Az Úrral lenni jó

A

z Úrral lenni a legjobb jó (Zsolt 15,1-5). Ajándék a számunkra, hogy bemehetünk belső szobánkba, és várhatjuk csendben az Urat. Fontos a csend, az Úrnak szentelt idő, tegyünk meg mindent, hogy a zajok megszűnjenek, és megcsendüljön a csend. Mert ez a csendülés az Úr szava, ebből fakad az élet. A Zsoltáros is az Úr után vágyódott. Szívében a kérdés: ki lehet sátra vendége, ki mehet a közelébe? Mert az Úr elé nem állhatunk akárhogyan. A szent Isten jelenlétét a bűnös ember nem bírja el, ám mi tudjuk, hogy mehetünk mégis, bűneink ellenére, de bűnbánattal. Az jöhet, akinek fáj a bűn és szabadulni szeretne belőle. Feddhetetlenül senki nem tud élni, hiszen már bűnös szívvel születünk. A bűn pedig egyre messzebb akar szakítani az Úrtól. Az Úr azonban szeret és mindent megtett, hogy újra visszataláljunk Hozzá. A kereszt tövében élhetjük át a kegyelmet, bűneink bocsánatát. Mindezt hit által, ingyen kegyelemből.

Igénk azt is elmondja, nemcsak a megtérés a fontos, hanem az azt követő élet. Aki az Úr gyermekévé lett, az igyekszik az Ő akarata szerint úgy élni, hogy abban gyönyörködhessen, és örömét lelje. Hát ez elég magas mérce, vajon örömét leli az Úr bennem? Aligha. És ez nagyon szomorú, olyan kevesek élete gyönyörködtető, olyan keveseken látszik meg, hogy ők az Úr gyermekei. De az én életemen látszik? Azonban nem a kesergés végett hozza elénk ezeket a gondolatokat az Úr, hanem azért, hogy végiggondolva életünket kilépjünk a langyosságból. Engedjük, hogy kiemeljen belőle, és szeretetével átforrósítsa szívünket. Ez akkor történik meg, ha állandóan Őt keresem, ha kész vagyok mindennap megvallani a bűneimet, ha kérem, hogy tisztítson meg. Mert állandóan szükségünk van az ige tisztogató munkálkodására. Az Úr szava tisztít meg és tesz alkalmassá az ige szerinti életre, az engedelmességre.

Az Úr akarata szerint való élet mindennapjaink egész területét átöleli. Érinti a beszédünket, és ez kényes terület, mert bizony, gyakran kimarad a nyelvünk az Úr fegyelme alól. De ha nem rendeljük alá Jézus hatalmának, nem bírunk vele. És ezt mindennap tapasztaljuk. Kérjük Urunkat, zabolázza meg a nyelvünket, hogy csak akkor szóljunk, ha az épít, ha általa az evangélium érkezik mások felé.

Az Úr útján nem mindegy, kikkel járunk, ne fogjunk össze semmilyen téren azokkal, akik nem félik az Urat, mert ők az Úr akaratát sem veszik komolyan. A nem hívő számára minden szabad, amit a törvények engednek, megtalálja a kiskapukat, de nem ez a tanítvány útja. Nem kiskapu, hanem szoros kapu, ez visz az életre. És ezen a kapun nem csúszik át a bűnből semmi. Vizsgáljuk meg szívünket, miben keresi a kiskapukat, merjünk rájuk nemet mondani, és az Úr akaratához igazodni.

Előjön a pénz is, a szentíró szerint a hívő ember számára nem mindegy, mire költ, hová adja a pénzét. A pénztárcánk nehezen nyílik meg az Úr számára, pedig anyagi javainkat is azért kapjuk, hogy az Úr dicsőségére éljünk vele. Szolgáljuk az Úr ügyét pénzünkkel is, de úgy, hogy ne tudja a bal kezünk, mit tett a jobb. Bizony, mi gyakran tudjuk, és a fölöslegünket, ha adjuk, büszkék vagyunk magunkra. Urunk mindent odaadott értünk, és ha mi is átadjuk a pénztárcánkat is, az is Őt dicsőíti. Nincs nekünk érdemünk, csak orcánk pirulása.

