Rá kell tekintenünk. Akkor tudjuk dicsérni, ha Vele van tele a szívünk,  és ismerjük Őt. Ismerni kell Lényét és tetteit, ezek váltanak ki örvendezést belőlünk. Azt is jelezi ez, hogy a zsoltáros Istennel foglalkozik, Rá figyel, és nem az emberekre. Az örvendezést, a hálaéneket a másokra való figyelés kiűzi a szívünkből. Ha nem másokra figyelünk, akkor pedig magunkkal vagyunk elfoglalva, fontos, mi ér minket.

A zsoltáros elmondja, miért is dicséri az Urat. Úgy ismeri, mint a megtört szívűek gyógyítóját. Ez egy személyes bizonyságtétel. Ő odavitte életét az Úrhoz, és megtapasztalta, hogy Ő valóban meggyógyítja a megtört szívet. Egyedül csak Ő képes rá. Mennyi minden megtöri a szívet, de igazán az a jó, ha a bűnbánattól törik meg. Ha felismerem, milyen nyomorult is vagyok, a bűn jelen van a szívemben, és semmit sem tudok tenni ellene. Ez a kérdés: látom-e bűneimet? Ha igen, hova megyek velük? A zsoltáros az Úrhoz megy. Tőle várja a gyógyulást, és meg is kapja. A bűnbánó szívet szereti az Úr. Ilyen szívvel jövök Hozzá? Könnyebb mindig mást felelőssé tenni, de az nem old meg semmit. A megoldás az őszinte magamba nézés, bűneim felvállalása és a kegyelem utáni vágyakozás.

A világ és benne mi is sebeket osztogatunk. És ezeket nem mindig tudjuk kezelni. A lelki sebeinkkel Megváltó Urunkat kereshetjük fel. Ő be tudja ezeket is kötözni. Az Ő sebei által gyógyul a mi életünk. Dicsőíti az Úr erejét és nagyságát, mert megtapasztalta a saját életében. Mi is megtapasztalhatjuk az Úr erejét, amitől nem kell félni, mert nem rombolásra, bántásra, hanem építésre és gyógyításra használja.

Mennyire más az Úr, mint az ember. Másban gyönyörködik; mi szeretünk az emberi alkotásokban gyönyörködni, büszkék vagyunk eredményeinkre, emberi erőforrásainkra, Isten nem ezekben leli örömét. Nem a profi versenyek győzteseit figyeli, nem is a katonák erejében, technikájában leli kedvét, nem ezekre épít. Istent az istenfélő emberek örvendeztetik. Rájuk építi országát. Kik az istenfélők? Akik Rábízzák életüket. Akik már nem a maguk kedvtelését keresik, nem ők vannak a középpontban, hanem engedelmesen hallgatnak Istenre, és Neki szolgálnak. Azokra épít az Úr, akik teljes szívvel bíznak Benne. Nem a nagy erő, hanem az alázatos szív, az élő hit viszi előre Isten országát.

Egy konfliktusnak tűnő helyzetről olvasunk, de végül is nem az volt, mert Pál az igazságot képviselte (Gal 2,11-14). És a tanítványok között az igazság, Krisztus akaratának képviselése nem okozhat konfliktust. De ha mégis, akkor megtalálhatjuk a kezelés megfelelő módját. Mi az? Az igazság őszinte kimondása és vállalása. Bár ezt mi nem nagyon szeretjük. Azonban csakis ez visz előre.

A probléma lényege: Péter apostol Antiókhiában pogány gyülekezetben járt, jól elvolt közöttük, elfogadta őket úgy, amint voltak. De amikor Júdából zsidó-keresztyének érkeztek, átállt közéjük, már nem vállalta a pogányokból lett testvéreket, mert arra figyelt, mit szólnak mások ahhoz, ha ő közösséget vállal ezekkel. Másokra figyelt, ahelyett, hogy azt tartotta volna szem előtt, mit szól hozzá az Úr Jézus. 

Nagy kísértés, hogy mi is másokhoz igazodunk, nem akarunk kilógni a sorból, és úgy viselkedünk, cselekszünk, ahogy az akkori többség teszi. Nekünk azonban mindig Jézus a mérvadó. Az a lényeg, Ő mit szól hozzá.

Péter magatartása megtévesztette Barnabást is, ő mégiscsak a tizenkettő közé tartozott, hát biztosan tudja, mi a helyes. Könnyen megtéveszthetünk másokat. A magatartásunk másokra is hatással van. Azonban Pál nem megtéveszthető. Ő világosan látja, ez nem helyes, ez nem evangélium szerinti viselkedés. És meg is meri mondai, a nagy Péternek, hogy ez így nem jól van. Azért lényeges ez, mert Péter példa volt, úgy, ahogyan egy előrébb járó hívő, vagy egy lelkész, presbiter és gondnok is példa. Ha valaki lát minket, kö9nyen mondja, ha ő úgy cselekedett, akkor én is tehetek úgy. Mert egy lelkész vagy gondnok már csak tudja.

Szükségünk van világos igei látásra, és az Úr Jézus helyes, minél jobb megismerésére, és akkor tudunk majd jól dönteni. Nem az lesz már a mérvadó, amit egy-egy ismert személy tesz, hanem, amit az Úrtól látunk. Ez a szakasz is bizonyítja, hogy még egy ismert hívő is egy adott helyzetben dönthet rosszul, ezért mindig Jézus a minta.

Az evangélium szerinti élet egyenes út, nincs benne bukkanó, kiskapu, hanem nyílt és őszinte. Amilyen az ezen az úton előttünk járó Jézus is. Ez az út keskeny is, ami jelzi, nincsenek mellékutak, és nem fér el rajta a világ szellemisége, sumákolása. Itt mindig Isten igéje a lámpás. Rajtunk áll, hogy akarunk-e ennek megfelelően élni.

Jöjj, királyom, Jézusom!

1. Jöjj, királyom, Jézusom! Szívem, íme, megnyitom. A gonosztól óvj te meg, Meg ne

rontson engemet.

2. Véreddel, mely el-kifolyt, Mosd le rólam, ami folt; Élet útját megmutasd, Én meg nem

találom azt.

3. Gyógyítsd meg sok nyavalyám, Enyhíts szívem bánatán; Kétség, gond ha gyötrenek,

Biztasd nádszál hitemet.

4. Van hatalmad rá, tudom, Míveld, édes Jézusom: Hit, remény és szeretet Töltse be a

szívemet.

5. A keresztet te adod, Adj hozzá alázatot: Hordjam olyan csendesen, Mint egykor te,

Mesterem.

6. Majd ha véget ér a harc S megpihentetni akarsz: megragadom jobbodat, S mennyor-

szágod béfogad.

Isten áldásával.