Egy
prófétai iratot, Mikeás könyvét kezdjük el ma olvasni (Mik
1,1-7). Ez az írás Kr. e. a nyolcadik századba visz vissza minket.
Ekkor még állt a nagyobbik országrész, Izráel, de egyre erősebb
és terjeszkedőbb lett az Asszír birodalom. A próféta egyszerű
ember, földművelő volt, onnan hívja el az Úr Igéje hirdetésére.
Mikeás nyitott volt Isten felé, meghallotta, amikor szólította. A neve azt jelenti: „Ki olyan, mint Isten?”. Ez azt jelzi, hogy
ismerte Őt, kapcsolatban állt vele, és meggyőződött arról a mindennapi
élet során, hogy nincs Istenhez fogható. Erre alapozta életét és
küldetését, ha nincs Istenhez fogható, akkor a környező népek
istenei nem Istenek, nem érdemes hozzájuk fordulni, azokat követni.
Ha Istenhez nincs fogható, akkor Izráel ne szomszédaitól kérjen
segítsen, hanem bízzon az Úrban.
Mi is gyakran elmondjuk, nincs Istenhez fogható, meg kihez mennénk,
ha nem Őhozzá, de a mindennapi életben mégis kihagyjuk Őt
terveinkből, dolgainkból. Nem tőle várjuk a megoldást, hanem
emberektől, a jó összeköttetésünktől vagy a pénztől.
Hányszor adunk csúszópénzt vagy hálapénzt, mert abban bízunk, így hamarabb sorra kerülünk, különlegesebb elbánásban lesz
részünk. Amikor így cselekszünk, megvonjuk a bizalmat Istentől.
Szólt
az Úr szava Mikeáshoz, és ő meghallotta, majd továbbadta.
Felismerte, hogy az Úr szava mindaz, amit kapott, és elvárja, hogy
hallgatói is ezzel az igénnyel tekintsenek rá. Ha az Úr szava,
amit hallunk, olvasunk, akkor azt komolyan is kell venni. Ha Isten
szól, akkor azt nem lehet kritizálni, mérlegelni, hanem komolyan
kell venni. Talán pont azért erősödött meg a kritika, hogy ha
bebizonyítjuk, hogy ezek az iratok nem Isten szavai, akkor szabadon
lehet kezelni. Akkor mi döntjük el, mi az, amit komolyan veszünk
belőle, és mi az, amit nem. Mikeás azonban határozottan
elutasítja ezt a fajta gondolkodást, és azt mondja, amit ő továbbad, az Isten beszéde, az Ő üzenete bűnös népe számára. Ha
pedig ez Isten szava, akkor komolyan kell venni. Úgy kell olvasni,
hogy közben kérdem: Uram, mit is mondasz ma nekem, és amit
megértek, annak kész vagyok engedelmeskedni.
A
próféta figyelmet kér, azt kéri, hallják meg, amit hirdet.
Fontos, hogy megtanuljunk figyelni Istenre. A figyelmünk könnyen
szétszóródik - és mikor legyünk szétszórtak, ha nem
bibliaolvasás vagy igehirdetés közben? A sátán mindent megtesz,
hogy elvonjon minket az Igétől: olvassuk, de nem értjük,
hallgatjuk, de fogalmunk sincs, miről volt szó, nem emlékszünk
semmire. Az még nem probléma a gonosznak, ha olvassuk a Szentírást,
a baj akkor kezdődik, ha azt komolyan is vesszük és el kezdjük
megélni. Ha viszont nem figyelünk rá, nem fogjuk érteni, és nem
tudjuk megtenni sem. A megértett Ige nagy fegyver, általa
átformálódik a szívünk.
Eljön helyéről az Úr. Ezzel ledönti azt a magabiztosságot,
amellyel a bálványimádás útját járta Isten népe. Úgy vélték,
az Úr nem ítéli meg őket, elfogadja életüket. Mikeás rámutat,
el fog jönni ítéletre az Úr, akkor is, ha eddig még haladékot
adott. Az Úrtól kapott haladék, a kegyelmi időszak jelenléte ma
is sokakban azt váltja ki, hogy nem is lesz ítélet. Az Ige azonban
rámutat, el fog jönni az ítélet ideje. Nem azért nem volt még
ítélet, hogy arra a következtetésre jussunk, hogy nem is lesz, hanem azért, hogy mi
megtérjünk és életre jussunk. Az a szándéka Istennek, hogy az
ember eljusson az üdvösségre. Éljünk hát a lehetőséggel,
keressük orcáját most és szüntelen. Forduljunk Urunkhoz, hívjuk
Őt segítségül, és kövessük az új életben Jézust.
