Küldetésben

A

 mindenki által rettegett filiszteus óriás le van győzve (1Sám 18,1-30). Egy egyszerű pásztorfiú érte el ezt a hatalmas sikert. Figyeljük meg, mire is volt szüksége a győzelemhez. Én úgy látom, hogy elsősorban hitre és bátorságra volt szüksége. Hittel látta meg az Úr hatalmát, és bátran indult Isten nevében Góliát ellen. A bátorság is fontos tényező, nem elég látni Isten hatalmát, hanem benne bízva ki kell menni a harctérre, az életbe. Dávid nem a szoba csendjében, Bibliája fölé hajolva elmélkedett Isten nagyságáról, csodálta hatalmát, hanem a harctéren járt. Közelről hallotta a filiszteus csizmáinak félelmetes dobogását, látta az óriás kardot lóbáló hatalmas kezét, és közben zúdultak rá a gyalázkodó szavak. Mindezek ellenére az Úrra nézve bátran ment előre. Sőt, mindezek a tapasztalatok nem bénították meg, megmaradt cselekvőkészsége, nem vált idegessé, hanem képes volt nyugodtan célozni. Az ellenség fölötti győzelemhez mindezek számunkra is szükségesek. Az elmélkedésből, a Biblia feletti elcsendesedésből kell mindezt a bátorságot és higgadtságot megszereznünk. Nem elég megérteni az Igét, látni az Úr hatalmát, hanem a megértett Igével, az Úr erejére támaszkodva bátran kell használni mindazt, amit az Úrtól kaptunk. Azért kapjuk az Ige fegyvereit, hogy használjuk őket, és győzzünk a segítségükkel. Istenre figyelve elmúlik a félelem, magabiztosakká válunk.

Dávidot ez a győzelem a király szolgálatába állítja, ő vezeti a harcosokat a különféle harcokba. Mondhatnánk úgy is, hogy e nagy győzelem után munkát kap. Amennyiben engedjük, hogy az Úr vezesse életünket, mi is átélhetünk hasonlót. Isten a munkánkról is gondoskodik. A munkával irigység is jár. A gyors karriert befutó Dávidnak irigyei vannak. És nem más válik rá féltékennyé, mint a munkaadója, a király. Annyira megtámadta a féltékenység Sault, hogy az életére tör Dávidnak. Mindent megtesz a király, hogy Dávidot elveszítse. Megdöbbentő, hogy az irigység, a féltékenység milyen súlyosan megbetegítheti az embert. Azt se feledjük el azonban, hogy Saul esetében ennek az állapotnak az előzménye az ő hitetlensége és engedetlensége. Az Úrba vetett hit, a Rá bízott élet megóvhat ettől. Ha tudom, hogy az Úrtól elkészített helyemen vagyok, ha tőle kapott szolgálatként végzem a feladatom, nem másokra figyelek. Saul nem bírta feldolgozni, hogy Dávid sikeresebb, nem volt képes, sőt nem is akarta elviselni, hogy a másik, a beosztatja eredményesebb, mint ő. El tudom-e fogadni, ha a másik eredményesebb az életben?

Azonban az Úr Dáviddal van, Szentlelke betölti és oltalmazza kiválasztottját. Barátot is ad számára az új és idegen környezetben. Isten mindenhol törődik az övéivel. Az új helyen is tud barátokat adni. Ez a barát épp a király fia, Jónátán.

Saul mindent elkövet Dávid ellen, de nincs hatalma felette. Meglepő, hogy a támadások kereszttüzében, a repülő dárdák árnyékában nem Dávid fél Saultól, hanem a király félelme növekszik. Számunkra az lenne a természetes, ha azt olvasnánk: Dávid félt Saultól, de nem így van, mert a szíve az Úrban van. Az Úr jelenléte veszi körül, szereti Istent, és ahol Isten szeretete jelen van, múlik a félelem.

Az is megragadó, hogy Dávid nem menekül el az ellenséges közegből, sőt, képes arra, hogy lantjátékával enyhítse a király gyötrelmeit. Dávidban az Úr Jézus lelkülete jelenik meg, szereti és áldja ellenségét. Áldást jelent Saul számára, mert enyhülést hoz neki, mondhatnánk, lelki terápiában részesíti.

