Immánuel: Múlik a sötétség

prédikátor is úgy indul az élet felé, amint a környezetétől látta (Préd 2,1-11). Úgy döntött, mindent kipróbál, amire lehetősége adódik. Belevetette magát az életbe, úgy vélte, akkor teljes és boldog lesz az élete. Igyekezett mindent megszerezni és kipróbálni, ám nem oda jutott, ahová akart, hanem a kiábrándultságba. Rádöbbent, hogy míg a világ örömeit és javait hajszolja, pont az élet marad ki. Pont a lényegről marad le, hiszen gyűjt és halmoz, csak épp élni nincs ideje.

Ezek a gondolatok maiak is, hiszen a legtöbben így gondolkodnak és hasonlóan cselekszenek. Igyekeznek mindent megszerezni, mert ma a szerzésen, a fogyasztáson van a hangsúly. Arra ösztönzik az embereket, hogy dolgozzanak, de amit megkeresnek, azt költsék is el, éljék fel. A nagy hajszában azonban kimarad az élet. Mindenre jut idő, csak magunkra és egymásra nem. Ezzel a szemlélettel kiüresednek kapcsolataink, mert úgy véljük, mindent meg lehet oldani anyagi javakkal. Elszemélytelenedünk, mert a személyes beszélgetés helyett marad a telefon és az elektronikus kapcsolattartás. A valóság helyett egy virtuális világba kerülünk. Isten azonban személyes kapcsolatot akar velünk kiépíteni, ezért küldte el Fiát is. Őáltala szólít meg és hív a követésére, és ha elindulunk, gyógyul az életünk, egyre jobban feltárul előttünk Isten országa, és helyreáll, ami korábban kiüresedett.

Salamonnak ez a próbálgatása nem veszélytelen, mert ahogy egyre jobban belemerült saját világának kiépítésébe, egyre jobban eltávolodott az Úrtól. A nagy építkezések, a kincsek felhalmozása és a női kapcsolatok rendezetlen alakítása bálványimádóvá tették. Mert az Úr Jézus is rámutat: ahol a kincsünk, ott lesz a szívünk is. Ami kinccsé, legfontosabb értékké válik, ahhoz kötődik a lényünk. Egy idő után pedig mindennél fontosabbá válva bálvánnyá válik. Már nem Isten lesz életünk középpontjában, hanem saját álmaink, vágyaink megvalósítása.

Azt is megfigyelhetjük, hogy milyen gyakran szerepel a részben a magamnak kifejezés. Ez a fajta életmód önzővé tesz. Arra ösztökél, hogy mindent magamnak szerezzek meg, és hogy másnak mi jut, az nem lényeges. Bizony, mennyire mai ez a szemlélet, mindent magunknak akarunk. Nem tudjuk elviselni, ha a másiknak van valami, nekünk pedig nincs. Sőt, már azt is nehezen viseljük, ha a másiknak újabb típusú, luxusabb kiadású terméke van, mint nekünk. Inkább adósságba verjük magunkat, csak nekünk is legyen olyan. Annyira önzővé váltunk, hogy már nem is figyelünk arra, hogy ilyen életmód mellett mi lesz a következő generációkkal. Marad-e még nekik tiszta levegő, ivóvíz, zöld terület, vagy maradnak-e nyersanyagok, jut-e számukra is az energiából, vagy mindent mi használunk fel?

Jó lenne ebben a nagy rohanásban megállni egy kicsit, és elcsendesedve magunkba nézni. Fel kell tenni a kérdést: élet-e ez? Lerohanjuk ezt a néhány évtizedet, de mi vár a halál után? Hogyan állok Isten elé? Gondoljuk végig, éltünk-e igazán? Salamon is a végére megcsömörlött ettől az életmódtól. Rádöbbent, hogy az élet lényege: rátalálni Istenre. Azért vagyunk ebben a világban, hogy helyreálljon Vele a kapcsolatunk. Általa lehet megelégedett és beteljesedett az életünk. A világ javai, a sok felhalmozott termék nem tesz boldoggá. De az Úrral való kapcsolat igen. Jézussal járva utunkat helyünkre kerülünk, a kiürült szív békére lel és feltöltődik Isten ajándékaival.

Látjuk, hogy az apostol továbbra is bátorítja, erősíti gyermekeit, akik csüggedésre hajlamosak (1Jn 2,7-11). Úgy látják, mióta hitre jutottak, semmi sem változik, talán még rosszabb a helyzet, mint volt korábban. Ahelyett, hogy az evangélium minden szívet elérne, inkább a sötétség terjed egyre jobban, és az erősödik meg. Bizony, mi is ezt látjuk, hogy egyre nagyobb a sötétség. Alig látunk valami pozitív változást. Úgy tűnik, a gyülekezetnek szinte semmi hatása nincs. Inkább a gonosz munkájának ereje válik nyilvánvalóvá. Egyre több embert hódít meg az ördög, vagy hoz olyan helyzetbe, hogy ne jusson az evangélium közelébe.

János apostol ebbe a levert állapotba küldi sorait, és tesz vallást arról, hogy szűnni kezd a sötétség. Ő nemcsak a gonosz munkáját látja, nem sötéten lát, hanem észreveszi a változást. Mi ad okot erre az optimizmusra? Az, hogy tudja, a világ Világossága megérkezett a földre, és ez a fény egyre terjed, és ahová eljut, ott múlik a sötétség. A sötétséget a világosság oszlatja szét. Nem tömegoszlatásra, különféle erőszakos cselekményekre van szükség, hanem fényre.

Az Úr Jézus az igazi Világosság. Először is engedjük be Őt saját életünkbe, és mindjárt más lesz a levegő. Fény árasztja el lényünk szobáit, eltűnik a sötét és vele együtt mindazok az erők, amik a sötétben érzik jól magukat. Minél szélesebbre tárjuk lényünk ablakait, annál világosabb lesz. A fényben pedig kitisztul a szívünk. A világosságra lelkünk pincebogarai is eltűnnek. Mindazok, amik eddig rémítettek, gúzsba kötöztek, eltávoznak, mert a fényt nem tudják elviselni. Emeljünk fel egy téglát az udvaron, meglátjuk, mennyi giliszta, csiga, bogár lesz a helyén, de néhány pillanat múlva, a napfény hatására mind eltűnik. Így tűnik el minden lehúzó, tönkretevő, megkötöző erő az életünkből, mihelyst beengedjük a világ Világosságát.

Az Úr Jézus arról is beszélt, hogy a tanítványok a világ világossága, és ha nem rejtjük el a fényt, szűnni kezd a sötét. Ezt látta meg János. Ahol a gyülekezet jelen van, ott oszlani kezd a sötétség. Ahol gyülekezet van, élő közösség van, ott szűnni kezd. Nem múlik el azonnal, de minél nagyobb területet eláraszt a fény, annyira húzódik vissza a sötétség. Vigyük a fényt a világba, ne rejtsük el fényünket, hanem világítsunk bátran.

Ahol világosság van, ott megbékélés történik, mert a gyűlölet nem tartozik a világossághoz. Vizsgáljuk meg a szívünket. Amennyiben még a harag és a gyűlölet megtalálható bennünk, bűnbánatot kell tartani. Mert a gyűlölet és Krisztus nem férnek meg egymás mellett. Engedjük be Jézust, és elmúlik a harag, helyére lép a megbocsátás és a békesség.

Kicsiny kis fényemmel

|: Kicsiny kis fényemmel,

világítani fogok! :| 3x