Immánuel: Valóság az álarc mögött

prédikátor kutatja az élet dolgait, ez jó és fontos, mindezt úgy teszi, hogy közben Istenre figyel (Préd 7,1-29). Nem függetleníti magát Tőle, nem Nélküle keresi az élet értelmét, hanem Benne. A körülötte élőket pedig úgy vizsgálja, mint Isten teremtményeit, arra kíváncsi, hogyan is élik meg az Úrtól ajándékba kapott életet. Sok problémával küzd az ember, de ez nem a Teremtő hibája. Ő egyenesnek teremtette meg őt, de az ember mindig spekulál, és nem az Úrra figyel. A teremtés után kapcsolat volt Teremtő és teremtmény között. Állandóan élt a vonal kettőjük között. Az Úr jelen volt köztük, rendelkezésükre állt, segítségükre indult. Ők azonban nagyon hamar felrúgták ezt a szülő-gyermek kapcsolatot.

Mi már megtapasztaljuk, hogy Isten továbbra is keres, a vonalat élővé teszi mindenki számára, kapcsolatban akar lenni velünk. Szólongat minket, nincs Ő távol, de meghallom-e, vagy csak megyek a magam feje után? Mi is keresünk, rengeteg lehetőséget kínál a világ, de nem találjuk meg az igazi választ, mert nem jó helyen keresünk. Aki keres, az talál, mondja az Úr Jézus. Aki az igében keresi a kérdéseire a választ, az meg is találja. Mert nem mindegy, hol keresünk. Ha nem értünk egy új telefonhoz, nem a szakácskönyvben kezdünk keresgélni, hanem a telefon kezelési útmutatójához fordulunk. Gyakran az a bajunk, hogy rossz helyen keresünk, pedig Isten adott használati útmutatót az élethez, és ez a Szentírás. Aki benne keres, az jó válaszokat kap, sőt, a válaszon túl megtalálja az élet forrását, Krisztust. Mert Ő hiányzik az életünkből, és ha Ő nincs jelen, akkor az Élet nincs jelen.

Sok idő eltelt már a prédikátor óta, de amit ő látott az életben, azok közül ma is több mindennel találkozhatunk. Látjuk, hogy a hívő is szenvedhet, vagy meghalhat fiatalon, míg az Isten nélkül élő gazdagodik, őt elkerüli a betegség, és tovább él. Ma is sokan ajándék adásával próbálnak előnyhöz jutni, még akár Istennél is így akarnak eredményt elérni. Mindez azért van így, mert a fejlődés nem alakítja át a szívünket, a régi természetünket. Csakis Isten Lelke által lehetünk más emberekké.

Salamon is látja, amit jóval később Pál apostol is megfogalmaz: „nincs egy igaz ember sem e földön, aki jót cselekedne, és ne vétkezne” (20). Pál még azt is hozzáteszi előzményként: „nincs, aki megértse, nincs, aki keresse Istent” (Rm 3,11). Tulajdonképpen itt a probléma, a bűn teljesen elhangolt, és már nem is keressük Istent. Azonban Ő keres, utánunk jön, mert meg akarja magát ismertetni elveszett gyermekeivel. Minket is keres, mindennap szól, csak meg kell hallani. Rá akar döbbenteni arra, hogy a kegyelem által élhetünk másként, mint eddig. Nem kötelező a világgal sodródni, lehetünk szabadok Krisztus által. A sodródó élet ide-oda csapódik, mindig a világ kínálata, véleménye alakítja. A Krisztusban újat kezdett ember egyenes ösvényre talál, a keskeny útra, amely életre vezet. Ezen az úton Ő halad elöl, mi pedig a nyomába léphetünk. Jézus jó vezető, nem téveszt meg. Mert az életét adta értünk. Ez a garancia. Sátán megtéveszt, mégis sokan rá hallgatnak. Ő semmi garanciát nem tett le, mégis megtévedünk. A látszat, a csomagolás hat ránk. Az Úr Jézus nem csomagolja be, amit kínál, mert az jó csomagolás nélkül is. Nem kell photoshoppolni, amit ad, mert úgy élhető, ahogy van. Nincs benne csavar, nem találunk mást a csomagban, mint amit ígért. Aztán mindazt, amit ad nekünk, Ő maga is kipróbálta és élte.

A mai részben tudjuk meg, miért is kellett Pál apostolnak éveket várnia Cézáreában (ApCsel 25,13-27). A korábban említetteken túl, azért, hogy Heródes Agrippával és feleségével is találkozhasson. Az Úr nem hagyja ki őket sem, hiszen elsősorban a zsidókhoz érkezett, így Pál által hallhatják az evangéliumot. Az élet fordulatai is az evangéliummal való találkozást szolgálják. Ez a házaspár diplomáciai látogatásra érkezett az új helytartóhoz, eszükben sem volt Isten, a Krisztus. Élték az életüket, eleget tettek a protokollnak, és nem is tudták, hogy útjukat az Úr igazgatja. Azt akarja, halljanak Róla. Minket is így igazgat az Úr, váratlanul olyan helyzetbe hoz, amiben hallok Isten Krisztusban elvégzett munkájáról. Elénk toppan az Úr, mert szeret és bemutatkozik. Gyakran pont úgy, amint Agrippáéknak tette, egy öreg, sok sebbel tarkított emberen keresztül. Igen, gyakran ilyen szürke külsőben áll elénk az Úr - meglátjuk-e? Miért így jön, hogy ne a külső ragadjon meg és késztessen döntésre. Mert a ragyogó külső, a jó menedzseri fellépés megtéveszt, azt is megvesszük vagy megtesszük, amit egyébként nem. Az Úr azt akarja, hogy a tartalom, a minőség, az Ő Lényének megtapasztalása késztessen döntésre.

Ennek a pompa mögé menekülő párnak is hallania kell az evangéliumot. Meg kell tudniuk, hogy az Urat nem hatja meg a pompa, a ragyogás, Ő a szívünket nézi. És az, bizony, nem ragyog. Bűn van benne, különféle megnyilvánulási formákban. Önzés, hazugság, magamutogatás, de az Úr felkínálja a megtisztítást. Fesztusz beszámol nekik Pálról, és megtudjuk, hogy az apostol mindenkinek és mindig az Úr Jézusról beszél. Tele van Vele a szíve, és számára Ő élő valóság. Nem beszél soha mellé, mindig az Urat állítja az emberek elé, mert saját tapasztalatból tudja, hogy Rá van szükségünk. Ő is Általa kapott békességet, és nyert új értelmet az élete. Beszéljünk mi is bátran az Úrról, ne tévesszen meg az emberek külső ragyogása, mert a kosztüm alatt gyakran mély sebek és összetört szívek húzódnak meg. Bármit is mutat a külső, beszéljünk Jézusról, mert az evangéliumot mindenkinek hallani kell. Az álarc alatti valóságra az Úr kínál megoldást. Az Ő sebe által gyógyultunk meg, van gyógyulás a sérülésekből, és ezt Ő ajándékozza, annak, Aki kéri és elfogadja.

A béke messze tőled

A béke messze tőled, szíved örömtelen.

A lépted is oly fáradt, szemed de fénytelen.