Saul fondorlatos tervei nem válnak be Dáviddal szemben, pedig még a lányát is felhasználja. Meg kellene látnia, hogy nem a harc, hanem az elfogadás hoz gyógyulást a számára. Soha nem az egymás elleni harc, hanem a megbékélés, az elfogadás hoz békességet. Nem akkor leszünk boldogok, ha eltávolítjuk a másikat, hanem ha Krisztus szeretete által elfogadjuk.

Jézus nemcsak a munkásokért való imádkozásra szólítja fel tanítványait, hanem tudatosítja bennük, hogy ők Isten országának munkásai (Mt 10,1-15). Ennek megfelelően a felkészítést követően kiküldi őket szolgálni. Az a feladatuk, vigyék Izráel népéhez Isten országának jelenlétét, erejét. Vigyék a sót és a világosságot. Adják tovább, amit kaptak.

Úgy küldi őket, hogy felhatalmazza őket gyógyításra, ördögök kiűzésére, a legkülönfélébb betegségek gyógyítására. Nem a maguk erejével, hanem Jézuséval indulnak útnak.  Jézus küldő szava áll munkájuk mögött, nem saját akció ez, hanem kiküldetés. A király kiküldi követeit az emberek közé. Ezek a követek a Királyt képviselik. Tizenkét tanítványt küld, akik egyúttal tizenkét félék is voltak. A tanítványok nem egyformák, de egy irányba haladnak. Minderre azért képesek, mert előbb Jézushoz mennek, majd Tőle indulnak, és oda mennek, ahová az Úr küldi őket. Mi is mindig először menjünk Hozzá, és Tőle induljunk feladataink elvégzésére.

Elmondja Jézus, hogy hová és hogyan menjenek. Ne emberi eszközökre támaszkodjanak, hanem végig bízzanak mennyei Atyjukban. Izráel házának elveszett juhaihoz kell menni, számukra kell hirdetni, hogy eljött a Pásztor, Aki megkeresi és hazaviszi őket. Ma is az elveszettek felé kell hirdetnünk Isten országa örömhírét. A kiküldetés nem szerzésről szól, és itt meg kell vizsgálnunk lelkületünket, ma mennyire a szerzés tart hatalma alatt. Mindig többet akarunk, nagy vonzása van az anyagiaknak, holott Jézus kifejezetten mondja: ne szerezzetek semmilyen pénzeszközt. Bízzátok magatokat Isten kegyelmére. Ti csak az elveszettek megmentésére figyeljetek, a többi az Atya dolga. Mennyire nincs ez mindig így, hányszor az anyagiak kötik le figyelmünket és erőnket. Adjon az Úr szabadulást tőle.

A tanítvány Krisztustól kapott békességet visz magával, és amikor valahová betér, az ott levők megkapják az esélyt, hogy ez a békesség ottmaradjon. Ahol Krisztust befogadják, ott a békesség is megszáll.  

A porleverés azt jelenti, hogy majd ez lesz a bizonyság arra, hogy ők is hallottak Isten országáról, ám elutasították. Nem mondhatják majd Isten előtt, hogy soha nem hallottak Jézusról, ők kimaradtak. Tehát a porlerázás nem kegyes bosszú, nem, ennek csak az a célja, hogy ne lehessen Istenre hárítani a felelősséget. Ameddig hirdettetik az evangélium, mindenkinek lehetősége van a megtérésre, azonban nem tudjuk, mikor ér véget számunkra ez a lehetőség. Így tehát fogadjuk be az Úr üzenetét, nyissuk meg szívünket Jézus előtt.

Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

1. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed, Mondd a világnak: hajnalod közel! Mert nem hagy az, ki népeket teremtett, Senkit sem éjben, bűnben veszni el. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

2. Lásd: millióknak lelke megkötözve, Rabláncként hordoz sötét bűnöket; Nincs kitől hallja: Megváltónk keresztje Mily gazdag élet kútja lett neked. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a szabadító elközelgetett!

3. Mondd minden népnek: elveszett juháért Mit tett a Pásztor - csuda szerelem - Földig hajolt a kárhozott világért S meghalt alant, hogy élhess odafenn. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

4. Küldj fiaidból, akik nemhiába Élvezik kincsed: Hirdessék szavad; Öntsd lelked értük győzelmes imába: Mindent, mit adtál, Krisztus visszaad. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

5. Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled, Felfedi titkát minden szív előtt. Egy lélekért se érjen vádja téged, Hogy temiattad nem látta meg Őt. Légy örömmondó békekövet, Hirdesd: a Szabadító elközelgetett!

Isten áldásával.