Megdöbbentő, amit János ír, és bensőnk tiltakozik is ellene, mi az, hogy ne csodálkozzunk, ha gyűlöl a világ (1Jn 3,13-17). Mi azt szeretjük, ha mindenki megbecsül, jót mond rólunk, kerüljük a konfliktusokat, fő a békesség. Az apostol rámutat arra, hogy a világ gyűlöli az Úr gyermekeit, de ezen nincs mit csodálkozni, hisz nem sodródnak az árral, hanem Jézust követik. Van biztos pontjuk és céljuk. Ráadásul a sodródók közül emelte ki őket a kegyelem. Egy ideig ők is a világ szokása szerint éltek, de belépett az Úr az életükbe, átvette a hatalmat, és minden megváltozott. Ezt a világ képtelen elviselni, irritálja, hogy a másik élete jobbá lett, az övé pedig maradt sivár és üres. Pedig Jézus mindenki számára megtalálható. Az első karácsony óta az ige csillaga Jézushoz vezeti a kereső, szomjazó lelket. A csillag rámutat, itt az Úr, itt a segítség. Ő azért jött a világba, mert magunkban nem boldogulunk. Bár meglátnánk ezt a mostani adventben és behívnánk Őt az életünkbe.

Átmentünk a halálból az életbe, és ezt tudjuk, ez biztos. Nagyszerű hír ez. Aki Krisztusban van, az átment a halálból az életbe, így azután nem az a lényeg, miként reagál a világ, gyűlölhet, ha akar, de az üdvösséget el nem veheti. Ha gyűlöl is a világ, mi az Életre, az üdvösségre tekintünk, mert ez örökkévaló kincs. A világ gyűlöl, mert mulandó kincseit elutasítjuk, és birtokunkba került az örök érték, az üdvösség.

Az életre a szeretet a jellemző, amely menti az életet. Az igazi szeretet az Úr Önmagát értünk adó áldozatában jelenik meg. Ő nem szájjal, hanem tettekkel szeret. A hívők életében is jelen van ez a szeretet, ez különböztet meg a világtól. Isten gyermekei nem törnek mások életére, hanem inkább magukat adják oda másokért. Az életünk odaadása nem mindig mártírhalált jelent, hanem azt, hogy szolgálatra adom a másikért. 

Azt jelenti ez, hogy kész vagyok mindent, az eddigi jólétemet, anyagi biztonságomat a másik ember szolgálatáért, Krisztushoz vezetéséért elhagyni. Ezt láttuk a tanítványok életében is, nem adták azonnal életüket, de odaadták magukat az Úr szolgálatára, lemondtak addigi biztonságukról, mert az Úr lett a menedékük, oltalmuk. Mivel Jézus az életét adta értünk, és ezt a szó szoros értelmében valóságosan megtette a kereszten, mi is tartozunk. A szabadításért adós vagyok - mivel törleszthetek? Neki áldozott, szolgáló élettel. Ezt azt jelenti, hogy nem egyéni vágyaim hajtanak, nem magam akarom megvalósítani, nem a szerzés hajt, vagy a jobb élet utáni vágy, hanem az Úr iránti szeretet. Csodálatos, amikor betölti a szívet a Neki való szolgálat vágya, és ez olyan erőssé válik, hogy kész vagyok mindent hátrahagyni érte. A tanítványok nem azért hagytak maguk mögött mindent, hogy majd Jézus szolgálatában többet szerezzenek, és még jobb legyen az anyagi életük. Ők Jézusban találták meg a legnagyobb értéket. Adja az Úr, hogy mi is Benne találjuk meg ezt.

Ki Istenének átad mindent

1. Ki Istenének átad mindent, Bizalmát csak beléveti, Azt csudaképpen őrzi itt lent, Ínség, baj közt is élteti. Ki mindent szent kezébe tett, Az nem fövényre épített.

2. A súlyos gondok mit használnak, A sóhaj, sok jajszó mit ér, :/: Ha sebeink még jobban fájnak S mindennap kínunk visszatér? Így terhünk egyre súlyosabb, Ha lelkünk búnak helyet ad.

3. Csak légy egy kissé áldott csendben: Magadban békességre lelsz, :/: Az Úr rendelte kegyelemben Örök, bölcs célnak megfelelsz. Ki elválasztá életünk, Jól tudja, hogy mi kell nekünk.

4. Zengj hát az Úrnak s járd az utat, Mit éppen néked Ő adott; :/: A mennyből gazdag áldást juttat S majd Jézus ád szép, új napot. Ki Benne bízik és remél, Az mindörökké Véle él.

Isten áldásával.