Szokás

A

z Úr csodálatosan megfordította népe sorsát, és emellett nem mennek el csak úgy, hanem ünneppé nyilvánítják (Eszt 9,20-32). Amikor Isten cselekszik az életünkben, felemel a bűneinkből, és halál helyett élet vár ránk, az nagy ünnep. Emlékezetes nap, amit meg kell örökíteni. Az Ószövetségben Isten minden életfordító és hatalmas tettét rögzítették és továbbadták. A következő generációt is motiválja, ha hallják, hogyan vezette övéit az Úr, és miként gondoskodott róluk. Az Úr kegyelme, amikor a sírás örömre fordul, és ilyenkor tele van hálával a szív. Fejezzük is ezt ki, adjunk hálát Urunknak, dicsérjük Őt, hisz oly sokszor átéltük már munkáját. Nincs nagyobb esemény annál, mint amikor az Úr meghallja kiáltásunkat, és megszabadít. De nincs ezzel vége, Ő tovább is vezet. Jelen van és formál. Ígéretei ma is állnak, csak vegyük azokat komolyan. Amikor az igét kézbe vesszük, átéljük, hogy Ő jelen van, szól hozzánk. A következő, hogy mindazt, amit mond, vegyük valóságosnak. Isten ma is azt mondja, amit korábban. És amit ígér, azt meg is teszi.

A mai napon is hálás lehet a szívünk, mert megfordította, új irányba terelte életünket a reformációval. Hatalmas munkát kezdett meg az Úr, kezünkbe adta igéjét, és elindított a kereszt felé. Ez nagyon fontos, mert az a hely az élet forrása. Fény árad belőle ma is, megvilágítja utunkat, reményt ad, aki odatalál, az kegyelmet nyer. A kereszt tövében hullnak le a terhek, ott gyógyulnak testi és lelki sebeink. A kereszten minden elvégeztetett. Megváltásunk befejezve, és annak eredményéből, áldásából élhetünk ma is.

A kereszt az a fa, amelyet Isten utánunk dob, bele mélységeinkbe, és ennek segítségével a felszínre emel. Süllyedő életek reménysége a kereszt, új élet forrása. A keresztbe kapaszkodva megerősödünk a próbák és harcok közepette. Mordokaj és Eszter szabadulásuk csodás napját örömnappá nyilvánították. Ajándékokat adtak egymásnak és a szegényeknek. Ez a nap nem önmagukról, hanem Istenről szólt. Ünnep-e nekünk Isten munkájának a napja? Tegyük Őt napjaink középpontjává, legyen mindennél fontosabb a Vele való közösség. Ne engedjük, hogy bármi is megelőzze Őt.

Szokássá tették ennek a napnak megünneplését minden esztendőben. Új szokást alakítottak ki, mégpedig a hála és a dicsőítés szokását. Ez rajtam múlik, csak akkor adok hálát, amikor átélem Isten munkáját, vagy megjegyzem, és minden évben tudatosan megemlékezem róla? Születésnapunkról, névnapunkról megemlékezünk, mások figyelmét is felhívjuk rá. Beépült, szokássá vált az ezekre való emlékezés, egymás felköszöntése. Emlékszünk még arra, amikor az Úr átvette életünk felett az uralmat, amikor bevonult a szívünkbe, mint Király? Megemlékezünk arról a pillanatról, amikor Isten országának polgárai lettünk? Nagy eseményként kezelik, amikor valaki felveszi annak az országnak az állampolgárságát, amely néphez tartozik. Nagy esemény, hálára késztető tett-e az új életünk születése? János évtizedek múlva is emlékezett az Úr Jézussal történt első és egész életét meghatározó találkozásra. Legyen szokásunk az Úrral való nagy találkozások, életfordító események megünneplése.

