Valljuk meg hitünket cselekedeteink által

A

 zsoltáros lelke az Úr után sóvárog, és ezt ő megvallja, és siet megelégíteni (Zsolt 25,1-22). Tudja, hogy a lelke Isten után vágyódik, mert az Úrral való közösség táplálja. Dávid ezt a sóvárgást nem nyomja el magában, nem igyekszik elhallgattatni, hanem mindent megtesz azért, hogy beteljesüljön a sóvárgás. Mert sóvárogni azt jelenti, nagyon várom az Urat, úgy ahogyan régen várták a só szállítmányokat, mert a só az életet jelentette. Így várok az Úrra, mert Ő számomra az élet. A lényünk Isten után vágyódik, szeretne Vele találkozni, segítsük ebben, reggel kezdjünk Vele, vonuljunk félre és várjuk meg, amíg szól. Ne rohanjunk, hanem várjunk Rá. Várjuk ki, amíg az ige megszólal, vagy kigyullad, mint Mózes számára a csipkebokor, és akkor vegyük le sarunkat és boruljunk le az Úr előtt. Jó csendben az Úrral lenni. Várni Őt, és amikor megérkezik, jelenléte meggazdagít, szeretete betölt, kegyelme megszabadít.

Az Úr utáni vágyódás, nem puszta érzelgősség, nem hangulatjavításról van szó. Hanem arról, hogy szeretnék egész nap és életem minden pillanatában az Úr mellett maradni, Vele járni az utat. Dávid pont azt kéri, Isten ismertesse meg vele az Ő útjait, vagyis nem ő jelöli ki az útvonalat, hanem Istent kéri meg erre.  Kérjük mi is, jelölje ki az Úr azt az utat, amin járnom kell, amin látni akar. Jézusban hívogat is, kövess engem, és Ő előttünk jár. Mindennap kérhetem, ismertesse meg az Ő útját, ez szükséges, mert olyan könnyen letévedünk róla. Saját útjaink, és az ördög által kínált útvonal sokkal kényelmesebb, de Isten a keskenyen akar vezetni. Azon az úton ahol a tetteink összecsengenek hitünkkel és bizonyságtétellé válnak mások számára.

Milyen is az Úr útja? Keskeny, de egyenes. Minden trükktől mentes. De milyen az én utam? Keresztelő János azt hirdeti: „Legyen a görbe út egyenessé, a göröngyös simává: és meglátja minden halandó az Isten szabadítását” (Lk 3,5-6). Mennyire nem könnyű ezen járni, mert a világ jelszava, mások is így szokták, azonban Jézus nem igazodik másokhoz, csak egyedül az Atyához. Az Ő útja egyenes, ezért válik bizonyságtétellé. Úgy, mint ahogy Zákeusnál láttuk, amikor befogadta Jézust, az útja kiegyenesedik, megvallja bűneit, és amit görbe úton, hamissággal szerzett, azt visszaadja, elrendezi. Vigyük az Úr elé útjainkat, kérjük, mutassa meg, nem járunk-e téves úton.  Mi a téves út? Azt gondolom egyenes, az Úr útján járok, azonban a valóságban a világ görbe útját rovom.  Téves út, hogy azt gondolom élő hitem van, pedig csak vallásos vagyok. Ha ráébredek, a valóságra nem kell csüggedni, mert Isten szabadító Úr. Segítségül hívhatom, úgy amint a zsoltáros is teszi: „A te nevedért, ó, Uram, bocsásd meg bűneimet, mert sok van!”

Szemem állandóan az Úrra néz, erre van szükség, állandóan Rá nézni, és nem emberekre. Könnyű levenni az Úrról szemünket, mert emberek vesznek körül minket. Az ő életüket, tetteiket látjuk, tanítanak, szokásaikkal befolyásolnak, de ne ezeknek engedjünk, hanem nézzünk felfelé, nézzünk Jézusra. Erre azonban törekedni kell, amikor valami rutin feladatnak tűnik, ne tartsuk annak, hanem vigyük az Úr elé, figyeljük Őt, és kérdezzük meg, mit tenne most Jézus?

Már Pál korában is megjelent a nagy veszély a gyülekezetekben, elválik az élet és a hitvallás (Tit 1,10-16).  Azt vallották ismerik Istent, jártak a gyülekezetbe, bekapcsolódtak annak életébe, szolgáltak is, de nem úgy éltek, mint Krisztus. Az életük nem Róla tett bizonyságot. Nagyon fontos a hívő emberek életvitele.  Cselekedeteimnek is az Úrról kell vallani. Fontos az engedelmesség, teszem, amit az Úr mond, akkor is ha az az elevenembe vág, vagyis fájdalmas.

Sokan engedetlenek, tehát nem is csak egy-két ember, hanem sokan, és ezt Pál apostol látja így. Vajon ma mit mondana, de a legfontosabb, mit mond az Úr? Hogyan látja Ő életemet? Engedelmes vagyok, vagy engedetlen? Megteszem, amit mond, vagy maradok saját akaratomnál, esetleg tudom ugyan, mit kér az Úr, de inkább emberek kedvére akarok tenni? Mi rám a jellemző?

Azt tanítják, amit nem volna szabad. Milyen mélyre csúszhatunk, ha levesszük Urunkról a szemünket. Pénzért, népszerűségért készek vagyunk azt tenni, vagy azt hirdetni, amit elvárnak tőlünk. Nehogy megsértsük a templomba még eljönni kész embereket, nehogy olyat mondjunk, ami esetleg érinti őket, mert máskor nem jönnek el. Az apostol rámutat, ennek nem volna szabad így lennie. Az evangéliumot nem lehet mások kedvéhez szabni, nem hirdethetjük, azt, amit hallani akarnak, de igaz ez saját magamra is. Ne csak másoknak hirdessem a teljes evangéliumot, hanem saját magamnak is. Ne elvárjam másoktól a hívő, engedelmes életet, hanem én járjak elöl jó példával, én éljem oda mások elé, a krisztusi életet. Soha ne az eredmény, vagy a létszám legyen a legfontosabb, hanem mindig az igazság, vállalása és megélése.

Kréta nem könnyű terep, de vajon melyik település az? Ahol ember él, az soha nem könnyű terület, mert a szívünk csalárd, mást mutat kifelé, mint a mi belül van. És mindent meg tudunk magyarázni, a rosszat is képesek vagyunk jónak feltüntetni, a jót rossznak beállítani. A krétaiak hajlamosak voltak a bűnt, öröklött hagyományként kezelni. És bizony erre mi is hajlamosak vagyunk. A bűnös szokásokat erényként könyveljük el, és ápoljuk a gonosz, vagy okkult, lelket mérgező hagyományt. Pál célja az egészséges hit, és ez akkor valósul meg, ha megtisztulnak az ige által. Ehhez azonban nyílt, őszinte és kemény beszédre van szükség. És arra, hogy megalkuvás nélkül kövessük az Úr Jézust.

Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem

1. Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem, A Golgotán: Halld könyörgésemet, És vedd el vétkemet; Mostantól hadd legyek Tied csupán.

2. Szívemet töltse be Kegyelmed ereje Buzgósággal! Meghaltál érettem; Add: szívem s életem Teér

ted éghessen Forró lánggal!

3. Ha elfog utamon Félelem s fájdalom: Fogd kezemet! Derítsd fel éjemet, Szárítsd fel könnyemet: Tévelygésben ne hagyd Én lelkemet!

4. Éltem ha fogyva fogy, És a halál ahogy Jön már felém: Megváltóm, ments te meg Kétségtől engemet, Nálad hogy üdvömet Meglássam én.

Isten áldásával.