János
tovább folyatja látomásainak leírását, egyre színesebben
hömpölyögnek a képek, és egyre alázatosabb és nyitottabb lélek
szükséges az üzenetek megértéséhez (Jel 12,1-6). Azonban ezeket
a részeket is azért adta Urunk, hogy általuk megerősödjünk.
A
napba öltözött asszony képében Isten ószövetségi népét
látjuk, amely a maga vajúdási időszaka után megkapta a Messiást.
Sok küzdelmen kellett Izráelnek keresztülmennie, amíg rádöbbent,
hogy szabadítóra van szüksége. Felismerted-e már kedves
Testvérem, hogy szabadítóra van szükséged, mert nem boldogulsz
önmagaddal, bűneiddel és problémáiddal? Gyakran úgy véled, minden összeesküdött ellened, nagyon szerencsétlen az életed.
Mindenkit felelősnek tartasz életed alakulásáért. Igénk
ébresztget, és azt üzeni, elsősorban te vagy a felelős. Igen,
mindig én vagyok az életemért a felelős, én hozok jó vagy rossz
döntéseket, tehát ne mást okoljak. Lássam meg, elrontottam, és
kiáltsak az Úrhoz. Mert az Ige arról tesz bizonyságot, hogy lehet
felfelé kiáltani, lehet az Úrhoz fordulni.
Nem
hiába teszi, aki Istenhez fordul, mert az Úr cselekszik, küld
megoldást. Az asszony vajúdik, gyermeket vár. A megoldás a
gyermek, az Üdvözítő, Aki Betlehemben megszületett. Igen, Ő a
megoldás, mert nekünk, nekem és neked született. Azért, hogy
igénybe vegyük segítségét, hogy kimentsen a pusztulás verméből.
Azt
is meg kell látnunk, hogy nemcsak a megoldás jött el, nemcsak
Isten cselekszik, hanem az is, aki azt akarja, hogy erről a
megoldásról ne értesüljünk, hogy ne jussunk el Jézushoz. A
sátán Jézus születése után azonnal meg akarta Őt ölni. De
Isten megmentette. A gonosz minden új élet születését várja,
mert nem akarja, hogy újjászületett emberek legyenek. Ha
újjászületünk és ebben növekszünk, átalakíthatjuk ezt a
világot, ennek életvitelét. A sátán ezt meg akarja akadályozni.
De vállaljuk-e küldetésünket, igyekszünk-e másként,
krisztusian élni? Ez fontos, hisz pont ezért vagyunk itt, azért,
hogy ne tömegemberek legyünk, ne a falkát kövessük, hanem az
Urat.
Isten
népe mindig támadásnak van kitéve a gonosz által, azonban az Úr
megőrizte Fiát, és megőrzi népét is. Adott esetben győzelmet
arathat a sátán, de a háborút az Úr nyerte meg. Az asszony, az Egyház a
pusztában van. Ott talál oltalmat, ott töltődik fel. A puszta
jelzi, hogy a világban él ugyan, de nem azonosulhat vele. Időnként
vissza kell vonulni a pusztába, hogy csendben legyünk az Úr előtt.
Szólsz hozzám,
Istenem, s én választ adni készen
1. Szólsz hozzám,
Istenem, s én választ adni készen Mármár megindulok, hogy rád
bízzam magam, De látod, köt s lehúz még régi csüggedésem,
Áldd meg ma lelkemet több hittel, ó, Uram.
2. Sok szép ígéretem,
ó, hányszor megtagadtam, A nagy fogadkozást, hogy csak tiéd
szívem. A bűnös gyengeség bús rabjának maradtam, És törvényed
szerint nem éltem semmiben.
3. Ha jót tettél velem,
ha áldva látogattál: Én nem dicsértelek s nem hirdettem neved;
Nem értettem, mikor szenvedni, sírni hagytál, Hogy ha szeretsz,
miért sújt vessződ engemet?
4. Köt még a földi jó,
a bűn, a földi örvény, S tehozzád bűnömért, lásd, el nem
juthatok. A béklyó súlya nyom, levetném, összetörném, De
lelkem gyenge még s jaj, összeroskadok.
5. Más nem tanít meg
rá, csak égi bölcsességed, Hogy bölcsen bízzak és szolgáljak
úgy neked. Mit érek nélküled? Add, hogy imádva téged, Bús,
gyarló bűnös én, hadd légyek gyermeked.
6. Nagy lelked élt,
Uram, a prófétás időkben, Az fénylett át a szent s apostol
életén; Áldj meg s kegyelmedet reám is töltsd ki bőven, Hogy
Jézust nézzem és ővéle győzzek én.
Isten áldásával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése