2014. szeptember 1., hétfő

Többé nem emlékezik meg bűneinkről

M
a is az Úrnak való éneklésre buzdít a zsoltáros (Zsolt 98,1-9). Azt kéri, új éneket énekeljünk, olyat, amit eddig még nem, ami az Úr csodáit, szabadítását hirdeti. Az ének mindig új tapasztalatokból és inspirációkból fakad. Amikor tele van a szívünk az Úrral, és Mellette vagyunk minden pillanatban, akkor van miről énekelni. Ha figyeljük életünket és benne az Úr munkáját, folyamatos vezetését, csodáit, akkor lesz miért hálát adni. Hiszen az Úr állandóan munkálkodik, csak mi nem mindig vesszük ezt észre, vagy nem Neki, hanem saját magunknak tulajdonítjuk az előrehaladást. A mai ember mindent maga szerez meg, és minden problémát ő old meg, vagy legalábbis ezt gondolja. Nagyon ritkán van tele a szívünk örömmel, mert látjuk az Úr tetteit. Pedig Nála nélkül semmit sem cselekedhetünk. De így látjuk-e ezt? Azzal az indulattal fogunk-e neki mindennapi dolgainknak, hogy egyedül nem megy, ezért Őt hívjuk segítségül? Mi semmit sem oldhatunk meg rutinból, mindenben az Úrra vagyunk utalva. A gondot az okozza, amikor elhisszük, hogy megy ez nekünk.
A tegnap tapasztalata a mai erő és reménység forrása. Amit eddig átéltünk, az arra serkent, hogy most is vigyük dolgainkat az Úr elé. Kérjük segítségét, mert jobbja ma is szabadítást szerez. Ő nemcsak tegnap volt szabadító, hanem ma is az. Ezért hívjuk segítségül, akár szenvedélyekkel küszködjünk vagy új munkahelyet keressünk, akár betegséggel harcoljunk vagy bármilyen családi és egyéb problémával nézzünk is szembe. Mennyire átélték ezt a tanítványok: amikor Péter anyósa lázas volt, elmondták Jézusnak, és Tőle kértek segítséget. Felismerték, hogy még egy ilyen problémát is meg lehet osztani Vele. A betegségeinkkel, aggodalmainkkal is felkereshetjük, hiszen Ő ma is ugyanaz, Aki a bibliai időkben volt. Érintése nyomán eltűnik a láz, megszűnik a gyógyíthatatlan betegség, lehull az eddig fogva tartó bilincs.
Az Úr előtt való ujjongásra kér a szentíró, és ez nem általános jókedvet jelent. Nem arról van szó, hogy jó a hangulatunk, és ezért mindenféle ma népszerű slágereket énekelünk. Ez az ujjongás Isten ismeretéből, a Hozzá való tartozás öröméből fakad. Jó az Úrral lenni, naponta beszélgetni Vele és közben megtapasztalni hatalmát. Aki szereti az Urat, annak szívéből mindig öröm tör fel. Hiszen ha szeretünk valakit, akkor tele van a szívünk örömmel, és ez magától előjön. Ez az ujjongás nem erőltetett, hanem természetes, hiszen az Úrnak csak örülni lehet, és ez az öröm nem a mi hangulatunktól vagy éppen tartózkodásunk helyétől, az élet minőségétől függ. Jó példa erre Pál apostol, még börtönben is örvendezett, mert megtapasztalta, hogy az Úr ott is vele van. Ha pedig az Úr ott van mellette, miért szomorkodna, akkor csak örülni lehet.
A zsidókhoz írt levél rámutat arra, hogy az áldozatok bemutatása nem törölte el a bűnöket, és nem tette a népet tökéletessé (Zsid 10,1-18). Ezért az Úr Jézus maga jött el a világba, mert látta, hogy Istennek a földi áldozatok nem kellenek. Önként jött és vállalta, hogy teljesíti Isten akaratát. Azért, hogy megmentsen, eljött a világba és Önmagát áldozta fel bűneinkért. Csodálatos szeretet: kész volt meghalni azért, hogy élhessünk és megtisztulhassunk. 
„Íme, itt vagyok, hogy teljesítsem akaratodat” - ezzel a hozzáállással kell nekünk is minden nap az Úr elé állni. Itt vagyok, Uram, hogy teljesítsem akaratodat. Azért vagyok, hogy tegyem, amit mondasz. De valóban így kezdjük-e a napot? Valóban mindenkor az Ő rendelkezésére állunk? Jézus ilyen készséges volt, mindig az vezérelte, hogy az Atya akaratát megcselekedje, ennek rendelte alá az életét. Nem számítottak kényelmi szempontok, nem volt érdekes, mit szeretne Ő, hanem csak az, hogy mit akar az Atya, hogy cselekedjen. Pál apostol is ezt értette meg a damaszkuszi úton, az élete csak akkor lesz áldott, ha mindig azt kérdezi, mit akar az Úr, hogy cselekedjen?
Jézus egyetlen áldozata eltörli örökre a bűnt, így azután, ami meg van bocsátva, el van törölve, arról az Úr többé nem emlékezik meg. Ez az igazi megbocsátás. Megbocsátottam, és el van felejtve. Azonban mi legtöbbször a magunk módján akarunk megbocsátani: megbocsátok, de nem felejtek. Ez azonban nem megbocsátás, ez így nem működik. Bocsássunk meg, és felejtsük el, ahogyan az Úr is teszi. Az ilyen megbocsátás lehetővé teszi az új kezdést.
Ez azt is jelenti, hogy ahol a bűnbocsánat megjelenik, ott nincs többé bűnért való áldozat. Tehát ha egyszer az Úr megbocsátott és nem emlékszik többé vétkeinkre, mert eltörölte azt, nincs miért áldozatot bemutatni, nincs rá szükség. Így azután az Úr Jézus egyszeri áldozata elégséges és tökéletes. Nincs szükség más áldozatra. Ha mégis áldozatot akarunk bemutatni, bármilyen formában is, nem értettük meg a kegyelmet. „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Ef 2,8-9). Igen, kegyelemből van üdvösségünk, Jézus egyszeri és tökéletes áldozata folytán. Ezért az áldozatért elengedi az Atya halálos ítéletünket, így szabadok lehetünk. Megkegyelmezettek vagyunk, mert az Isten Báránya meghalt érettünk, miattunk és helyettünk.



Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én


1. Az Isten Bárányára Letészem bűnöm én, És lelkem béke várja Ott a kereszt tövén. A szívem mindenestül Az Úr elé viszem, Megtisztul minden szennytül A Jézus vériben, A Jézus vériben.
2. Megtörve és üresen Adom magam neki, :/: Hogy újjá ő teremtsen, Az űrt ő töltse ki. Minden gondom, keservem Az Úrnak átadom, Ő hordja minden terhem, Eltörli bánatom, Eltörli bánatom.
3. Örök kőszálra állva A lelkem megpihen; :/: Nyugszom Atyám házába’ Jézus kegyelmiben. Az ő nevét imádom Most mindenek felett; Jézus az én királyom, Imámra felelet, Imámra felelet.
4. Szeretnék lenni, mint ő, Alázatos, szelíd, :/: Követni híven, mint ő, Atyám parancsait. Szeretnék lakni nála, Hol mennyei sereg Dicső harmóniába’ Örök imát rebeg, Örök imát rebeg.


Isten áldásával.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése