Kit vársz?

D

ávid a nóbi szentélybe menekül, Ahimélek papnál keres oltalmat és segítséget (1Sám 21,1-15). Úgy látszik azonban, hogy most a félelem irányítja. Igen, az, aki Góliáttal szembeszállt, most fél. Nem meri őszintén megmondani a valóságot, hanem hazugságokra építve próbálja menteni életét. Pedig korábban megtapasztalta, hogy teljes mértékben bízhat az Úrban. Ha Góliát nem volt képes az egyszerű pásztorfiút legyőzni, mert az Úr neve védelmet nyújtott, akkor Saultól sem kell ennyire pánikolni. A Sámuel általi felkenetés, a fejére csorduló olaj mindenkorra megerősíti az Úrtól kapott elhívást. A felkenetés emlékezteti őt arra, hogy Isten királlyá tette, és így meg fogja őt őrizni. Azonban Dávid hite megingott, nem hitte igazán, hogy az ígéret beteljesedik, már nem Isten hatalmát látja, hanem a gyűlölettel teli Sault. Soha ne vegyük le tekintetünket az Úrról, ne feledkezzünk meg elhívásunkról sem, hanem mindenkor álljunk rá Isten ígéretére. Ezért jó, ha az Igére építjük életünket, mert a nehéz időszakokban, próbákban és kísértésekben is ráállhatunk. Amikor a kísértő feladásra szólít fel, vagy el akar csüggeszteni, ne engedjünk neki, hanem vegyük elő azt az Igét, amit korábban kaptunk. Isten szava átsegít a csüggedésen, a holtponton.

Ha elveszítjük igei látásunkat, ha megcsappan a bizalmunk, vagy féltjük az életünket, egyre bonyolultabb helyzetekbe sodródunk. Önmagát senki nem védheti  meg, mert amikor úgy gondoljuk, biztonságban vagyunk, mindig akad valaki, aki veszélyt jelent. Az ellenség mindenhol jelen van, az ördögöt nem lehet megtéveszteni, egyedül az Úr árnyékában van oltalmunk. Csak a Feltámadott Krisztus őrizhet meg. Dávid megtervezte menekülését, jó ötletnek tűnt a szentély, de nem gondolt arra, hogy Dóég is fül- és szemtanúja lesz a történéseknek. A pap segítségére siet Dávidnak, aki hazugsággal éri el ezt a támogatást. Segítséget kér, de ez csak a táplálékra szorítkozik. Nem kér a szentélyben vezetést, nem keresi az Úr oltalmát, és nem kéri tanácsát. A szentélynél van, de nem kér lelki segítséget, nem töltődik fel, nem bízza magát az Úrra, hanem saját ötleteire támaszkodik.

Mi mindig lelki segítségért, az Úr támogatásáért megyünk az istentiszteletre? Bár ott lenne a szívünkben az Úrral való közösség vágya és az Ő tanácsára szomjazó lelkület. Gyakran megelégszünk a felületességgel, az alkalmankénti igehallgatással, és akkor sem az Úr tanácsa vezet, hanem megmaradunk saját elképzeléseinknél. Merjük feladni magunkat, és bízzunk teljes szívvel az Úrban.

Megdöbbentő, hogy Dávid népe ellenségeinél gondolja az oltalmat megtalálni. Szomorú, amikor Isten gyermekei a világnál keresnek oltalmat. Gyakran ők is alakoskodásra kényszerülnek, mint Dávid is. Rossz látni, hogy eszelősnek tetteti magát. Mindebben hitetlenség látszódik, hiszen nem bízik abban, hogy az Úr Izráel határain belül képes őt megoltalmazni. Megszakadt az Istenbe vetett bizalma. A hős, a Góliátot legyőző és nagy népszerűségnek örvendő pásztorfiú most a mélységeket járja. Egyre csüggedtebb, egy kilátástalanabb, azonban az Úr nem hagyja magára. Az őrjöngést arra használja fel, hogy Dávidot visszasegítse saját országába, arra a földre, amelynek királyává tette. Isten gyermeke számára a disszidálás soha nem megoldás, őt Izráel országába hívta el az Úr, ott a helye, és nem a filiszteusok földjén. Meg kell tapasztalnia, hogy Istennek Saul területén is van hatalma megoltalmazni őt, és ahol elhívta, ott fogja kiteljesíteni az életét. Az ígéretek nem a filiszteusok országára, hanem Izráel földjére, Isten országára vonatkoznak. Isten ígéretei az Ő országában valósulnak meg, ne meneküljünk el onnan.

