Rehabilitáció

D

ávid élete sem járt mindig magasságokban (Zsolt 142,1-8). Igaz, már gyermekként az Urat szolgálta, Isten kiválasztotta, majd felkente népe királyává. Azonban a trónra lépésig hosszú idő telt el. És ez az időszak sok nyomorúságot hozott a számára. Saul király féltékeny lett rá, amikor csak tehette, az életére tört. Dávidnak menekülnie kellett. A zsoltár a barlangban töltött időszak alatt született. Ez azt jelzi, hogy Dávid menekülése idején is az Úrban bízott, tartotta Vele a kapcsolatot. Aktív volt az imaélete. Érezzem magam elszigeteltnek és magamra hagyottnak, az Úr nem hagy magamra. Mindig és mindenhol elérhető, csak kiáltani kell. Ő mindig kéznél van, de megszólítani, imádságban beszélgetni Vele nekem kell.

Ismeri az Urat, és ebből merít erőt. Tudja, hogy Isten előtt ismeretes az élet alakulása. Ismeri azt az utat, amit ő nem lát még. Igen, Isten tudja a kiutat, amikor mi szorult helyzetben vagyunk, amikor úgy látjuk, nincs szabadulás. Dávidot is elfogta a csüggedés, nem látott megoldást, úgy tűnt, Saul legyőzi őt. És ebben a helyzetben az Úrhoz kiált, és megbizonyosodik: Ő ismeri a kivezető utat. Nem kell félni, mert Istennél van megoldás. Hányszor átéljük mi is, senki sem akar észrevenni. Nagyon nehéz időszak ez, azonban a csüggedés helyett figyelhetünk az Úrra. Ő mindig észrevesz. Soha nem hagy figyelmen kívül, nem megy el mellettünk észrevétlenül. Neki fontos vagy, szeret, törődik veled. Mindez akkor is így van, ha ezt nem látod, nem érzed. Honnan tudjuk? Az igéből. Az Úr szava arról tesz bizonyságot, hogy az Úr meghallgatja a Hozzá fordulókat. Isten törődik az övéivel, akkor is, amikor az emberek elfordulnak tőlünk. Dávid is megtapasztalta, amikor Saul király udvarában nem volt kívánatos, kevés ember foglalkozott vele. De Isten nem igazodott a király döntéséhez, Ő továbbra is Dávid mellett állt. Az Istentől való elhívást a király szava nem írhatta felül. Így van ez ma is, ha az Úr elhívott a maga követésére, azt senki nem törölheti.

Dávid elesettségében, tehetetlenségében az Úrtól kér segítséget. Tisztában van azzal, hogy ő képtelen megoldani a helyzetet, de Istennél van megoldás. Igen, Nála mindig van megoldás. Az Úrhoz való kiáltás azt is jelzi, nem emberi eszközökhöz fordul az Úr gyermeke. Dávid nem öli meg Sault, amikor kiszolgáltatott helyzetben rátalál. Nem akarja a maga kezébe venni a dolgokat, kivárja Isten idejét. Ez is fontos, tanuljunk meg az Úrra várni, és engedjünk vezetésének, akkor is, amikor emberileg volna más lehetőség is. Dávid nem az emberi, hanem az isteni megoldást választotta. Így tiszta maradt a keze, az élete. És eljött az a nap, amikor megtapasztalhatta Isten szabadítását.

A feltámadott Úr megvendégeli tanítványait, és ők közben rádöbbennek: Jézus van velük (Jn 21,15-19). Az Ő közelsége, a kenyér megtörése jelezte, hogy az Úrral van dolguk. Igen, az Úr utánunk jön mélységeinkbe is. Megkeres, ha visszazuhantunk a régi életbe, amikor reménytelennek látjuk életünket. Odajön és táplál, az ige kenyere, ami megmutatja: Ő van itt. Amikor az igével élünk, megtapasztalhatjuk Urunk jelenlétét, szeretetét és irgalmasságát. Igéjén keresztül hirdeti, veletek vagyok, új kezdetet adok. Ez a jelenet megmutatja, az Úr újrakezdi velük. Megbocsátotta hűtlenségüket, gyávaságukat, számít rájuk.

Jó látni, hogyan lelkigondoz az Úr Jézus. Péter lelki válságban volt. A tanítványok nehezteltek rá, és nem tudta, hogy az Úr hogyan is tekint rá. Most ott van mellette, Vele együtt eszik, de Jézus nem rohanja le azonnal, és nem is olvassa fejére vétkét. Nem érzékelteti, na, látod, megmondtam. Mi olyan nagyon szeretjük a másik fejéhez dörgölni hibáit, vétkeit. Az Úr nem teszi, tanulhatunk Tőle. Az is érdekes, azt sem kéri, most azonnal valld meg tagadásod, és térj meg.

