Várakozás

A

lázattal és tisztelettel álljunk mindig az Úr elé (Préd 4,17-5,8). Megjelenésünkkel, az Úr házában való magatartásunkkal is fejezzük ki, hogy mennyei Atyánk előtt állunk. A templomban való viselkedésünk is bizonyságtétel, beszél Isten népéről, és beszél arról is, hogy kinek tartjuk az Urat. Miért is fontos ez? Mert a társadalomban is odafigyelünk, hogy alkalomhoz méltóan viselkedjünk. Mennyivel inkább meg kell látszódnia, hogy Atyánk elé jövünk. De látszik-e? Ott van-e bennünk a szeretet Iránta, és a szavára való vágyakozás? Mert olyan jó, hogy még jöhetünk Hozzá, és Vele lehetünk. Nincs jobb, mint Őhozzá tartozni.

Isten elé nem azért járulunk, hogy szóval tartsuk, hanem inkább azért, mert az Ő szavára várunk. Őt nem kell szórakoztatni sok beszéddel, Ő azt várja, hogy a szavára várjunk. Azért jöjjünk, mert érdekel, mit is mond az adott kérdésre. Sőt, azért jövök, mert igazán eddig senki nem adott választ, nem oldotta meg a problémámat, de hiszem, hogy az Úrnál van válasz és segítség. A vérfolyásos asszony tizenkét év szenvedése és csalódása után indult el Jézushoz. Az emberi próbálkozások nem jártak eredménnyel, megmaradt a betegsége, növekedett a szenvedése. Amikor azonban hall az Úr Jézusról, elindul, mégpedig azzal a hittel, hogy meg fog gyógyulni. Gyere így Jézushoz, Ő meggyógyít, rendberak. Nem számítanak az eddigi tapasztalatok, hidd, Ő más, Ő nem vall kudarcod, rendbe jöhetsz Általa.

Az ige elutasítja a meggondolatlan fogadásokat, amik által sokan Istent akarják befolyásolni, rákényszeríteni valamire. Ő nem kényszeríthető, mert nem mi uralkodunk Felette, hanem Ő mindenek felett. Ő ajándékozó Isten, előbb a szívünket kéri, és aki azt odaadja, az kap új életet. Az újjászületett életű embernek pedig Krisztusban mindent megad, ami az élethez és a kegyességhez szükséges.

A prédikátor azt is meglátja, hogy amikor az ember Isten helyére lép, annak megvannak a következményei. Eredetileg Isten volt Izráel királya, de ők más népek szokásaihoz akartak igazodni, és királyt választottak maguknak. Azonban amikor ember uralkodik a másik ember felett, ott mindig jelen van az elnyomás, mert az ember szíve a hatalom  által megváltozik. Ahol az Úr Jézus kerül a trónra, ott már más értékrend alakul ki, uralkodás helyett a szolgálat dominál. Isten országa nem nyom el senkit, hanem inkább felszabadít, egy új életre.

Az Úr mindenkinek ad lehetőséget az evangéliummal való találkozásra, még a római birodalom vezető embereinek is (ApCsel 24,22-27). Gyakran úgy értesülnek a jó hírről, hogy nem is készültek rá. Félix sem tervezte meg a Pállal való találkozást, de az Úr Jézus elküldte hozzá, egy hivatalos tárgyalás által. Miért? Mert Félix már hallott az Úr Jézusról, és most Pál által továbbléphet, eljuthat a döntésre. Az Úr keresi őt, ad lehetőséget neki az életváltozásra. Minket is keres, azt akarja, hogy igazán megismerjük, és elinduljunk követni Őt. Talán olyan helyzetben szól, amikor nem is gondolunk rá.

Azt is jó látni, hogy Pál nem borul ki, rábízza magát az Úrra. Elfogadja, hogy nem véletlenül alakulnak így a dolgok, bizonyára van itt is olyan személy, akinek lehet beszélni a kegyelemről. Keressük mindig a bizonyságtétel lehetőségét. Figyeljünk, hogy nem azért alakulnak-e úgy a dolgaink, mert valaki keres, várja a bizonyságtételt.

Az Úrnak ott is gondja van követére, enyhébb őrizetet kap, és így még az ottani gyülekezet tagjaival is kapcsolatba kerülhet. Valószínűleg nekik is kell még egy kis lelkigondozás. Az Úr útjai nem a mi utaink, Ő mindig odafigyel gyermekeire, és felkészíti őket mindarra, ami vár rájuk.

Néhány nap múlva megjelenik a helytartó zsidó feleségével. Ennek a nőnek is hallania kell Isten kegyelméről, ami Krisztusban megjelent. Tudnia kell, hogy a Megváltó eljött, és Őt is keresi. Félix és Druzilla nem Isten igéje szerint éltek. Félixnek már a harmadik felesége volt Druzilla, nem véletlenül beszél Pál önmegtartóztatásról és eljövendő ítéletről. Mindebből érteni kell: Isten üzeni, nem mehet így tovább, de lehet változtatni, új életet kezdeni. Az Úr Jézus kereszthalála által bűneink meg vannak bocsátva. Félix és Druzilla is újat kezdhet Jézussal.

Félix rabszolga volt, és innen tornázta fel magát a jelenlegi pozíciójába, és úgy gondolja, ha Krisztust választja, veszít. Az Urat követni csak úgy lehet, ha elengedem eddigi kincseimet, és teljes szívvel Őt választom. De így nem veszíteni, hanem nyerni fogok. Megszabadulok ennek a világnak a koloncaitól, és Istentől kapott békességem lesz. Most már nem kell megfelelnem embereknek. Innentől szabadon követhetem az Urat. Félix azonban inkább a világhoz ragaszkodik. De vajon miről beszél a mi életünk? Mi a lényeges: a világ vagy Isten országa?

Ezen kívül a pénz erejét is látjuk, nem akar tőle szabadulni a helytartó. Megvesztegetést vár, ahelyett, hogy elengedné a pénzt, és Krisztusba kapaszkodna. Sok embernél ez a probléma, a világ kincseit markolásszuk, ahelyett, hogy Krisztusba kapaszkodnánk, és engednénk, hogy Ő gondoskodjon rólunk.

Pál azonban nem maga keresi a szabadulást, hanem rábízza ezt is az Úr Jézusra. Nem szabad akar lenni, hanem engedelmes szolga. Elutasítja a világ módszereit, nem szervez gyűjtést a maga számára. És nem is kér senkitől anyagi segítséget. Félix elfekteti Pál ügyét, de ő nem keseredik el, hanem felfelé tekint. Nem könyörög a helytartónak, és nem válik ő is korrupttá. Pál nem mondja, ha csak így lehet változtatni, mit csináljunk. Ilyen a világ, korrupt mindenki, el kell fogadni. Ő Isten országában él, és annak a rendjéhez tartja magát. Isten országában nincs vesztegetés. Minden Isten tervébe illeszkedik, még a két évig tartó parkolópálya is. Isten a várakozást is felhasználja, Pál pedig kivárja a zöld jelzést.

A börtönömnek zárát

1.  

A börtönömnek zárát az Úr nyitotta ki,

A békességem árát az Úr fizette ki.

Hadd zengjen hát az ének az Ő nagy, szent nevének:

Dicsőség Őneki, Dicsőség Őneki!

2.  

Az Úr az élet kútját fogyni nem engedi,

A lábaimnak útját az Úr egyengeti.

Hadd zengjen hát az ének az Ő nagy, szent nevének:

Dicsőség Őneki, Dicsőség Őneki!

3.  

A szívem nincs már szennyben, az Úr emelte ki,

A helyemet a mennyben az Úr rendelte ki.

Hadd zengjen hát az ének az Ő nagy, szent nevének:

Dicsőség Őneki, Dicsőség Őneki!

Isten áldásával.