A túlsó part felé

S

aul teljesen összezavarodott, nem tudja, mit kell tennie - ez annak a következménye, hogy korábban nem várt az Úrra (1Sám 14,36-52). Nem Isten akarata, hanem saját érzelmei vezetik. Saul nincs Isten Lelkének fegyelme és vezetése alatt.  Mindez azért van, mert nem volt igazi bűnbánat a szívében. Éjjel akarja meglepni a filiszteusokat, de a nagy győzelmet követően nem üldözte a menekülőket, hanem a népét kényszerítette esküre. Ekkor kellett volna megkérdezni az Urat, ám nem tette, hanem visszaélt a hatalmával. Az esküvel veszélybe sodorta a szabadítást, a nép életét, és a fia életét is. Vizsgáljuk meg a szívünket és nézzük meg, milyen indulatok lapulnak meg bennünk? Rendkívüli helyzetekben, amikre előre nem vagyunk felkészülve, kiderül, milyen indulatok irányítanak minket. Amikor békés, nyugodt az életünk, amikor minden úgy történik, ahogyan szeretnénk, úgy látjuk, Krisztus indulata irányít minket. A Sauléhoz hasonló esetek mutatják meg a valóságos helyzetet. Hányszor egy régi sérelem, amit nem dolgoztunk fel, és nem bocsátottunk meg, irányítja tetteinket. Hányszor védjük ezt a hamis indulatot, amely kirobban, amely odamond, és nem Krisztushoz igazodik. Azonban figyeljük meg Urunkat, Ő soha nem a mi indulataink, emberi törvényeink szerint reagált, hanem mindenkor az Atya kegyelmét és szeretetét élte meg.

A királyt elkapta a hév, átgondolás nélkül menne a filiszteusok után, ráadásul azt sem tudja, Isten mit akar. Ismét nem fontos számára az Úr akarata, Ő akar bizonyítani népe előtt, és nem Felfelé figyel. Hányszor elkap minket is a lendület, azonnal cselekedni akarunk, különösen, ha másokkal szembeni sérelmet kell elrendezni. A jelenlévő pap javasolja, hogy előbb járuljanak az Úr elé. Erről mi is gyakran megfeledkezünk. Tehát a pap nem áll be Saul bólogató emberei közé, mer mást javasolni. Hányszor mi sem vállaljuk meggyőződésünket, hanem igazodunk, legyen meg a másik akarata, mert félünk a konfliktustól. Pedig nem a másik akaratának a megvalósulása a cél, hanem az Atya akaratáé.

Isten azonban nem válaszol. Saul rájön, hogy valami baj lehet, de nem önmagát teszi mérlegre. Amikor Isten nem válaszol, jó, ha önvizsgálatot tartunk, és megkeressük magunkban az okot. Saul nem magában, hanem másokban kereste a hallgatás okát. Ismét fogadkozik, ahelyett, hogy meglátná: a bűn okozója ő maga. Ha az elején figyel az Úrra, és nem mond a népre átkot, nem viselkedik velük embertelenül, másképp alakultak volna a dolgok. A nép azért vétkezett, mert Saul kiéheztette őket.

A sors Jónátánra esik. A szabadítót elítélik. Milyen nyomorult is az ember: azt, akinek a megmenekülésüket köszönhetik, halálra ítélik. Így történt a mi Urunkkal is, eljött, hogy megszabadítson a bűn és az életünket nyomorító minden gonosz erő hatalma alól, és mi elítéltük. Őt az Atya feltámasztotta, Jónátánt pedig a nép kiváltotta. A nép látása élesebb, mint a királyé, felismerik, hogy Isten eszköze volt Jónátán, és így nem halhat meg. Az Úr megmenti a szabadítót, egyetlen hajszál sem eshetik le a fejéről. Így oltalmazza az Atya gyermekeit. Mivel Saul nem figyelt Isten vezetésére, döntő győzelemről maradt le. Ha bízik az Úrban, és engedi, hogy Isten vezesse, meggyengültek volna a filiszteusok, így azonban továbbra is szorongatják Izráelt. Nem sikerült föléjük kerekedni. Sok hívő van így, mint Saul, elszalasztja a döntő győzelmet, és egész életében egyetlen problémával viaskodik. Így megy el életerőnk, így forgunk magunk körül, ahelyett, hogy győztes életet élnénk. Marad továbbra is a félelem, a bujdosás, a kiszolgáltatottság, pedig innentől a filiszteusoknak kéne Isten népétől tartani. Ne halasszuk el a győzelem lehetőségét, hanem használjuk ki. Isten gyermekei a győzelem lehetőségét hordozzák magukban. Félni a gonosznak kellene, mert jelen van Isten országa.

