Mi Atyánk

N

agy lelki válságba jutott Izráel a szövetségláda elvesztése után (1Sám 7,1-17). Nehezen tudták feldolgozni azt, hogy nem a láda nyújt biztonságot, nem a tárgy ad győzelmet. Húsz év után ébrednek fel mély álmukból, Sámuel szolgálatának köszönhetően. A próféta hirdeti a teljes szívből való megtérést. Tehát ha igazán meg akarják tapasztalni Isten hatalmát, akkor őszinte és az egész életükre kiható megtérésre van szükség. Megtérés nélkül nincs új élet, nincs igazi változás. A megtérés a kezdete az új kapcsolatnak, amikor teljes szívvel keressük, Ő válaszol.  Ma is a teljes szívünket kéri, fél szívvel nem jutunk előbbre, az Úrnak ennyi nem elég, Ő is teljesen ideadta magát a számunkra.

A megtérésnek vannak következményei: nem elméleti tett ez, hanem gyakorlati. Az igazi, a teljes megtérés azt jelenti, hogy felszámolom az életemben jelenlévő bálványokat. A megtérés bálványtalanításhoz vezet. Ha meghagyjuk bálványainkat, nem őszinte a megtérés, akkor nincs igazi bizalom. Izráel fiai mindezt megértették, és hallgattak Sámuelre, megtisztították magukat a bálványoktól. Sámeul rámutatott, hogy maguk nem képesek megszabadulni a filiszteusoktól, Isten azonban kész megszabadítani őket, de csak akkor, ha az idegen isteneket eltávolítják, és egyedül az Úrnak szolgálnak. Egyedül az Úrnak! Két úrnak szolgálni nem lehet - mondta az Úr Jézus (Mt 6,24). Vizsgáljuk meg az életünket, hogy valóban csak az Úrnak szolgálunk-e? 

Izráel életében eljött a szabadulás napja. Megtörtént az, amire húsz éve vártak, amit már sokan nem is gondoltak. Ám nem úgy következett be, ahogy elképzelték. Ebben a győzelemben az  a csodálatos, hogy nem ők támadták meg az ellenséget, sőt, nem is terveztek háborút ellenük. De megtapasztalták, hogy szervezetlenségük, felkészületlenségük ellenére Isten megajándékozta őket szabadítással. Mert ez az Úr győzelme volt.

Ez a harc másképp kezdődött, mint a húsz évvel korábbi, most nem voltak elbizakodottak, sőt, nem is háborúra készültek, hanem az Úr elé álltak Micpába, Sámuel vezetésével. Itt azután bűnbánatot tartottak, böjtöltek, áldozatot mutattak be. Most végre kimondták: „Vétkeztünk az Úr ellen!”. Mi is álljunk meg most az Úr előtt, tartsunk bűnbánatot, és mondjuk ki: vétkeztem az Úr ellen! Tehát nem mások miatt, hanem a vétkeim miatt történt minden az életemben.

A filiszteusok azt gondolták, háborúra gyülekeztek Izráel fiai, és megelőző csapást indítottak ellenük, azonban most nem Izráellel, hanem az Úrral kerültek szembe. Most nem kapkodnak a zsidók, hanem amíg az ellenség támadást indít, ők az oltár mellett imádkoznak. Imádsággal készültek a harcra. Készüljünk mi is mai harcunkra imádságban, és engedjük Urunkat cselekedni.

A győzelem után emlékkövet állítottak. Lássuk meg, hogy nem Sámulnek, a hadseregnek, hanem Istennek állították. A kő nem emberek, hanem Isten dicsőségét hirdette. „Mindeddig megsegített minket az Úr!”. Tekintsünk mi is így vissza, és ismerjük fel, azért élünk még, azért van még hitünk, és azért van még gyülekezet, mert az Úr megsegített minket. Erre építve, bizalommal tekinthetünk előre, hogy ezután is megsegít.

Az Úr Jézus elmondja, milyen lelkülettel menjünk a belső szobába, és ott hogyan beszélgessünk Istennel (Mt 6,9-15). A belső szoba csendjében párbeszéd alakulhat ki köztem és az Úr között. Az első és fontos dolog, hogy Atyának szólíthatjuk. Tehát nem félelemmel megyünk a csöndbe, mintha egy ismeretlen, félelmetes személy elé járulnánk, ahonnan csak rosszul lehet kijönni. Úgy vonulhatunk félre, hogy Atyánk elé állunk, vagyis gyermeki bizalommal és szeretettel léphetünk belső szobánkba. Azzal a hittel, hogy Édesatyánk vár ránk. Ő találkozik velünk, mert fontos számára, hogy jó tanácsokkal, szeretetével, jelenléte bizonyosságával vértezzen fel minden nap.

Az imádság első fele Istenre irányul, neve megszentelése kell, hogy szemünk előtt legyen. Azt jelenti, hogy úgy éljünk, hogy ne hozzunk szégyent és gyalázatot a nevére. Vagyis ne gyalázzák életvitelünk miatt Istent. Az Ő országának és akaratának a megvalósítása áll imádságunk és munkánk középpontjában. Nem a magunk terveinek a megvalósításáért vagyunk tanítványok, hanem az a feladatunk, hogy Isten országát építsük ki, juttassuk el minél több emberhez.

Ha Isten országára koncentrálok, akkor nem a megélhetés válik központi kérdéssé, mert azt rábízom Atyámra, és tudom, hogy Ő gondoskodik is róla. Tulajdonképpen a megélhetés végett nincs időnk Istenre és egymásra. Vegyük komolyan Jézus szavait, és változtassunk ezen. Vagyis hagyjuk rá Atyánkra minden dolgunkat.

Fontos a bűnbocsánat - úgy is, hogy mi kérünk minden nap bocsánatot az Úrtól, de úgy is, hogy mi is megbocsátunk másoknak. Nem feledve, hogy én is kegyelemből élek, nekem is szükségem van Isten és a másik ember megbocsátására. Ha én nem bocsátok meg, ne várjam, hogy nekem megbocsássanak. Ha elfogadom az Atya bocsánatát, én se tagadjam meg másoktól, mert ha nem bocsátok meg, az Atya sem bocsát meg.

Jézus reálisan látja, hogy van gonosz, tudja, hogy mindent meg fog tenni a tanítványok ellen, de rámutat: van szabadítás. Kérjük az Atyát, és megszabadít a gonosz cselszövéseitől.

Az imádság lezárása dicsőítés. Zárja le csendességünket is mindenkor dicsőítés. Dicsérjük és imádjuk Őt!

Amint vagyok, sok bűn alatt

1. Amint vagyok, sok bűn alatt, De hallva hí -vó hangodat, Ki értem áldozád magad: Fogadj el, Jézusom!

2. Amint vagyok - nem várva, hogy Lelkemnek terhe, szennye fogy, Te, aki megtisztíthatod: - Fogadj el, Jézusom!

3. Amint vagyok - bár gyötrelem, S kétség rágódik lelkemen, Kívül harc, bennem félelem: - Fogadj el, Jézusom!

4. Amint vagyok - vak és szegény, Hogy kincset leljek benned én, S derüljön éjszakámra fény: - Fogadj el, Jézusom!

5. Amint vagyok - nincs semmi gát, Kegyelmed mit ne törne át; Hadd bízza lelkem rád magát: - Fogadj el, Jézusom!

6. Amint vagyok - hogy a te szent Szerelmed tudjam, mit jelent Már itt s majd egykor odafent: - Fogadj el, Jézusom!

Isten áldásával.