Engedelmes élet

S

aul újabb feladatot kap, ez a feladat is próba - most derül ki, hogy komolyan veszi-e, amit Isten mond (1Sám 15,1-35). Most fog nyilvánvalóvá válni, kész-e alázatos szívvel engedelmeskedni Istennek. Az amálékiak elleni harc mutatja meg, kész-e Saul Istennek alárendelni önmagát, kész-e elfogadni, hogy fölötte is Úr az élő Isten. Azt látjuk, hogy Saul nem kész erre, csak félig engedelmeskedik, csak addig hajtja végre a parancsot, amíg az számára is előnyökkel jár. Amint a parancs végrehajtása tekintélyvesztéssel kecsegtet, nem engedelmeskedik Istennek. Inkább jár a nép kedvében, mintsem vállalja Isten teljes akaratát. Fél, hogy ha nem engedi meg a népnek a hadizsákmányból való részesedést, ellene fordulnak. Ekkor úgy dönt, mint a mesebeli lány: meg is teszi, amit Isten kér, meg nem is. Próbál mindkét félnek megfelelni, de azt nem lehet. Istent nem tudjuk megtéveszteni, és Ő nem fél, hanem teljes engedelmességet kíván.

Bizony, minket is megkísért, hogy csak azt tesszük meg, ami számunkra is elfogadható. Lássuk meg, hogy ezt az Úr nem fogadja el. Sőt, mi is próbálunk ilyen látszatmegoldást véghezvinni, mint a király. Ők is kiirtottak dolgokat, tehát látszólag engedelmeskedtek, de csak a hitványt irtották ki, ami értékes volt, azt megtartották maguknak. Odaadok-e mindent az Úrnak fenntartás nélkül? Át tudom-e adni Neki az értékeset is, vagy az adakozást, a szolgálatot selejtezésre használom fel? Mert legyünk őszinték, Isten gyermekei hányszor selejteznek adakozás vagy a rászorulónak való gyűjtés címén. Nem a legjobbat adjuk, hanem azt, amire már nekünk nincs szükségünk, amitől már nem férünk el, tehát szabadulni akarunk tőle.

Kiderül, hogy Saul nagyon meg van elégedve magával, ezért emlékoszlopot állíttat magának. Egyedül Istennek járna emlékoszlop, hiszen nem Saulra, hanem Isten tetteire kell emlékezni. Majd amikor Sámuellel találkozik, úgy állítja be magát, mint aki teljesítette az Úr parancsát. Saul szívébe befészkelte magát a gőg, és ez megvakította. A gőg nem engedi jól látni önmagunkat, de kérhetjük az Úr szabadítását. Kérhetjük, hogy adjon alázatot a szívünkbe.

Sámuel átlát a szitán, és felismeri a valóságot, látja, hogy itt csak félengedelmesség történt, amit vallásosságba csomagol a király. A félengedelmesség engedetlenség. A hamis vallásosság nem tetszik az Úrnak, nem fogadja el, hanem elveti. Sámuel hirdeti ki Saul számára Isten akaratát, amelyben közli vele: az Úr elvetette őt, és másik királyt választ magának.

Saul Sámuel számonkérésekor nem vállalja bűnét, hanem a népre hárítja a felelősséget. Bizony, a mi szívünk sem különb, mi sem szeretjük vállalni a vétket, a hibát, hanem igyekszünk másra hárítani. Azonban Isten előtt az őszinte bűnbánó szív a kedves. Saul látszólag megbánja a vétkét, de ez csak olyan "menteni a menthetőt" alapú megnyilvánulás. Ez nem őszinte bűnbánat, mert akkor utólag megtenné, amit korábban nem cselekedett meg. Az igazi bűnbánat nemcsak megvallja a bűnt, hanem igyekszik elhagyni azt, sőt, mindent megtesz, hogy kijavítsa a hibát. Ezt nem látjuk Saul esetében, de látható-e a mi életünkben? Amikor Isten rámutat, hogy rosszul cselekedtünk, igyekszünk-e kijavítani vagy a vétkes kapcsolattól elfordulni?