Jézus nemcsak a tanítványokat küldi munkára, hanem Ő maga is szolgál (Mt 11,1-6). Kihasználja az időt, és tanítja az embereket, hirdeti számukra az evangéliumot. Mindig mozgásban van az Úr, tudja, kevés az idő, a gonosz is munkálkodik, ezért nem lehet lazsálni. Az a lényeg, hogy minél többen hallják az Igét, meglássák: elközelített az Isten országa, és ez döntést igényel. A meghallott üzenetre mindenkinek személyesen kell válaszolni.

A Jézustól és a Jézusról hallottak vannak, akiket elgondolkodásra késztetnek, ezek közé tartozik Keresztelő János is. Mindaz, amit hall, arra indítja, hogy a Krisztusról való eddigi információt felülvizsgálja, és amikor ezt megteszi, meginog hitében. Miért? Azért, mert nem az elvárásait, addigi tudását igazítja Jézushoz, hanem Jézust akarja a tudásához, a hitéhez igazítani. Sokan azért szenvednek hajótörést, mert Jézust és nagyon gyakran a Bibliát is magukhoz akarják igazítani. Azonban ne feledjük, nekünk kell Jézushoz igazítani az életünket. Az igazi változás azzal jár, hogy én igazodom az Úrhoz. Amerre megy, arra megyek, amit mond, azt megteszem.

Keresztelő János számára fontos kérdés, hogy Jézus-e az, akire vár, vagy mást kell várnia? Ő úgy gondolta, hogy a Messiás ítéletet tart, amikor megérkezik. Jézus szolgálatát úgy vezette fel, hogy a fejsze immár a fák gyökerére helyeztetett. Azonban Jézus nem szervezett hadsereget, nem űzte ki a rómaiakat, nem tartott ítéletet, és őt sem szabadította ki a börtönből.  Ezért csalódott Benne, és még egy utolsó kérdést intéz Jézushoz: „Te vagy-e az Eljövendő, vagy mást várjunk?”. Úgy látja, Jézus nem az, akit ő vár. Miért ez a csalódás? Azért, mert a váradalmaihoz akarta Jézust igazítani. Azt akarta, hogy Jézus feleljen meg az ő Messiásképének. Azonban Jézus nem igazodik hozzánk, nekünk kell elképzelésünket és magunkat is Hozzá igazítani.

Fontos kérdés: én kit vagy mit várok? Elképzeléseimnek, vágyaimnak a beteljesítését vagy Isten akaratának a megvalósulását?

Jézus válasza: a tetteit vigyék el Jánosnak, amit látnak, és az alapján döntsön. Jézus életét a tettei alapján kell mérlegre tenni, és nem az elvárásaink alapján. Jézus nem attól Krisztus, hogy életeket elvesz, hanem azért, mert életet ment. Pusztításhoz nem kell isteninek lenni. Isten jelenlétét a pusztítás helyreállítása jelzi. Őbenne Isten azért jött le a világra, hogy a bűn által elromlott életű embert megmentse. Jézus életeket ment. Nem népeket, országokat győz le, hanem a bűnt és a halált keresztje és feltámadása által. Az ember öl és rombol, Jézus meggyógyít, felépít. Milyen Krisztust akarok: aki úgy rombol mint az ember, vagy helyreállító, bűnt megbocsátó, újjáteremtő Urat?

Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem

1. Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem, Míg üvölt a habtusa, S nő a vész a tengeren, Rejts el, rejts el, itt ne hagyj, Míg eláll a fergeteg; Biztonságos révet adj, S majd fogadd el lelkemet.

2. Nincs nekem más enyhelyem, Szívem Téged hív s keres, Ó, maradj itt, Mesterem, Őrizz, adj erőt, szeress! Véled állom a vihart, Hit s erő Te vagy, Te Szent, Szárnyad árnyával takard Fejemet, a védtelent.

3. Csak Te kellesz, én Uram, Benned mindent meglelek; Támogasd, ki elzuhan, Gyógyítsd meg, ki vak s beteg. Szent szavadra hallgatok, Tévedés az én bajom, Én hamisság s bűn vagyok, Te igazság s irgalom.

4. Kegyelem vagy, égi jó, Mely minden bűnt eltörül, Hagyd, hogy gyógyító folyó Tisztogasson meg belül. Élet-kút vagy, lüktetés, Vízmerítni drága hely, Ó, buzogj fel bennem és Öröklét felé emelj.

Isten áldásával.