2014. január 13., hétfő

A keskeny úton

S
ámuel felkészíti Sault Isten üzenetére, a róla szóló terv fogadására (1Sám 10,1-27). Mert Istennek terve van vele, de ehhez Isten munkába veszi őt, mert úgy, amint van, nem alkalmas a feladatra, az Isten országára. Amikor ketten maradnak, a próféta felkeni Sault, ez az aktus jelzi, hogy Isten kiválasztotta, elhívta arra, hogy népe királya legyen. A felkenetés Isten megbízatása, ez erősíti meg látható formában is az elhívást. Erre visszatekintve meríthet erőt, amikor elcsügged vagy támadják.
Az Úr megerősítést ad Saul számára, olyan jeleket, amelyek által megbizonyosodhat Isten akaratáról. Fontos, hogy Saul megbizonyosodjon, hogy mindaz, ami vele most történik, Istentől van. Az Úr mindent megtesz, hogy küldetéstudatában megerősödjön az új király. Ha állandóan kétségekkel küszködik, nem lesz alkalmas a feladatra. Aki egy-egy nehéz feladat, próba vagy kudarc idején mindig azon tépelődik, nem értette-e félre Isten akaratát, az nem jut előre. Az képtelen lesz betölteni hivatását. Ezért előre ad az Úr jeleket, azt akarja, hogy megbizonyosodjunk afelől, amit tennünk kell. A nehéz időkben a jelekhez vissza lehet térni. Ha valaki Igét kap megerősítésül, az az Ige a kétségek idején is szólni fog, meg fog erősíteni, hogy jó úton járunk. A bizonyosság Igéi abban is segítenek, hogy ne a kudarcra, a problémára, hanem mindig az elhívó Úrra figyeljünk.
A legnagyobb megerősítés az lesz, amikor Isten Lelke betölti, és más emberré formálja. Olyan változást fog tapasztalni magában, amit mások is észrevesznek, és odafigyelnek rá. Saul olyan változáson megy Isten Lelke által keresztül, amit nem akarnak elhinni, amin csodálkoznak. Úgy látszik, senki nem gondolta, hogy Saul egyszer prófétálni fog. Úgy látszik, ez elképzelhetetlen volt. És lám, Istennek semmi sem lehetetlen. Lehet, rád is mondták már, lehetetlen, hogy megváltozz, más emberré legyél. Vagy azt mondták, nem tudod megcsinálni, amibe belekezdtél. Ne add fel, hanem hívd segítségül az Urat, mert Ő alkalmassá tud tenni. Vele sikerülhet az, ami egyedül nem megy.
Azt is üzeni számunkra az Ige, hogy nekünk is más emberré kell lenni, vagy ahogy az Úr Jézus mondja: szükség nekünk újonnan születni. Újonnan születés nélkül nem vagyunk alkalmasak Isten országára. Az Úr munkájára azonban tartósan kell építeni, és bízni, hogy amit elkezdett az Úr, azt be is fogja végezni. Istent szolgálni felelősséget jelent, amit mások előtt is vállalni kel. A nép előtt azonban nem merte vállalni magát és elhívatását. Akit az Úr elhívott, felkent, jelekkel megerősített, az nem bújhat el gyáván. Annak nincs félnivalója, mert vele van az Úr. Mi se bújjunk el, hanem vállaljuk mások előtt is Urunkat, küldetésünket. Azért hívott el, hogy képviseljük Őt az emberek előtt, és nem azért, hogy elbújjunk.