Jézus megy tovább, beszáll a hajóba, és ezt teszik tanítványai is (Mt 8,23-34). Ezzel megmutatja az Úr: ezt jelenti Őt követni. Meglátják a korábbi jelentkezők is, Jézust követni azt jelenti, hogy oda megyek, ahová az Úr megy. Ha hajóra száll, én is, ha a túlsó part, a pogány vidék felé indul, én is. Nem az a hangsúlyos, mit szólok hozzá, van-e ehhez kedvem, hanem ha tanítvány vagyok, bízzam Rá magam, és Ő új célok felé vezet. Kinyitja tanítványai előtt a kaput. Ők soha nem mentek volna maguktól Gadara vidékére. Ám Jézus odavezeti őket. Jézus számára a túlsó part a cél, az a terület, ahol még Őt nem ismerik, ahol még nem hallottak az evangéliumról. Mi vállaljuk-e ezt a célt? Fontos-e még számunkra, hogy a túlsó partra eljutva hirdessük az evangéliumot?

Nagy vihar támad a tengeren. Jézus alszik. Neki csodálatos békessége van - ez a biztonságérzetéből fakad. Ő a háborgó tengeren, ott, ahol a tanítványok halálos félelembe esnek, biztonságban érzi magát. Jézussal biztonságban vagyunk ott, ahol más fél. De hányszor nem így éljük meg a viharokat, pedig nem kell félni tőlük, mert lesznek, de Jézus hatalmasabb náluk, és a legrettenetesebb vihar sem akadályozhatja meg a célba érkezést. A vihar meg akarja akadályozni a túlsó partra érkezést. A gonosz nem akarja, hogy Jézus odaérjen, nem akarja, hogy a gadarai megszabaduljon. A gonosz ilyen jellegű munkájára számítsunk, ne féljünk, ha tombol körülöttünk, mert mi az ég és a föld Urának követségében járunk.

A tanítványok kétségbeesnek, halálfélelmeik vannak - ez azt jelzi, rendkívüli vihar tombolt, a pusztító, a szétdobáló akcióba kezdett, ám Jézus szavára neki is el kell hallgatnia, meg kell némulnia. A tanítványok félelme a tengeren tomboló viharnál is hatalmasabb. Azonban jó, hogy nagy nehezen rájöttek, Jézust kell segítségül hívni. Jó, hogy minden helyzetben segítségül hívhatjuk. Azonban az Úr rámutat, nem kellene ennek így lenni. Nem természetes az, hogy Jézussal egy hajóban félnek. Már Jézus az Úr, nem a félelem, mégis, átengedték magukat félelmeiknek. Ha Jézus a hajónkban van, nincs okunk pánikolni, lássuk meg: elég egy szó, és csend lesz, béke lesz. Jézus szava lecsendesíti mind a bennünk, mind a körülöttünk tomboló viharokat. Az Ő szava békét teremtő hatalom. Ne engedjük, hogy félelmeink megkötözzenek és megakadályozzanak a cél felé való haladásban. Jézus jelenléte felszabadít.

 Jézusom, ki árva lelkem

1. Jézusom, ki árva lelkem Megváltottad véreddel, Kárhozattól óvtál engem, Bűnös szívem, ó, vedd el! Add, hogy néked megháláljam. Hogy nem hagytál a halálban, megmutattad: Bármit adj, Én oltalmam csak te vagy.

2. Jézus, benned bízva bízom, Elpusztulnom, ó, ne hagyj! :/: Te, ki bűnön, poklon, síron Egyedüli győztes vagy: Gyönge hitben biztass engem, Készíts arra, hogy én lelkem Láthat majd fenn, ó, Uram, Mindörökké boldogan.

Isten áldásával.