Amíg lehet, amit lehet

T

egnap láttuk, hogy végül Manassé szívét a fogság megtörte, és rátalált az élő Istenre (2Krón 33,14-25). Lám, Jeruzsálemtől távol, egy idegen országban is lehet találkozni az Úrral.  Ott döbben rá, hogy eddig tévedett és rossz irányba haladt, és mindezt kész volt az Úr előtt megvallani. Az őszinte bűnvallásra Isten könyörülettel felelt.

Mindebből meg kell látnunk, hogy nagy dolog az, amikor valaki őszintén elismeri tévedését, és kész azt kijavítani. Ezt láttuk a tékozló fiúnál is, amikor teljesen tönkrement az élete, felismerte, hogy rosszul döntött, amikor eljött otthonról. A felismerést helyreigazítás követte, amikor felkelt és hazament.

Manassé, miután az Úr hazasegítette, nekilátott Jeruzsálem védelmének kiépítéséhez és a bálványok eltávolításához. A megtérést mindig a korábban elrontott dolgok helyreállítása követi. Amit lehet, azt igyekszik helyrehozni, rendezni a király. Manassé igyekezett minden tőle telhetőt megtenni az igazi istentisztelet helyreállítását illetően, ám teljesen nem tudta megszüntetni az idegen kultuszokat. Voltak, akik nem vették komolyan, ami benne történt, nem hallgattak rá.

Bizony, a bűnre csábítani, rossz irányba elvinni másokat sokkal könnyebb, mint azután visszaigazítani a helyes útra. Manassének sem sikerült. Bizonyára mi is emlékszünk olyan személyre, akit mi tereltünk a világi élet felé, vagy mi segítettük bűnös tettek irányába, vagy sodortuk valamilyen szenvedélybe. A rossz felé irányítani nem is volt olyan nehéz, de amikor hitre jutva Jézus felé próbáltuk igazgatni lépteit, sikerült-e? Ha igen, könnyen ment-e? Általában nehezebb a kegyelem irányába segíteni a másik embert, mint a bűn felé. Urunk segítségével próbáljuk meg a korábban elrontott dolgokat rendezni. Pál apostol számára fontos volt megtérése után saját népe, missziós útjain is ahol csak lehetett, először a zsidó közösségeket kereste fel. Így vigyük mi az Igét azok számára, ha lehetséges, akikkel valamikor együtt jártunk a hitetlenség útján.

Manassé megtérése a fiára sem volt igazán hatással. Tehát korábbi istentelen életmódjának megvolt az aratása. Ámón inkább apja régi életét követte. Ez is a felelősségre mutat rá, mert ugyan rossz életünkből meg lehet térni, újat lehet kezdeni, de nincs rá garancia, hogy az új élet lesz hatással környezetünkre. Ezért jó, ha minden döntés előtt az Úrhoz fordulunk, és az Ige fényében végiggondoljuk, mi lehet a következménye annak, ha ezen az úton megyünk tovább, ha megtesszük, amit elterveztünk. Mert az a csodálatos, hogy az Úr megadja a lehetőséget dolgaink átgondolására, és ad bölcsességet, hogy megláthassuk, mi a helyes, a jó, az Ő akarata. Rajtunk áll, hogy igyekszünk-e igazán megismerni Isten akaratát.

Ámón apja régi életét követte, de a szöveg azt sugallja, ő is kapott az Úrtól lehetőséget a magába szállásra, a megalázkodásra. Azonban ő nem élt ezzel az eséllyel. Ő meg volt győződve, hogy jó úton halad. Úgy tűnt a számára, ez a helyes, hiszen környezetére, korának szokásaira nézett. Akkor az volt a politikai divat, hogy a kis népek behódolásuk jeléül átvették a hódító ország isteneit is. Ámónnak is felkínálta az Úr a Mellette való döntést, azonban ő nem akart megtérni, nem akart visszatérni ősei Istenéhez. Azt maradinak gondolta, és ő haladni akart a korral. Jó, ha nem igazodunk semmilyen téren a korszellemhez, mert bármilyen jónak látszik, ahogyan a világ ma él, annak meglesz a következménye. Legyünk türelmesek és várjunk az Úrra. Merjük vállalni azt az életvezetést, amit Isten az ember számára kínál a Szentírásban, higgyük, nem fogjuk megbánni. A Biblia általi életvitel jól kipróbált, évezredek emberei éltek eszerint, és sokak számára bevált. Amit a világ kínál és propagál, állandóan változik, minden generáció számára új divatot, új szokást, új gondolkodást ajánl, így azután ez nincs kipróbálva.  Másrészt ez a gyakori változás bizonyítja, hogy a világ életvitele nem jó. Ne a láthatókra nézzünk, hanem emeljük tekintetünket a láthatatlanra, Isten országára.