Az élet útja és a keskeny út sem könnyű, lesznek elesések is rajta, erre fel kell készülni (Mt 10,1-14). Isten gyermekeinek életében is vannak nehéz pillanatok. Láttuk Saul életében is, nem mindenki őt tartotta megfelelőnek Izráel trónjára. Ezt érzékeltették is vele.  Ebben a helyzetben is figyeljünk az Úrra. Ne engedjünk annak a kísértésnek, hogy mások bűneivel, hibáival foglalkozunk, hanem nézzünk szembe magunkkal, és lássuk meg: mi is hibázunk. Az Úr segít abban, hogy a saját életünket tegyük mérlegre, majd a saját hibáinkat igyekezzünk kijavítani. Mert amíg mi nem vagyunk rendben, addig nem vagyunk alkalmasak a mások segítésére. Soha ne feledjük a jézusi módszert: előbb a saját szemedből. Tehát mielőtt mások életéhez nyúlnánk, vizsgáljuk meg magunkat, a szívünket az Ige tükrében. A tanítványnak is szüksége van rendszeres önvizsgálatra, ki- és bemosakodásra. Mindezt azért kell megtenni, hogy míg másokkal foglalkozunk, ne menjen tönkre a saját életünk, ne uralkodjon el bennünk a bűn. Másrészt pedig, ha nem mosakodunk be az Isten jelenlétében, saját negatív tartalmunkat visszük át a másikra. Vagyis megfertőzzük azt, aki tőlünk vár segítséget. Mert van lelki fertőzés is.
Fontos útmutatásokat ad számunkra az Úr. Mindenkor kérhetünk az Atyától. Erre fel vagyunk jogosítva, és Jézus bátorít is rá. Éljünk ezzel a lehetőséggel. Éljünk vele, mert szükségünk van rá, sőt, az Isten országának alaptétele ez, kérni kell. Nem megszerezzük, kiharcoljuk, megfizetjük, hanem elkérjük mennyei Atyánktól, amire szükségünk van. Valahogyan úgy, ahogy a kisgyermek is elkéri szüleitől azt, amit szeretne. Jézus bátorít, és azt mondja, ha mi gonosz létünkre tudunk jót adni gyermekinknek, mennyeivel inkább ad mennyei Atyánk. Ezt soha ne feledjük, legyen mindig szemeink előtt: mennyivel inkább ad Ő. Ez a látás megerősít, megbátorít.
Az is lényeges, hogy mindenkor azt igyekezzünk megtenni mások felé, amit szeretnénk, hogy velünk tegyenek. Vagyis nem elég az, ha nem teszek rosszat, hanem Jézus pozitív hozzáállásra serkent. Tedd te azt, amit másoktól elvársz. Mi legtöbbször csak elvárunk, Jézus pedig azt kéri, hogy tegyünk, mert ennek lesz hatása.
Nem véletlenül mondja az Úr, hogy szoros a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet, és kevesen járnak rajta. Mert bizony, könnyebb úgy cselekedni, ahogyan a világ teszi. Könnyebb engedni régi természetünknek, mint Jézusra figyelve tenni, amit Ő mond. A szoros kapu ott kezdődik, hogy feladom saját akaratomat, vágyamat, és elfogadom Krisztust, az Ő akaratát. A keskeny út azt jelenti, hogy mindig és mindenben Jézust követem. A keskeny úton ugyan kevesen járnak, és ez is nehézzé teszi, de életre, üdvösségre vezet. Lépjünk rá erre az útra, tegyünk le mindent a szoros kapunál, amely a kereszt. Ne cipeljük régi életünk maradványait, mert úgysem férnek át, hanem bízzuk magunkat Urunkra.



Hű Jézusom kezébe

Hű Jézusom kezébe teszem kezem belé,
Ő életem vezére, vezet hazám felé,
A keskeny úton járok, de ő közel van ám,
Magasból vet világot az ő keresztje rám.

Ha nem tudom azonnal, hogy Jézus mit kíván,
Várok, szemébe nézek, szívem nyugodt, vidám.
Mily boldog, édes érzet: Úr ő éltem fölött!
Szívem nem ismer kényszert: önként szolgálom őt.

Ha szenvedés, baj érne, s az utam is sötét,
Az Úr keresztje fénye annál dicsőbben ég.
Tudom, hogy még dicsőbb fény ragyog majd énreám,
Ha majd a mennybe érvén belépek ajtaján.




Isten áldásával.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése