Mint aki látja a láthatatlant

M

ai zsoltárunk utat mutat számunkra, mivel elmondja, hogy csüggedés esetén mit is tegyünk (Zsolt 102,1-29). Azért is jó a zsoltárokat olvasni, mert bennük hozzánk hasonló embereket látunk, akiknek ugyanúgy megvannak a problémáik, mint nekünk. Ők se járnak állandóan magaslaton, hanem vannak mélységek is az életükben. Szerzőnk is mélységeket tapasztal, nehéz helyzeten megy keresztül, és reménytelennek látja dolgait. A csüggedés telepszik szívére, de nem engedi, hogy ez lenyomja, hanem harcol ellene. Mi gyakran kiszolgáltatjuk magunkat érzelmeinknek, hangulatunknak, pedig lehet küzdeni ellenük. Ne engedjük, hogy egész napunkat a rossz hangulat, a pesszimizmus határozza meg, hanem tudatosan küzdjük ellene.

A zsoltáros megmutatja, hogyan küzdhetünk. Először is rádöbben, hogy nincs egyedül, vele van az Úr. Így azután neki lehetősége van arra, hogy másképp élje meg a nehéz pillanatokat, mint azok, akik nem hisznek, akiknek nem az Úr a támaszuk. Látszik-e, hogy mi az Úrhoz tartozunk? Másképp kezeljük-e problémáinkat, mint azok, akik nem hisznek, akik nem ismerik Istent, és nem olvassák a Bibliát? Gyakran azt látni, hogy a hívők életében sem látszik másféle megoldás. Ők is gyakran elkeserednek, kapkodnak, maguk akarnak megoldani mindent, vagy kiborulnak.

Milyen megoldást mutat a zsoltáros? Az imádságot. Bármilyen nehéz is legyen az életünk, imádkozni mindig és mindenhol lehet. Pál apostol azt írja: „szüntelenül imádkozzatok” (1Thessz 5,17). Bárhol felemelhetjük a szívünket, és így kapcsolatba kerülhetünk az Úrral. Az imádkozás azt jelenti, hogy összeköttetésbe kerülök a Mindenható Istennel, Vele beszélgetek. Vagyis amikor imádkozom, hívom az Urat, és tudom, hogy a túloldalon felveszik a kagylót. Ez reménységgel tölt el, ez már nem enged mélybe zuhanni, hanem azt üzeni: Ne add fel, hanem bízzál. Amikor Bartimeus kiáltására megállt az Úr, így biztatták a vakot: „Bízzál! Kelj fel! Hív téged!” Ma is ezzel biztat az ige, bízz, mert hív téged.

Az Úr hív és vár. Várja, hogy Hozzá menjünk és kiöntsük előtte panaszunkat. Ez a következő lépés. Kiönthetjük előtte panaszunkat, őszintén feltárhatjuk minden gondunkat. Mennyi példa van arra, hogy az Úr elé vitték emberek minden gondjukat. Elmondták, ha beteg volt valaki, és számára kértek gyógyulást. De ha saját nyomorúságuk volt a probléma, azt sem titkolták el. Mert a gyógyulás mindig az őszinte beszédet, a szív őszinte feltárását követi. A vérfolyásos asszony is mindent elmondott őszintén az Úrnak, és a vallomást teljes gyógyulás követte. Merjünk szembenézni életünk nehéz pillanataival, a fájdalmas emlékekkel is, mert a feltárt sebek tisztulnak és gyógyulnak. Az Úr kegyelme begyógyítja életünket.

Nemcsak önmagáért, hanem népéért is könyörög, tehát mások problémáját is meglátja. Mi is hordozhatunk másokat is az Úr előtt. Letehetjük kezébe mindazokat, akik fontosak a számunkra, hiszen nagy ereje van az igaz ember buzgó könyörgésének. Legyen ott előttünk, hogy amikor imádkozunk, akkor a legjobb megoldást választjuk, hiszen az örökkön örökké élő kezébe tesszük ügyünket. Minden változik körülöttünk, de az Úr mindig ugyanaz marad.

A szentíró szemei előtt megjelennek a hit hősei, akik hit által nagy dolgokat vittek végbe (Zsid 11,23-40). Igen, Isten gyermekei hit által nagy dolgokat vihetnek végbe, ahol más feladja és visszafordul, ők tovább mennek. Ami hit nélkül képtelenség vagy kudarcba fullad, ha meg is próbáljuk, az hit által sikerül. Miért? Mert a hit nem önmagára, hanem Isten hatalmára és erejére épít.

Jól láthatjuk a hit által való élet rendkívüliségét abban is, ahogyan a zsidó nép átkelt a Vörös-tengeren. Ők az Úrra tekintettek, és hitték, hogy az, Aki kivezette őket a rabszolgaságból, át is viszi népét a túlsó partra. Az egyiptomiak hiába próbálták meg, mivel ők nem az Úr szavára tették, nem sikerült nekik.

Hit által haladhatunk győzelmesen előre. Így láthatjuk meg a világ igazai arcát, de felfedezhetjük az igazi értékeket is. A világ vonz, amint Mózest is vonzotta Egyiptom gazdagsága, de ő meglátta, hogy Isten országa többet ér ezeknél. A világ ma is csábít, azt akarja, hogy az ő fiaiként éljünk, de Mózes elutasította azt, hogy a fáraó gyermekének tartsák, ő inkább Isten népéhez akart tartozni. Meglátta, hogy ha most az Isten népéhez való tartozás szenvedést is jelent, hosszú távon azonban örök dicsőséget tartogat.

Mi talán irigyeltük volna Mózest, milyen jó neki, ki tudott emelkedni népe alacsony sorából, rabszolgák utódaként a palotába került. De ő nem a palotát választotta, nem Egyiptom mellett döntött, nem a világ ragyogására, nem a karrier és a gazdagság hívogatására hallgatott, hanem az Úr hívására. Isten különbről gondoskodott a mi számunkra, mint amit a világ nyújthat. Nem szédítette meg a nagy lehetőség, hanem mindezeken túlnézve meglátta a láthatatlant, és azt választotta. Tekintsünk mi is bele a láthatatlan világba, mert hit által feltárul előttünk és láthatóvá válik. Hit által fedezzük fel Isten országa kincseit, és látjuk meg, hogy ez a jó választás.

Ó, Ábrahám Ura, Hadd áldjuk szent neved

1. Ó, Ábrahám Ura, Hadd áldjuk szent neved, Mert mindenható vagy és örök szeretet. Nagy Isten a neved, Ezt vallja föld és ég, Csak téged illet tisztelet és dicsőség.

2. Ó, Ábrahám Ura, Ím, hallom szent szavad; Csak azt az üdvöt keresem, mit kezed ad. A múló földi jót És vágyát elhagyom, S őt választom, ki őrizőm és pásztorom.

3. Ó, Ábrahám Ura, Szent kegyelmed nekem Az én örömöm, utamon ez vezessen. Te barátod lettem, Én Istenem te vagy: Tarts meg a Jézus véréért és üdvöt adj!

4. Megesküvél, Uram, És igédben bízom, Hogy égbe viszed gyermeked sasszárnyakon. Meglátom Jézusom És áldom hatalmát, Szent kegyelmének éneklek halleluját.

Isten áldásával.