Miután ettek, Péterhez fordul, csak vele foglalkozik. Ezt is jó látni, csak azzal foglalkozik külön, akinek megerősítésre van szüksége. Név szerint kérdez, de azt érdemes megfigyelni, hogy a régi nevét használja Jézus. Ezzel rámutat: nem vagy most az, amit a neved jelent. Meg kell látni, nem volt kőszikla. A régi ember volt, Simon, aki nagyon is ingatag. Amikor lemaradunk az Úrtól, elveszítjük magbiztosságunkat. A tanítvány szilárdságát az Úr adja, Ő a kőszikla.

A kérdés a Jézus iránti szeretetére vonatkozik. Azonban nem egyszerűen az a kérdés, szereti-e Jézust, mert ez vitán felül áll. Jobban szereti-e Őt, mint a többiek? Mert korábban pont azt erősítgette, Ő jobban szereti az Urat, mint a társai. Azok mind elfutnak, de ő lepipálja őket, és hű marad mindhalálig. Azonban ez nem sikerült. Mert  nem is sikerülhet, amikor magunkban bízunk.

Péter érti a kérdést, válasza jelzi: tudod, hogy szeretlek, olyan emberi módon, olyan tőlem telhetően. Lehet, hogy a többiek jobban szeretnek, de már nem ez a lényeg nekem. Te tudod, hogy szeretlek, ismered a szívem, és ezt nem kell bizonygatnom senki előtt. Az Úr iránti szeretetünk minősége nem a hangos, érzelgős vagy látványos megvallásoktól függ. Az Úr ismeri a szívünket, Neki nem kell fogadkoznunk, bizonygatnunk. Az a lényeg, az Úr tudja, hogy szeretem.

Ezt a kérdést nekünk is meg kell hallanunk: szeretsz-e engem?! Valóban szeretem az Urat? Jó ezt csendben végiggondolni. Hiszen olyan könnyen elsekélyesedik még a szeretetünk is, sőt, ki is hűlhet. Időnként meg kell újítani. Mitől újul meg? Ha figyelem az Urat, és minél több időt Vele töltök. Minél erőteljesebben nézem a Golgotát, és látom az értem megfeszített Jézust, szívemben felgerjed a szeretet. Nem tudom nem szeretni Azt, Aki így szeretett.

Péter elszomorodik, amikor harmadszor is megkérdezi az Úr, szeretsz-e engem. Neki is át kell élnie, amit az Úr átélt, amikor háromszor megtagadta. Most háromszor vallja meg szeretetét. A megvallás után jön a rehabilitáció, legeltesd az én juhaimat. Az Úr helyreállítja tanítványságát, és feladatot bíz rá. Egy tagadó is újrakezdheti, az Úr kegyelme által megbízhatóvá válik. Jó ezt látni, nem taszít el magától, új esélyt ad. Péter él is vele.

A rehabilitáció azt fejezi ki, ismét Péter lesz, a kőszikla. Sőt, mostantól válik igazán azzá. A múlt le van zárva. A feltámadott Úr nem emlegeti ezt fel többé. A bűn el van törölve. Ilyen Urunk van. Mi is így rehabilitáljuk a vétkezőt, a visszaesőt. A múltat töröljük el, ahogyan nekünk is eltörli az Úr.

Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség

1. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség, Szentháromságban ki vagy egy Istenség.

Csak téged illet minden tisztesség, Mert téged ural az egész föld s ég.

2. Imád a nagy ég ő teljességével, Mondván: szent, szent, szent az Úr felségével! Tel-

jes a föld s ég dicsőségével, Seregek Ura erősségével!

3. Imád a földnek kiterjedt nagysága, Mind e világnak nagy hatalmassága; A sok népek-

nek minden országa, Roppant táborok sűrű sokasága.

4. Imád téged a napnak fényessége, Az éjszakának titkos setétsége; Imád a holdnak ő

teljessége: A csillagoknak szép ékessége.

5. Imád a tenger s a vizek folyása, A sok hegyeknek magas fennállása; Minden szelek-

nek széjjeloszlása S a madaraknak ékes szólása.

6. Imádlak én is téged, Teremtőmet, Gondviselőmet és Idvezítőmet, Megszentelőmet s

erősítőmet: Én Istenemet, egy Segítőmet.

7. Imádlak téged, Urát kezdetemnek, Urát végemnek s egész életemnek, Fő szerző

okát a természetnek, Halálnak Urát és kegyelemnek.

8. Imádlak téged, egyedül Uramat, Nem vetem másban én bizodalmamat; Mikor imád-

lak, halld meg én szómat, Írd be könyvedbe hódolásomat.

Isten áldásával.