Lámpás

C

sodálatos kijelentést olvastunk a fejezet második versében: „Szeretlek benneteket – ezt mondja az Úr,” - és ez így van (Mal 1,6-14). Szereti Isten az embert, szereti a mai embert is. Kijelenti magát nekünk, és lehetővé teszi, hogy megismerjük. Szeretete áramlik felénk kegyelméből. Amikor szól az ige, istentiszteletek vannak, mindig az Ő szeretete áramlik az ember felé. Nagy szeretet az, hogy Isten még mindig foglalkozik velünk. Nem fordult el, hanem ad időt a megtérésre, arra, hogy rádöbbenjünk: Nélküle nem tudunk élni. A sok földi problémának nem Ő az oka. Minden baj azért történik, mert kiestünk Isten szeretetéből, a magunk útjára tértünk, és egyedül haladunk az ismeretlen úton. Az a nagy gond, hogy úgy teszünk, mintha mindent tudnánk, és nem volna szükségünk segítségre. De nem így van, rászorulunk az Úr kegyelmére, segítségére.  A Macedón férfi ezt felismerte, amikor látomásban Pálhoz fordult.  Felismertem-e én, hogy Isten szeretete az igazi szeretet, és az Ő jelenléte ad oltalmat számunkra?

Azonban ez a szeretet nem lehet mindig egyirányú, várjuk, hogy Isten hozzánk jöjjön, törődjön velünk, mi pedig nem válaszolunk, nem szeretjük viszont. Az Ő szeretete teljes szeretet, és azt várja, hogy mi is teljes szívből szeressük Őt. A szeretetnek vannak jelei, a legmegrendítőbb a golgotai kereszt. Bármikor rátekintünk, jelzi: így szeret Isten. A legtöbbet adta nekünk, önmagát a Fiúban, majd az életét a kereszten. Az igazi szeretet mindig magát adja, ennél nem lehet többet adni. De Isten is azt várja, hogy magunkat adjuk. Nem szokásokat, formális ajándékokat vár, hanem a szívünket. 

Júda népe is azt gondolta, ha azt adja Istennek, amire neki nincs szüksége, vagy ami értéktelen, az elég. Istennek megfelel a selejt, gondoljuk. Sőt, Ő nem is vár el semmit, így vélte a tíz meggyógyított leprásból kilenc. Nem volt a szívükben hála. Elfogadták a megtisztulást, de már nem mentek vissza megköszönni azt. Isten a szeretetünket várja, azt, hogy önként és szívből szolgáljuk Őt.

Istennél soha semmi sem lehet fontosabb, és ne gondoljuk, hogy amit Neki adunk, azzal megkárosítjuk magunkat. Minden az Ő ajándéka, és ha adunk, az Övéből adunk. Olyan jó, amikor megtapasztaljuk Isten munkáját az életünkben, és ez hálára késztet. Arra serkent, hogy adjunk mi is az Úr ügyére. És ha adunk, akkor a legjobbat adjuk, és a magunkét adjuk. Ma elterjedt, hogy a másét szeretjük adni Isten dolgaira. Ezt pályázatnak, támogatásnak nevezzük. Pedig Isten a magáét adta. Nem egy bárányt adott a keresztre, és nem is a más gyermekét, hanem a saját Fiát adta értünk, hogy el ne vesszünk. A bálványok a mi gyermekeinket vagy saját életünket kérik, Isten a Fiút adta oda. Ha adunk, a magunkét adjuk, úgy, hogy előbb magunkat adjuk az Úrnak. Ez dicsőíti Őt igazán.

Péter felismerte, hogy az evangéliumra emlékeztetni kell, vagyis folyamatosan foglalkoznunk kell vele (2Pét 1,12-21). Isten akaratát akkor ismerjük meg, ha az  ige bennünk él. Akkor tudunk a keskeny úton haladni, erősödni és növekedni, ha állandó kapcsolatban vagyunk Urunkkal. Emlékeztet az apostol, mert olyan könnyen megfeledkezünk erről. Már bizonyára elénk tolult a rengeteg tennivaló. Megszervezzük a hetünket, rohanunk, azt sem tudjuk, hol a fejünk, Péter azonban szívünkre helyezi: emlékezz az Úr szavára. Tedd az első helyre Őt, és mindig idézd fel. Emlékezz, mit mond az Úr, és akkor jól fogsz dönteni. Ne engedd, hogy a körülmények határozzák meg az életed, hanem tedd, amit Isten kér. Ha így cselekszünk, jó irányba haladunk, és Isten áldását tapasztaljuk életünkön.

Azt írja Péter a gyülekezetről, erősek az igazságban. Erős vagyok az igazságban? Erős Isten igéjének ismeretében és megcselekvésében? Nekünk az Úrban kell erőseknek lennünk. Annyi mindenre mondjuk, erős vagyok benne, de erősek vagyunk Istenismeretben, szolgáló életben?

Nagyon fontos látnunk és ebben megerősödnünk, hogy a Jézus Krisztusról szóló örömhír nem egy szép mese, hanem valóság. Péter saját tapasztalatból mondja, amit leír. Ő maga ismerte az Úr Jézust, átélte csodáit, és a Szentlélek által is megtapasztalta Isten hatalmát, amikor betegek gyógyultak, emberek újjászülettek. Átélték, hogy feltámadt az Úr, találkoztak Vele. Aki Őt keresi, ma is megtapasztalja, hogy Jézus él!

Mindenki arról tud bizonyságot tenni, amit átélt, így Péter is személyes vallomást tesz, az Atya bizonyságáról. Isten bizonyságot tett az Úr Jézusról, elmondta, hogy az Ő szeretett Fia az Úr. Ez mélyen beleivódott a hallgatókba, mindez jelzi, hogy valóban együtt volt Vele a hegyen. Jó hallani azokat a bizonyságtételeket, amelyek az Úr munkájának személyes megtapasztalásából származnak. Nagy dolog elmondani: az Úr belépett az életembe és újjá teremtett. És ez látható. Az új teremtés meglátszik azokon, akik újjá lettek. Urunk azt akarja, hogy ebbe a megromlott világba újjáteremtett emberek vigyék bele Isten hatalmát. Rajtunk keresztül tevékenykedik az Úr. De az Ő munkája nem erőszakos, szelíden és szeretettel szól.

Az Úr lámpást ad a kezünkbe, az Ő igéjét, ami világít a sötétben. Így van esélyünk, hogy ne tévedjünk el. Azonban erre a lámpásra figyelni kell. Csak akkor haladunk jó irányba, ha követjük a Fényt.

JÉZUS SZÓL, VILÁGÍTS

Jézus szól világíts szép ékesen,

Mint a kicsi lámpa,

tisztán fényesen.

E bűnös világnak sötét éjjelén

Ki ki világítson a maga helyén.

Jézus szól: világíts, érettem égj,

Világosságomnak a visszfénye légy.

Tudja Ő, a földnek sötét éjjelén,

Ki világít híven a maga helyén.

Jézus szól: világíts magad körül,

Lásd a bűnbe, éjbe mennyi szív merül!

Boldog az a lámpa, mely kicsinyke kört,

Hová Isten tette, fényével betölt.

Isten áldásával.