Jakab most kérdéseket tesz fel, amelyekre azonnal meg is adja a választ (Jak 5,13-20). Ismeri olvasóit, és tudja, hogy szenvednek, mert mi mindig szenvedünk. Testünk olyan hatalmat gyakorol felettünk, hogy minden rezdülését észrevesszük. Sőt, annyira túlreagáljuk, hogy a sátán is észrevette, hogy szenvedések által elterelhet az Úr közeléből. Fájdalmainkra koncentrálunk, és olyankor semmi és senki sem fontos, csak mi magunk. Akkor nem vagyunk képesek másra figyelni, csak magunkkal vagyunk elfoglalva. És ez a célja sátánnak. Ne figyeljünk se Jézusra, se egymásra. Tehát a kérdés: szenved-e valaki közöttetek? Nem kell sokáig várnia a feleltre Jakabnak, mert már soroljuk is, kitől, mitől szenvedünk. De itt jön a meglepetés, nem együttérzéséről biztosít, és nem is sajnál, de még csak fájdalomcsillapítót sem javasol, hanem az imádságot adja a kezünkbe. Az Úrhoz terel, mert amikor imádkozunk, Vele vagyunk együtt. Az Ő jelenlétébe visz az imádság.

Új lehetőséget tár fel a szenvedő előtt, szabad és lehet imádkozni. Elrejtőzhetünk fájdalmainkkal az Úr szárnyai alatt. A zsoltáros is mindig az Úrhoz menekül, Nála keres oltalmat. És az ige is erre bátorít. Meg lehet élni másként a szenvedést, de az örömöt is, nem csak úgy, ahogy eddig tettük. Ha örömünk van, énekeljünk dicséretet az Úrnak. És ehhez nem kell semmilyen serkentő, mert ha tudom, hogy Ő az öröm forrása, akkor szívből fakad a hálaének. De énekelünk-e Urunknak? Gyakran mondjuk, mi nem tudunk énekelni, nincs rá tehetségünk. De ha szívünkben van az Úr, és betölt a hála, akkor nem az a lényeg, hogy művészek vagyunk-e. Az Úrnak tetszik, ha énekkel dicsérjük. És ez a dicsőítő éneklés nincs is istentisztelethez kötve. Hiszen itt egy emberről beszél az ige. Ha valakinek öröme van, énekeljen  dicséretet, akkor, amikor örül, és ott, ahol van. Dicséretet énekelhetünk mindennapi munkánkat végezve, de a nemszeretem feladatok is könnyebbek lesznek, ha közben énekelünk.

Betegség idején is szabad és lehet először imádkozni, vagyis Urunk elé vinni a problémát, és kérni segítségét, beavatkozását. Nagyon lényeges, hogy hitből fakadjon az imádság, vagyis, valóban hiszem, hogy az Úr ma is meg tudja tenni, amit kérek Tőle. Hányszor csak rutinból mondjuk, amit mondunk, de nem hisszük, hogy amit kérünk, az meglesz. A hitből való imádság jellemzője, hogy várom is Isten munkáját.

Imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Ez is fontos, egymásért is gyakoroljuk az imádságot. Legyen az az első, hogy az Úrnak mondjuk el problémáinkat. Merjünk imádkozni, azzal a hittel, hogy az Úr felsegíti a másikat.

Illést állítja példaként elénk Jakab, rámutat: ő is hozzánk hasonló ember volt, imádkozott, és nem volt eső, majd ismét, és lett eső. Azonban ezt az Úrtól való megbízásból tette. Amikor az Úr ránk bíz dolgokat, higgyük, hogy az meg is valósul. Illés is ember volt, az eredmény nem tőle függött, hanem Istentől. Ő kért, és Isten adta meg. Ez így működik ma is, én kérek, és az Úr ad majd, a maga idejében.

"Imádkozzatok és buzgón kérjetek!"

1. "Imádkozzatok és buzgón kérjetek!" Bűnös voltunkért, Uram, ó, ne vess meg! Tiszta

szívet és Szentlelket adj nékünk, Hallgass meg Fiad nevébe', ha kérünk.

2. „Keressetek buzgón és megtaláltok!” - Téged keresünk, Uram: hogy bűn s átok Erőt

ne vegyen mirajtunk, légy nékünk Égi utunk, igazságunk, életünk!

3. „Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!” - Elfáradtunk, Uram, e világ zaján; Ó, nyisd meg

az égi béke szép honát, Add, hogy zenghessünk örök halleluját!

Isten áldásával.