Visszafordíthatatlanul halad Jézus a kereszt felé (Jn 18,12-18), és mindezt értem teszi. Csodálatos, hogy nem magát, hanem az én megmentésemet tartotta szem előtt.  Nem azt nézte, miként menekülhet meg, hanem azt, miként menthet meg minél több embert a kárhozattól. Igen, a kárhozattól, mert erre nemigen szoktunk gondolni. Csak arra figyelünk, hogy itt a földi életben milyen jó származik számunkra Jézus életéből, halálából. Ő azonban elsősorban azért munkálkodott, hogy örök életre mentsen meg. Nem a rövid távú célokat tartotta a legfontosabbnak, hanem a hosszútávút, az örök életre vivőt.

Ebből a történetből azt is meglátjuk, mennyire nem vette komolyan Péter Jézust. Pedig mondta neki, hogy meg fogja tagadni, ő azonban követi Mesterét, mert meg van győződve hűségéről, bátorságáról és biztonságáról. Úgy véli, ha távolról követi, semmi baj nem lehet. Azonban mindig az ártatlannak látszó helyeken kell veszélyekre számítani, mindig ott jön a csapda.

Egy egyszerű szolgálólány kérdez, és Péter pánikol és tagad. Nem voltunk már úgy mi is, hogy váratlanul megkérdeztek a hitünk felől, és mivel azon a helyen nem számítottunk ilyen kérdésre, zavarba jöttünk? Jegyezzük meg: a tanítvány mindenütt tanítvány, szabadság alatt, a strandon is, és mindenütt, amerre jár. Ezért legyünk készek mindenkor számot adni a szívünkben lévő hitről és reménységről.

A másik csapda, amibe Péter is beleesett, a kényelem szeretete. A tűz mellé telepszik, a melegedés érdekében elveszíti józanságát, és nem gondolja végig, hová is ül. Nem gondolja meg, oda kell e telepednie, ott-e a helye?  Nem mindegy, hogy Isten gyermeke hol melegedik, nem a kényelem az első számú kérdés a számunkra, hanem az, hogyan képviselhetjük a legjobban Urunkat. A tűz mellett jönnek az újabb kérdések, és Péter csak tagad, most már a félelem uralja a szívét, és nem tud mást, mint tagadni. Idegen tűznél csak tagadni lehet, ott nincs esély a bizonyságtételre, mert csak az a fontos, mi nekem a jó, és ki ne tudódjon, kihez tartozom. Péter arra küldetett el, hogy hirdesse, mindenkivel közölje Isten országa jó hírét. A főpap udvarában megváltozott a célja, arra törekszik, meg ne tudják, hogy Jézus tanítványa. Milyen kínosan ügyel erre. Ha nem a Jézus által kijelölt helyünkön vagyunk, mi is ilyen helyzetbe kerülünk. Azonban a küldetésünk bizonyságtételre szól. Arra, hogy a kedvező alkalmakat jól felhasználva hirdessük a Krisztust. Nem az a cél, hogy ki ne derüljön, Kihez tartozunk, sokkal inkább az, hogy mindenki tudja meg.

Zengd Jézus nevét, zengd, világ

1. Zengd Jézus nevét, zengd, világ, őt, angyalok, áldjátok! Felékesítve homlokát, Királylyá Jézust, Jézust koronázzátok!

2. Ti vértanúi Istennek, Kik mennyben szolgáljátok A Bárányt, ki megöletett: Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

3. Ti választottak, szent hívek, Mind akit ő megváltott, Szent irgalmát dicsérjétek: Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

4. Ti bűnösök, mert ő hordott Tiértetek kínt s átkot, És szent vérével áldozott: Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

5. Ti népek, törzsek, kik bárhol Az ő szavát halljátok: Nagy jóvoltáért hálából Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

6. Mily boldogság lesz majd, ha fenn A Jézus előtt állok És mindörökké zenghetem: Királlyá Jézust, Jézust koronázzátok!

Isten áldásával.