Jó azt is látni, ha Isten el is vette a királyságot Saultól, a próféta továbbra is bánkódik miatta, vagyis hordozza őt az Úr előtt. Mert Isten döntése nem azt jelenti, hogy Saul azonnal lekerül a trónról, hanem azt, hogy nem alapíthat dinasztiát. Nem marad a családjában a királyság, hanem új személyt választ ki az Úr. Tehát a külső szemlélő előtt egyáltalán nem látható még az Úr döntése. Vagyis Saul még el tudja hitetni, hogy minden rendben van. Tulajdonképpen ez lesz a fő problémája, nem akarja elfogadni, hogy Isten mást választott. Pedig ha megtenné, hálás szívvel uralkodhatna tovább, így pedig megbetegíti önmagát és környezetét. Az Úrnak való szolgálat mindig kegyelem. Adjunk hálát, még ha rövid ideig szolgálhatjuk is Őt, mert kiváltság. Dicsérjük szent nevét, amiért megengedi, hogy képviselhetjük Őt világunkban.

Gadarában nagy lehetőséget szalasztottak el, nem szabadítást, új életet kértek Jézustól, hanem azt, hogy távozzék (Mt 9,1-8). Azt kérték, hogy ne szóljon bele az életükbe, hanem menjen el tőlük, hagyja őket békén. És Jézus el is ment, nem erőltette magát rájuk. Mit kérünk Tőle? Élünk-e a lehetőséggel, és kérjük-e nagy kegyelmét, vagy mi is úgy döntünk, ne szóljon bele a dolgainkba, mert mi tudjuk mit kell tennünk?

Jézus visszament Kapernaumba, oda, ahol befogadták, ahol Neki szentelték életüket. Mert azok, akik Neki szentelik az életüket, akik szolgálják Őt, azok az új családját képezik. Milyen jó, hogy mi is beletartozhatunk Jézus családjába.

Máté leírásában egyedül Jézusra fókuszál, csak Őt akarja láttatni velünk, mert csak Őreá van szükségünk. Ezért nem részletezi úgy ezt a történetet, mint ahogy azt Márk is teszi. Máté nem akarja, hogy Jézusról az emberre kerüljön a hangsúly, nem akarja, hogy az ember vagy annak tette kerüljön a középpontba. Hányszor azt akarjuk, hogy rólunk beszéljenek, Máté ezt nem akarja, Ő Jézust állítja reflektorfénybe.

Egy bénát visznek Jézushoz. Azok az emberek felismerték, hogy Jézus tud segíteni ezen a lebénult életű emberen. Vigyük mi is Hozzá családunk, gyülekezetünk, településünk tagjait. De hittel vigyük, vagyis higgyük: ha senki és semmi nem tudott eddig segíteni, Jézus tud. Neki van rá hatalma, hogy megoldja a megoldhatatlannak látszó helyzeteket.

Látta a beteget Hozzá vivők hitét az Úr. A hit látható? Igen, az életünk, a cselekedetünk által válik láthatóvá. Jézus nem láthatatlan, nem észrevehetetlen, hanem hatást kifejtő hitet akar látni.

Amikor a bénához fordul, megbocsátja bűneit. Úgy látszik, összefüggés lehetett az életvitele, a gondolkodása és a betegsége között. Mert ahogyan élünk, annak következménye van. Ha a széles úton járunk vagy a keskenyen, mindkét iránynak megvan a következménye, a végső célja. De ugye nem mindegy, hova érkezem: életre vagy halálra?

A bűnbocsánat a teljes embert meggyógyítja. Helyére kerül az élete. Ez az ember Jézus szavára felkel, majd hazamegy. Vagyis engedelmeskedik az Úrnak. A gyógyulás engedelmesség által történik.

Amikor a béna meggyógyul, gyorsan eltűnik a helyszínről, és Jézusnak adja át a terepet. Engedi, hogy Jézust lássák, Őt dicsérjék.

Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom

1. Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom, Ily beteg voltomban nincs kitől gyógyulnom. Nincs ily fekélyemből ki által tisztulnom, Veszélyes vermemből és felszabadulnom.

2. Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent igédnek És bennem virraszd fel napját kegyelmednek; Igaz utat mutass nékem, szegényednek, Járhassak kedvére te szent Felségednek.

3. Várlak, Uram, azért reménykedő szívvel, Miként a vigyázó virradást vár éjjel; Hozd fel szép napodat nékem is jó reggel, Hogy szolgálhassalak serényebb elmével.

4. Dicsértessél. Atya Isten, magasságban, Mi Urunk Krisztussal mind egy méltóságban, És a Szentlélekkel mind egy hatalomban: Háromság egy Isten, áldj meg dolgainkban.

Isten áldásával.